!

Molnár Gábor magyar

1908. december 2. (Budapest) – 1980. október 29. (Budapest)

NemFérfi
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Molnár_Gábor_(író)
Életrajz

Képek 2

Könyvei 24

Molnár Gábor: Az óriáskígyók földjén
Molnár Gábor: Kalandok a brazíliai őserdőben
Molnár Gábor: A dzsungel doktora
Molnár Gábor: Éjbe zuhant évek
Molnár Gábor: Jaguárországban
Molnár Gábor: Pálmakunyhó az őserdőben
Molnár Gábor: A Bakonytól Amazóniáig
Molnár Gábor: Horgászom az Amazonason
Molnár Gábor: Ahol az ösvény véget ér
Molnár Gábor: Makk és jaguár

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Világjáró, Albatrosz könyvek, Sikerkönyvek

Fordításai 1

A. Sz. Szonyin: Beszélgetések a kristályfizikáról

Népszerű alkotóértékelések

>!
Bla IP

Molnár Gábor

Molnár Gábor 1908 –ban Budapesten született, majd 1980-ban hunyt el. A 20. század egyik legnépszerűbb magyar vadász- és útleírás-írója, akinek műveit számos nyelvre lefordították, köztük portugálra, mongolra, oroszra, angolra, németre. Számos regényt, rádiójátékot írt. Legelső műve 1940-ben jelent meg. Műveit vakon írta, miután egy balesetben elvesztette a látását. Haláláig nagyon aktív volt a magyarországi írói életben.
Molnár Gábor több nyarat nagyszüleinél töltött, Ajka-Csingervölgyben. Az általános iskola 3. osztályát is itt végezte, a többit és a polgári iskolát Budapesten, a VII. kerületben. Egy évet a Gyermekvédő Liga segítségével Svájcban, Courfaivre faluba a francia határ közelében töltött, ahol vendéglátójának a földjén dolgozott, és megtanulta a kovács mesterséget. Gyermek és ifjúkorában sokat járt az állatkertbe, a városligetbe és magyar felfedezők (Bíró Lajos, Vámbéri Armin, Kőrösi Csoma Sándor) műveit olvasta.
Erdész szeretett volna lenni, de nem tudták taníttatni, egy időre borfiú lett. Édesapja régi ismerőse alkalmazta a Budapesten lévő Pannónia szállodában és étteremben. Itt vette meg első fegyverét, s a szálloda pincéjében gyakorolta a céllövést.
1927-ben Pápán mezőgazdász képesítést szerzett, majd két évig gazdatisztként gyakornokoskodott Tolna és Somogy megyékben. Az iskola után 1 évig dolgozott Tolna megyében, majd elvállalta a Somogy megyei állást Feketepusztán.
Az Est 1929 karácsonyi számában olvasott egy Brazíliába készülő bogárgyűjtő expedícióról, amelyet Pusztai Lajos szponzorált és Horváth Elemér vezetett. Reménye sem lehetett rá, hogy a saját erejéből egyszer kutatóútra indulhat: levélben jelentkezett az expedíció vezetőjénél, Horváth Elemérnél. Adottságai, lövésztudása és elszántsága miatt őt választották a Magyar Nemzeti Múzeum állat- és rovargyűjteményét gyarapítani hivatott expedíció harmadik tagjának.
Párizson keresztül Le Havre-ból szelték át az óceánt és 1930. május 23-án érkeztek meg a Brazíliai Recife városába. Innen indult el egyedül Manaos felé Belem érintésével. Sajnos a fegyvereit nem kapta vissza időben – zárva volt a kikötői vámhivatal. Így két társával megegyeztek, hogy a következő hajóval utána mennek. A Belemben töltött 3 nap alatt is ismerkedett az őserdővel, gyűjtötte a rovarokat, bogarakat. Manausba érkezése után 2 héttel kapott üzenetet társaitól, akik elérték Belem városát. Ott viszont Pusztai Lajos maláriás lett és ezért nem tudtak tovább menni. Majd Horváth Elemér is megbetegedett, így esélyük sem volt arra, hogy csatlakozzanak Molnár Gáborhoz Manausban. Két társa a gyógyításuk és hazautazásuk finanszírozására még Molnár Gábor fegyvereit és hátramaradt felszerelését is eladta a sajátjukon kívül.
Manausban ismerkedett meg Lakó Károllyal, magyar rovargyűjtővel, aki itt élt és vadászott. Tőle kapott felszerelést, amellyel elkezdhetett gondolkodni a vadász expedíción. Lakó több más nemzetiségű európai vadásznak is bemutatta, akik meghívták expedíciókra és rengeteg tanáccsal láttak el.
