Mihail Vasziljevics Lomonoszov orosz

…pusztán a költői tudomány szabályainak ismeretétől senki nem lesz költő, hanem gondolatai alapos felkészültségéből, lelkéből és a természettől kapott költői ihletéből születnek. Mert aki csak azt tudja, mi a versláb, a ceruza, a nőrím és a hímrím, és e szegényes felszereléssel szeretné a költők közé sorolni magát, az olyan, mint aki lőfegyverrel, de golyó és puskapor nélkül indul harcba. Cicero így ír a költőről: "A semmittevőt nem tartom költőnek; a társadalomban mint polgárt látom a költőt, aki felméri az emberek vétkeit.

Elmélkedés a költő tulajdonságairól. 194. oldal

Korunknak embere régóta tudja már:
látásunk valahogy oly gyönge lábon áll.
A természetben és művészetben mi fényes,
mi szép – látatlanul senki reá nem érez.
S könyv nélkül élni jaj, mi kínos, istenem!
Nincs nyűg ennél nagyobb, nincs rútabb
    gyötrelem;
oly undok lesz a nap, s a vígság kínra fordul…
S újból csak az üveg ránthat ki a nyomorból:
szemüveget csiszol derék, mesteri kéz,
s az ember azon át, ím újra, látva néz!
Az Üveg – kérdem én – nem Isten adománya?
Nem kell-e hálatelt szívvel néznünk reája…?

Levél az üvegnek hasznos voltáról 34. oldal

Mihail Vasziljevics Lomonoszov: ESTI GONDOLATOK A FENSÉGES ÉSZAKI FÉNYNÉL AZ ISTENI NAGYSÁGRÓL

Eltakarja arcát a nap,
a mezőt befedte az éj,
ködbebújnak a sugarak,
homályt visz a hegyre a szél:
az ismeretlen csillagok
mélye kitárult – fent ragyog.

Mint homokszem a tengeren,
mint szikra jeges partokon,
mint porszem viharfellegen,
mint pihe, mely lángot sodor,
hullok a mélység szélire,
mélységét elmém érti-e?

A bölcs ajka nekünk beszél,
örök napok ragyognak ott,
számtalan világ, ezer ég,
népek, végtelen századok
természet törvénye szerint
dicsérik isten tetteit.

Természet, hová tűnt szavad?
Az éjből a hajnal kilép!
Nem koronáznak sugarak?
A lángot jéghegy veri szét?
Minket a hideg tűz befed!
A nap az éjben született!

Ti, kiknek fürkésző szeme
örök törvény könyvébe néz,
kiknek a legapróbb jelek
tüzében villan az egész,
világok útját lesitek –
mi ragadja el lelkemet?

Éjjel rezdül a tiszta fény?
A kő a lángot szétveri?
Mint villám, mely kék égen ég,
a földtől elvál a zenit?
A pára már jéggé meredt,
dermedve szülte a tüzet?

Vizekkel vitázik a köd:
vagy fénylenek a sugarak
a sárguló homály fölött?
A hegyre hangos szél rohant?
Zefír a vízen elcsitul,
halk hullám az éterbe hull.

Elménk örökké kétkedik
a közel messzi tájain.
A tág világot kérdezi,
csillagoknál messzebbre int?
Halálunkat nem érthetem?
Kiáltsd: Urunk az értelem!

Simor András fordítása

Mihail Vasziljevics Lomonoszov

Eltakarja arcát a nap,
a mezőt befödte az éj,
ködbe bújnak a sugarak,
homályt visz a hegyre a szél:
az ismeretlen csillagok
mélye kitárult -fent ragyog.

Mint homokszem a tengeren,
mint szikra jeges partokon,
mint porszem viharfellegen,
mint pihe sebes lángokon,
hullok a mélység szélire,
mélységét elmém érti-e?

Esti gondolatok a felséges északi fénynél az isteni nagyságról 9. oldal (részlet)

Ízlésünk abból ered, hogy már sok szerzőt olvastunk, nélkülük tulajdonképpen egyáltalán nem hagyatkozhatnánk az ízlésünkre. Ha nem ismerjük a verselés szabályait, ha nincs valóban saját témánk, akkor az értelem magasröptű volta csupán magunkban kelt csodálatot.

191. oldal