!

Molnár Attila Károly magyar

Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó

KatalógusnévMolnár Attila Károly

Képek 1

Könyvei 13

Molnár Attila Károly: Max Weber
Lánczi András – Molnár Attila Károly – Orbán Krisztián – Orbán Miklós: Magyar konzervatív töprengések a posztkommunizmus ellen
Molnár Attila Károly: Feljegyzések a Kaotikus Fegyházból
Molnár Attila Károly: Ki mit konzerválna
Molnár Attila Károly: Edmund Burke
Molnár Attila Károly: Polányi Mihály
Molnár Attila Károly: A szabadságolt lelkiismeret
Molnár Attila Károly: A tanácskozó demokrácia és a megváltó csevegés
Felkai Gábor – Somlai Péter – Molnár Attila Károly – Haskó Katalin – Némedi Dénes – Pál Eszter: A szociológia kialakulása
Molnár Attila Károly: A jó rendről

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Magyar Panteon Új Mandátum · Furor Politicus Századvég

Szerkesztései 3

Molnár Attila Károly (szerk.): Szellem és etika
Molnár Attila Károly – Pap Milán (szerk.): State and Equality
Molnár Attila Károly (szerk.): Magyar konzervatívok sikeres harminc év után

Antológiák 3

Hagyomány, közösség, művelődés
Molnár Attila Károly – Pap Milán (szerk.): State and Equality
Ekler Andrea – Rosonczy Ildikó (szerk.): Az év esszéi – 2009

Népszerű idézetek

Barbár >!

A baloldali uralom bizonyíthatóan sokakat elrettentett az eltérő vélemények megfogalmazásától és megszüntette a vitát. Az Egyesült Királyságban tíz megkérdezett Brexit-támogatóból négy válaszolta azt, hogy nyugodtan ki meri mondani a véleményét az egyetemen, míg a maradáspártiak esetében tízből kilenc válaszolt így. A magukat konzervatívnak nevező diákok 50 százaléka vonakodik a véleményét megfogalmazni az egyetemen. […]
A társadalom- és humán tudományok területén a jobboldali oktatók 50 százaléka állította, hogy öncenzúrát gyakorol, míg e területeken a szélsőbaloldaliak 20 százaléka, a baloldaliak 12 százaléka és a centristák 21 százaléka vallotta ugyanezt.

231-232. oldal

1 hozzászólás
Barbár >!

De a magyarországi baloldal egyetlen válasza a nemzeti érdek problémára a létezésének tagadása: sem magyar nemzet, sem magyar nemzeti érdek nincs, ez csak a korrupt burzsoázia vagy ma inkább patriarcha elnyomók népbutító ideológiája szemben a baloldal által ígért világszabadsággal.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: burzsoázia
Barbár >!

A multikulturalizmusban csak egyirányú kritika lehetséges – a többségi kultúrával szemben –, az irónia pedig tilos. A multikulturalizmus kedvezményezettjeivel – legyenek azok vallási-etnikai vagy életforma-"kultúrák" – szemben semmilyen kritika nem lehetséges. A liberális politika valamikor a vita és meggyőzés mellett volt elkötelezett, ami feltételezte, hogy szabad ellentmondani. A diverzitásrezsim az ellentmondást megtorolja.

154. oldal

Barbár >!

Egy „kultúra” elismerése lényegében a védelemre méltósága, a pozitív diszkriminációjának az elismerése: minden kultúra egyenlő, de némelyek egyenlőbbek, és minden kultúra egyenlő, de a múlt nyugati kultúrája értéktelen és igazságtalan, elnyomó. Nincs univerzális, objektív igazság, leszámítva azt, hogy a nyugati kulturális örökség alacsonyabb rendű. Az egyenlőség és identitás nevében zajló politika a valóságban új privilegizált csoportokat eredményez.
A „kultúrák” egyenlősége és a felszabadító törekvése azért lett hangsúlyos állítása a multikulturalizmusnak, mert erre hivatkozva lehet a különféle viselkedések szabadságát és/vagy közpénzből történő támogatását követelni.

156-157. oldal

Barbár >!

A multikulturalizmussal vele jár, hogy az uralkodó normák, szabályok, gyakorlatok és hierarchiák megkérdőjelezhetőek és átalakíthatóak a kisebbségi és többségi csoportok tagjai közti interakció terén. Az életvilág ilyen gyarmatosítása ellen azonban nem tiltakoznak: ez a beavatkozás nem mikroagresszió – még ha az egyik, az elnyomónak nevezett fél számára kellemetlen is –, hanem emancipáció.

169. oldal

Barbár >!

A mai liberalizmus totalitárius: az élet minden aspektusát ellenőrizni kívánja

168. oldal

Barbár >!

Az állam a diszkrimináció áldozatainak lelki fájdalmait akarja csökkenteni, ezért igyekszik egyre inkább szabályozni a magánszférát és a személyközi viszonyokat – egészen akár a gondolatrendőrség valamilyen változatáig is elmenve.[…]
Az áldozatstátusz megszerzése komoly előnyökkel jár az így privilegizált közösség vagy „kultúra” tagjai számára a pozitív diszkriminációtól kezdve a nyilvánosságban kijáró hitelességig, erkölcsi és politikai tekintélyig.

169-170. oldal

Barbár >!

Például Stanley Fish szerint nincs morális érv a nem egalitárius vagy nem reformista hangok szabad szólása mellett. Ezeknek a hangoknak nem jár a szólásszabadság, még akkor sem, ha empirikusan alá tudják támasztani az állításukat. A „gyűlöletkeltőnek” nyilvánított beszédnek ugyanis nem jár, és mindenki gyűlöletbeszél, aki az elismert kisebbségek konformitásérzetét háborgatja. A tolerancia nevében intoleránsak, mint Locke és Boyle óta minden toleranciaharcos.

172-173. oldal

Kapcsolódó szócikkek: egalitárius, egalitarizmus
Barbár >!

Ha az alkalmazkodás az alárendeltség velejárója, egyfajta behódolás, akkor a kisebbségekhez alkalmazkodó többség nem az elismert kisebbség és az arra hivatkozó elit alárendeltje lesz? Ez a demokrácia eszménye ma, a kisebbség(ek) uralma? A multikulturalizmus az integrációra hivatkozva elsősorban polgárait akarja átnevelni, és kevésbé a bevándorlókat. Míg azonban elfogadja az utóbbiak átnevelés elleni tiltakozását „kulturális” jogként, ugyanezt a honos polgárai esetében elutasítja, morális és politikai véteknek nevezi.

176. oldal

Barbár >!

A posztszocialista társadalmakkal szemben nyílt követelés a morális-társadalmi „nyugatosodás” – szekularizáció, emberi jogok, tolerancia, nyitott társadalom etc. –, míg ugyanez nem váratik el a beköltöző muzulmánoktól, sőt az eltérő „kultúrájuk” támogatására a multikulturális állam elitje hatalmas erőforrásokat mozgósít.

306. oldal