Mindee Arnett amerikai

Elijah Booker a legszexibb srác volt a régi gimimben, de talán az Ohio-beli Csirkeryben is. Másodikos volt, mint én, a haja fekete, a szeme meg búzakék. Magas, az arca olyan jóképű, hogy még az öregasszonyok is ájuldoztak, mikor meglátták. Természetesen minden lány bukott rá. Az sem zavarta őket, hogy kissé botrányhős, vakmerő srác hírében állt. A tekintetem a mellkasa bal oldalán lévő tetovált skorpióra esett. Már hallottam, hogy van egy ilyen tetkója, de a bizonyítékát csak most láttam. Hol szerezhette?
Erővel elfordítottam a szemem, tisztában voltam vele, milyen gyorsan ver a szívem. Hát igen, egyszer-kétszer én is szőttem róla hiábavaló ábrándot, […]

10. oldal

Nem direkt csinálom. A szám néha függetleníti magát az agyamtól.

A barátaival az ember majdnem mindent átvészel.

Van olyan, hogy amikor az ember lebukik, akkor lebukik.

304. oldal

– Tényleg itt fogsz ülni? – kérdezte Eli.
– Jobban szeretnéd, ha fejbe vágnálak egy palacsintasütővel?

84. oldal

A betörés egyáltalán nem ment olyan könnyen, mint a filmekben.

(első mondat)

– Te vagy a lány az álmaimból – mondta Eli, és az arckifejezése megenyhült. – Mindben téged látlak. Minden éjszaka.

22. oldal

– Ha valaki a társadalmi ranglétra tetején van, az felér az egyetemes születési előjoggal, vagy mi van?
Szeléna felhúzta a száját.
– Azt hiszem, központi regisztráció kell hozzá. Az egyel-szart-pont-kom-on.

52-53. oldal

– És te itt laksz, vagy mi? – kérdeztem.
– Aha. Van egy ágyam a könyvtárosok szobájában. Megengedik, hogy régi újságokkal takarózzak, és könyveket tegyek a fejem alá.

Néha az a legerősebb fegyver, ha alábecsülik az embert.