Miloš Crnjanski szerb
1893. október 26. (Csongrád) – 1977. november 30. (Belgrád)
Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Crnjanski, Miloš |
---|---|
Nem | férfi |
Könyvei 6
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Magvető Világkönyvtár Magvető · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi
Antológiák 5
Népszerű idézetek
Ez a negyedik temesvári Iszákovics, Trifun, 1700-ban született, s Ausztria valamennyi háborújában részt vett. Az osztrák hadseregbe még Szerbiában, tizenhét éves korában lépett. […]
A jobb életbe vetett reménysége hívságosnak mutatkozott, amikor átkelt Szerémségbe, és rokonait, Todor pappal együtt Hrtkovciban telepítette le. […] Nehézségei csak egy kisebbséggel voltak, leszerelt granicsárjaival, itt, a Mahalában; […] Azt beszélték, ha muszáj lesz, akár vissza is térnek oda, ahonnan jöttek, vagyis Szerbiába, azazhogy Törökországba. Földesurak birtokára, jobbágynak azonban nem mennek.
[…] a háború őrület és rettentő baj. Lázongásaikban, mialatt a Tisza mentén voltak, már néhány halott is volt, s nem egynek a házát is lerombolták. Szegény Trifun abban reménykedett, elkerüli a nagyobb bajt, ha embereivel a Tisza menti katonai distriktumba költözködik, de bizony itt megint csak úgy kezdtek viselkedni, mint Szerémségben.
312. oldal, első kötet, második könyv, III. fejezet
Arangyel Iszákovics háza a dúsgazdag Zimony város végén, a víz közelében feküdt. […] A tavasz első hajtásaitól, és a vakondoktól feltúrt hegy lábánál ez a ház a Duna partján egészen előre furakodott a sok tarka, ívelt nyakú fahattyúig, csónakig.
Messze kimagaslott a környező istállók és aklok közül, s valami vízözön előtti hajóra emlékeztetett, mert udvarából szüntelenül ökrök és tehenek bőgése, lovak és tevék dobogása, kecskék mekegése, kosok, birkák és bárányok bégetése hallatszott.
[…]
A látóhatár egyik része széles víz és nedves szigetek fölött nyílt, fent a halványkék égen Belgrád várfalai és minaretjei fehérlettek.
43. oldal első könyv, Első rész, III. fejezet (Európa, 1967)
Egyszer volt, hol nem volt, valahol Európa szívében volt egyszer egy királyság, úgy hívták, hogy Hungária.
Ebben a királyságban halakban gazdag folyók áramlottak, s e folyók partjain, végestelen-végig, határtalan zöld rónák nyúltak a messzeségbe. Nyaranként ezek a zöld rónák forró pusztasággá változtak, télen pedig hóborította, jeges tengerré. Az emberek farkasok üvöltésére figyeltek a sűrű sötétben.
A magyarok, akik ezen a síkságon laktak, s akik Ázsiából költöztek ide, azt mesélték, hogy országukban a lovasember napokig lovagolhat kelet felé anélkül, hogy emberi lénnyel találkoznék. Országukat, mondották, magas hegyek veszik körül, mint valami koszorú, de a hegyekből kapuk nyílnak kelet felé. S mögöttük újból végtelen síkságok következnek.
Ezen a végtelen rónaságon hébe-hóba egy-egy magányos fa, ákác vagy fűz bukkan elő, no meg egy-egy tovaügető lovas, aki gyorsan belevész a messzeségbe. Az is előfordul, hogy a lovas ember olykor-olykor holmi tornyot, várost vagy más effélét pillant meg, de azok is eltűnnek a szemhatáron. Nyáron selyemsátorok és pálmák is előbukkannak, de mindez csupán az emberi szem káprázata, a levegő és a felhők délibábos játéka. Aztán újból égbolt ereszkedik le, mint kék függöny, a földre.
237. oldal, második könyv, első fejezet
Csak házassága első esztendejére kellett gondolnia, s hegyek emelkedtek előtte, rügyező ágak, tágas szlavóniai völgyek, melyek fölött a felhők játszottak. Füvekkel teli éjszakák, erdők sötétsége, vad piros gyümölcsű bokrok, vízcsörgedezés, és mindenek fölött az ég fénye. Csillagok és csillagzatok vonultak el fölötte, ha ezekre a férjével eltöltött első esztendőkre gondolt.
68. oldal Első könyv, Első rész IV. fejezet (Európa, 1967)
S mit ér az egész, ha annyi hatalma sincs, hogy megtegye, amit akar, és mások akarata szerint kell keringenie, akár velük, akár nélkülük, mint a szélmalom kerekének.
Másé volt, akinek egyetlen fuvallatára hegyeken és folyókon kellett átfutnia, bárhová…
92. oldal, Első könyv, Első rész, V. fejezet
Mély, csökönyös és öreges hallgatagsággá átváltozó búskomorsággal tért vissza a háborúból, akár az édesapja, akit azelőtt minden fontosabb kijelentésében megemlített. Untatta már az örökös vándorlás, és terhére volt a nyugtalanság, amely sem benne, sem pedig a vezetése alatt álló emberekben nem csendesedett. Előre látta, hogy ha otthagyja a katonaságot, gyermekeivel és fivérével minden nagyobb helységben megfordul ismét miközben kereskedik. De ha a katonaságnál marad, akkor is minduntalan áthelyezgetik, hogy csendesítse az ide-oda költözgető embereket.
227. oldal, első könyv, első rész, X. fejezet
S ekkor Trifun, egészen véletlenül, a temesvári országútra pillantott, s az épülőfélben levő úton úgy látta, hogy mint hatalmas hernyó, ekhós szekerek hosszú sora közeledik feléje. A szekerek elé nagy, súlyos lovak voltak befogva, s a lovak mellett lassú léptekkel emberek ballagtak, kék köpenyben, habár hőség uralkodott.
[…] A zöldbe borult földön, ott, Mahala mögött, amit a víz nem szokott elárasztani már rég felmérték a telkeket annak a népnek, amelyet a parancsnokság Németország távoli földjeiről, Lotaringiából és a Rheinlandból ide költöztetett.
[…]
A temesi bánság a törökök visszavonulása után elnéptelenedett.
Csak porig égett falvak maradtak utánuk.
Puszták pusztasága lett a vidék.
Elhatároztatott, hogy ezekre az elhagyott területekre lotaringiaiakat és svábokat telepítenek, akik azért hagyták ott Rajna menti otthonaikat, mert azokat a franciákkal folytatott háborúkban feldúlták.
339-340. oldal, első kötet, második könyv, III. fejezet