Molnár Gábor anyagi támogatás nélkül, egyedül folytatta a gyűjtőmunkát. A Ford Társaság kaucsukültetvényén telepvezetői munkát vállalt el 1930 szeptemberében, de csak azzal a kikötéssel hogy bármikor útra kelhet egy maga által szervezett expedícióira. Azt itt kapott fizetéséből szerelte fel ezen expedíciókat és ebből a bérből fizette 3 vadásztársát is – Abilio, Juan, Klementino. Az Amazonason és a Rio Negrón hajózva a torkolattól közel kétezer kilométerre lévő Tapaucuaráig jutott. Rio Uatuman folyón, a Miriti vízeséshez 2 felfedező utat tett, s vadász társaival több vadászexpedíciót is vezettek a Jatapu folyó forrás vidékére. Itt találkozott először bennszülött indiánokkal. A Cararassu mocsárba – ebből született a „Horgászom az Amazonason” című könyve – és a Cupari folyó forrás vidékén – 2-2 hónapot töltött el gyűjtéssel, vadászattal. Erre a két útra sajnos pénzügyi lehetőségei miatt csak egyedül indult el. A begyűjtött állatokat, köztük értékes óriáskígyókat, bogarakat, rovarokat, állatbőröket a Budapesti Állatkertnek, a Nemzeti Múzeumnak küldte haza. Nem kapott fizetséget, csak oklevelet és egyéb erkölcsi elismeréseket. Ezen kívül küldött állatbőröket Európába több kereskedőhöz és rovar és bogár gyűjtésének egy részét is így értékesítette. Például sikerült 3 példányt fognia a Titanus Giganteus bogárból is, az elsőt édesanyjának hazaküldte a másik 2 példányt 75 és 80 dollárért adta el. A befogott kígyók egy részét pedig helyben adta el. Hazatérésekor a Budapesti Állatkertnek adományozott egy Boa Constrictort és egy anakondát.
1932. március 7-én a raktárban, amit ő felügyelt, egy beosztottja, egy fiatal fiú veszélyes csomagot talált, egy csomag gyutacsot, amely bármikor felrobbanhatott. Molnár Gábor maga akarta eltávolítani a gyutacsokat, de útban a közeli folyó felé azok felrobbantak a kezében és mindkét szeme világát elvesztette.
Brazíliából 1932. május 24-én érkezett haza. Haza utazása is kalandos volt. A Ford Company segítségével jutott el Belem kikötőjéig onnan pedig Recife érintésével Párizsba hajózott, majd vonaton Budapestre. Belemig egy volt munkatársa – német illetőségű – kísérte. Majd Belemból hazáig Kertész János Aradról származó fiatalember volt a kísérője. Brazíliából 3 kígyóval indult haza 2 anakondával és 1 boával. Sajnos csak az egyik anakonda és a boa élte túl a hosszú utat. A Budapesti állatkertnek ajándékozta őket – akkoriban Nadler Herbert volt az igazgató – sajnos mindkét kígyó 1 éven belül elpusztult. 1932 nyarán az Állami szemkórházban töltötte az időt ahol megerősítették, hogy soha többet nem fog látni. Itt az egyik nővér segítségével remington írógépen írni tanult. Amely később elindította az írói pályáján.
Szerelmes vagyok írásaiba, életem során majd mindegyiket olvastam, s irigykedve gondoltam M.G.-re, hogy mindezeket megélhette….

>!
gesztenye11

Molnár Gábor

Sok könyve megvan, szinte az összes könyvét olvastam, és büszke vagyok rá, hogy van pár dedikált példányom is tőle. Nekem ő jelentette a gyerekkorban a vadászirodalmat, tőle tudok a brazil őserdőkről, az ottani indiánokról. az óriáskígyókról, az Amazonasról. Később kiderült számomra élete története, hogy a könyveit már vakon írta, de képes volt még így is elutazni például Mongóliába, és ezekről az újabb útjairól – igaz, felesége segítségével – nagyon élvezetes útikönyveket írni. Nem tudom, Németh Imre ismerte-e, de ha igen, akkor benne is láthatta volna a „dunántúli szellem” megvalósulását, Xántushoz, Magyar Lászlóhoz, Reguly-hoz hasonlóan.


