Mike Mason

A szeretet nem érzés, nem is élmény, hanem ígéret, elhatározás, akaratból származó cselekvés. A szeretet úgy hat, mint a felkiáltójel, az eskü pedig kérdez.

102. oldal

Szeretni annyi, mint látni a másik minden gyengeségét, hamisságát és hitványságát, leplezetlenül szembenézni minden rossz szokásával – és aztán Isten tiszta kegyelméből alkalmassá válni, de nem egyszerűen arra, hogy ezeket elfogadjuk, hanem hogy mélyebb értelemben fogadjuk el, mint amire valaha is lehetőségünk volt.

174. oldal

… kapcsolatainkból kiszakítva nem létezhetünk – azaz nem élhetünk anélkül, hogy magunkat egyszersmind meg ne osztanánk másokkal.

47. oldal

Azt az egyet nagyon fontos tudni a házasságban, hogy mindig van megoldás. És a megoldás nem a válás! Nem: mert bármilyen rossz dolgok forduljanak is elő a házasságunkban, a megoldás az, ha mindent, amink csak van – a szívünket, az életünket –, visszavisszük a startvonalra, pontosan úgy, ahogy esküvésünk pillanatában tettük. Vissza kell térnünk a teljes feladás állapotához, hogy minden természetes óvatosságunkról és védekezésünkről ismételten lemondva egyetlen akarati aktussal teljesen a szeretet kezére adjuk magunkat.

103. oldal

Ha belegondolunk a szeretet meglétét sokkal inkább furcsállják az emberek, mint a szeretet hiányát, és még inkább furcsállják, ha két ember egy életen át hűséges marad egymáshoz a szerelemben, nem pedig egy időre maradnak hűek mindig máshoz.

115. oldal

Mert az evangélium tanításában nem a törvények lefektetése a lényeg, hanem hogy a hívő szív fogékonnyá váljon, megnyíljon, és így maga fedezze fel a törvényt, amely már amúgy is bele van írva.

117. oldal

Csak az szeret igazán, aki érzi a teljes önátadás kihívását.

15. oldal

Igen, a házasság örök háborgattatás, békétlen beavatkozás a köreinkbe – de hiszen épp ez volna eredendő rendeltetése. Szinte több, mint amit elviselhetnénk: életfogytiglani szigora, teljesíthetetlen, örök követelőzése, túltesz mindenen, amit az ember maga valaha is elképzelt, megálmodott, kívánt vagy kitalált.

38. oldal

Ha valamelyik frissen házasodott, írói ambíciókat dédelgető tanítványom azzal keresett volna meg, hogy első könyvét a házasságról szeretné írni, minden tekintélyemet latba vetve azt feleltem volna, hogy lehetőleg azonnal verje ki a fejéből. Elmagyaráztam volna neki, hogy lévén a házasság a legkényesebb, a felektől a legtöbbet követelő, egyszersmind potenciálisan a legélvezetesebb emberi kapcsolat, elmondhatatlanul nehéz bölcsen és jól írni róla. Felhívtam volna a figyelmét, hogy az amerikai keresztény könyvpiacon éppen elegendő rossz könyvet látni ebben a témában. Mintha betegesen extrovertált farizeusok írták volna valamennyit, hasonszőrű olvasóiknak, akik az életet legszívesebben begyakorolt szerepek eljátszására redukálnák. Ezeknek az egyébként jó szándékú tollnokoknak kedvezőtlen hatása alól aligha fogja tudni kivonni magát, mondtam volna neki. Hisz a házasoknak hosszú évekbe telik, míg kellő rálátást nyernek saját házasságukra, és amúgy is ritkaság, hogy egy fiatal szerző bármi mélyet találjon mondani egy az emberi kapcsolatokról. És így tovább és így tovább. Felsorakoztattam volna a világ minden érvét, hogy lebeszéljem, abban a szilárd hitben, hogy jó szolgálatot teszek neki.
Örülhetnek az olvasók, és örülök én is, hogy Mike Mason nem kérte ki a tanácsomat írói terveiről, hanem fogta magát, és megírta, amit akart.

7. oldal (J. I. Packer: Előszó)

Hiszen a házasság, akár a legkedvezőbb esetben is, tagadhatatlanul válság – életünk legsúlyosabb válságainak egyike –, s e ténnyel nem szembenézni ugyancsak veszélyes.

67. oldal