Népszerű idézetek

>!
ppayter

Gyors mozgású, jókedvű fiatalember lép az étterembe. Felénk tart. Dr. Lőrincz László, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Belső-Ázsiai Tanszékének tanársegéde. Az este Fürediéknél már találkoztunk.
Baráti köszöntés. Leül asztalunkhoz. Lőrincz Laci fél évre jött ki mongol nyelvtudását tökéletesíteni az ulánbátori egyetemre.

330. oldal

Molnár Gábor: Egymillió hős országa Arhangaj őserdőitől a Góbi-sivatagig

15 hozzászólás
>!
Bla IP

Valamennyi kígyóféle ragadozó. Jellemzőjük, hogy csak saját maguktól megölt zsákmányt fogyasztanak. Semmiképpen nem esznek, ha mérget vesznek tőlük. Táplálkozás nélkül az egészséges kígyók egy esztendőnél tovább állják az éhezést.

309. oldal

>!
Olympia_Chavez P

Régen, nagyon régen – kezdtem, – a mai amerikai kontinensen rájöttek az indiánok, hogy egy növény szikkadó levelei jó illatú füsttel égnek, ha parázsra szórják. Az indiánok,akik erre rájöttek, kis agyagedényeket készítettek, különösen, amikor sok volt a szúnyog, s más kellemetlenkedő rovar. Az agyagedényeket zsinóron nyakukba akasztották, abba parazsat tettek, s megszórták szikkasztott dohánylevéllel. Kis csövecskével élesztették a parazsat, s a fújt füst elriasztotta a kellemetlen rovarsereget. Később már udvariasságból is fújták a füstöt egymás felé, hogy társaikat a szúnyogok ellen jótékony füstfellegekbe burkolják. Jött azután valaki, aki a vékony csövecske végére kis agyagedénykét alkalmazott, s abba dohányt rakott. Erre parazsat tett s most már nem fújta, hanem szívta a füstöt, amelyet minden szívásnál kieresztett szájából. Persze, amíg idáig jutott a dolog, a nyakba akasztott parazsas agyagtáltól a pipa őséig, sok évszázad telt el. Az indiánok életében is nagy változások következtek. Fehér emberek érkeztek vitorlásokon. Sok holmijuk volt az idegeneknek. Csereberéltek, s a furcsa szerszám, a pipa is elkerült a fehér emberek országába, vele a hozzávaló, a dohány. Ekkor jutott Európába a kukorica, a burgonya, a nádcukor, meg sok más egyéb is. Szerszámokat, szöveteket adtak cserébe a fehér emberek, ráadásnak pedig sok, az indiánok közt addig ismeretlen betegséget.
– A pipázásra pedig szerte Európában rászoktak az emberek. A dohányzást egyes országokban eltiltották, sokszor halálbüntetéssel is sújtották. Sok török adta cserébe egy pipa dohányért az életét. Elkövetkezett ezután az idő, hogy rudacskákba sodorták a dohányleveleket és vékony papirosba töltötték. Megszületett a cigaretta, s megékeztünk ezzel a mi korunkba.

92. oldal, Kalandozások a floresi őserdőben (Gondolat, 1957)

>!
Olympia_Chavez P

Veréb nagyságú zöld papagájok, a piricitók hatalmas rajai felhőként húznak el felettünk. Óriás zajt csapnak az apró, csicsergő madarak. Arra gondolok evezés közben, hogy sok olyan dolog történik az őserdőben, amiről a civilizált világ sohasem értesül. Eltűnnek kutatók, mint az angol Fawcet ezredes és expedíciója, hogy soha többé ne halljon róluk senki semmit. Elnyeli őket a brazil ősvadon, drámájuk titkaival együtt. Mérges kígyók, jaguárok, kajmánfélék, mérgezett indián nyilak, fúvócsövekből kirepülő mérges pálmatüskék jelenthetnek rettenetes véget az őserdők birodalmába hatolóknak.

243. oldal, Íjhalászokkal az ingoványban

>!
Olympia_Chavez P

Az őserdőbe ágyazott pálmakunyhó jellegzetesen indián. Folyondárokkal egymáshoz kötözött, összeillesztett, vékony fatörzsekből és pálmalevelekből van építve. Nem találni benne egyetlen vasszeget. Belsejében zsákok, az őserdő néhány fafajtájának lehántott rostos kérgéből. Bennük szárított hús és hal. Ezek a zsákok különben érdekesek, mert anyagukat minden emberi beavatkozás nélkül készen, megszőve nyerik az őserdőtől. Az alkalmas fák kérgét fabuzogánnyal olyanképpen zúzzák meg, mint nálunk odahaza a sípot faragó gyerekek a fűzfakérget. A vastag fatörzsekről lehúzott hatalmas kéregdarabokat kimossák, erősen átgyúrják és a visszamaradó rostos, szilárdan összetartó anyag nemcsak zsákanyagot, hanem sokszor más célokra alkalmas jó minőségű szövetet ad. Színük sokféle, ahány fajta fa kérgéből nyerik. Akad közte hófehér és sötétbarna, sárga meg szürke, a legkülönbözőbb árnyalatokban.

221. oldal, Útban az Atuman folyó vadonjába

>!
Emmi_Lotta IMP

Fellélegzem az egyenlítői forróságban, és úgy érzem, boldog vagyok. Szél indul a tenger felől, s az Amazonas tölcsértorkolatában lévő Belém város népe is könnyebbülten lélegzik fel a felhőréseken lenézegető nap enyhülő tüzében. Rezdülnek, súgnak az Avenida Republica széles járdáinak szegélyén a roppant mangótörzsek levélrengetegei. Libbenő, piros, kék, lila ruhás nők mint szállongó lepkék tűnnek el a kerekedő, esőt hozó szélben a fehér és fekete senhorok szalmakalapos csoportjaival. Szélrohamok közt csörömpöl el az utasokkal rakott bondi, a rövid villamos. Nincs megállója, intésre áll meg, szedi fel vagy bocsájtja ki csöndítésükre az utasokat. A sarkon szénporos zsákjaiban faszenet kínáló szénégető harsány Carbon! Carbon! kiáltása töri csak át az eső elől menekülők és a felsüvöltő szél neszét. Kiáltásait felénk hordja a port kavaró, erős szél.

5. oldal

>!
Olympia_Chavez P

Elkövetkezik az ebéd ideje. Két kondért hoznak és egy tepsit. A két matróz újra helyén áll, merőkanállal, bádogtányérokkal, kanalakkal. Olcsó, filléres holmi minden. A kanalak és tányérok silány bádogból durván sajtoltak. Kés, villa nincs. Az első kondérba leves, édes burgonyadarabokkal és úszkáló spagettivel. A második kondérban babfőzelék párázik. A jókora tepsiben sült pirarucu. Száraz, erősen rostos halhús, most eszem először. Porcos testvéreivel , amelyek vöröses, hatalmas szeleteken függtek a belemi vásárcsarnok kampóin, már találkoztam. Nem szeretem. Csak a bab emlékeztet hazai ízekre. Az üres kondérokat elcipelik a matrózok. A kiürült tányérokat beledobálják egy kosárba a fedélköziek. Ki megette az ételt, ki nem. Aki nem, belekotorja kanalával az Amazonasba. azután mérgesen utána hajítja a tányért is. Nyilván bosszúból a babfőzelékért, a sózott, szárított pirarucuért. A tányért néhol a kanál is követi. Hát ezért a filléres tányér, amelyből a „szervíz” -t naponta kell újítani a hajón, mert igencsak nagy a „kopás”.

54. oldal , Egyedül (Gondolat Kiadó, 1959)

>!
lizzizi

Nyoma sem látszott a nyugtalanságnak a sucurin. (óriáskígyó) Lehet vagy hat-hét méteres. Gyönyörűség a szemnek a természetnek ez a remeke. Elevenen kellene fogságba ejteni. ez az igazán vadásznak való munka, bár bőre, csontváza sem megvetni való zsákmány.

225. oldal

2 hozzászólás
>!
ppayter

Apró kínai üzletek, boltok sora. Nagy a forgalom. Fél hat.
– A Nagyáruház hétig tart nyitva. Vasárnap sem zár be. A szünnap általában hétfő – mondja Pista.

14. oldal - Augusztus 29.

Molnár Gábor: Egymillió hős országa Arhangaj őserdőitől a Góbi-sivatagig

1 hozzászólás