Mihail Solohov orosz szovjet
1905. május 24. (Vjosenszkaja, Oroszország) – 1984. február 21. (Vjosenszkaja, Oroszország)
Teljes név | Mihail Alekszandrovics Solohov |
---|---|
Katalógusnév | Solohov, Mihail |
Képek 4
Könyvei 12
Kapcsolódó kiadói sorozatok: A Világirodalom Remekei Európa · Európa Zsebkönyvek Európa · Rakéta Regénytár Magvető · Horizont könyvek Kriterion · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Helikon klasszikusok Magyar Helikon · A Szovjet Irodalom Könyvtára Európa · Irodalmi Nobel-díjasok Könyvtára Metropolis Media · Fiatalok Könyvtára Kozmosz Könyvek · Fárosz · A győzelem könyvtára · Helikon Kiskönyvtár Helikon
Antológiák 18
Róla szóló könyvek 1
Kiemelt alkotóértékelések
Népszerű idézetek
Olthatatlan asszonyi bánattal áztatva tekerődött lefelé a napok fonala az idő guzsalyáról.
211. oldal, I. kötet
– Ments meg, Uram, a barátainktól, az ellenségeinkkel majd magunk is elbánunk.
Ötödik rész 2. (II. kötet 196.o)
– Veled tovább nincs is beszélnivalóm. Ha fáj, ha nehéz, jajgass meg ríjál, az asszony könnye mindig enyhít a bánaton. De én most nem tudlak megvigasztalni. Úgy összekentem magam embervérrel, hogy már senki iránt sem maradt szánalom bennem. Még a gyermekeket se sajnálom, magammal pedig cseppet se törődök. A háború énbelőlem mindent kiszipolyozott. Még magam is iszonyodok magamtul. Nézz a lelkembe, nincs ott egyéb, csak feketeség, mint a kiapadt kútba.
2. kötet, 259. oldal
Én meg azt feleltem neki: „Tudod te, hogy az októberi forradalom idején én is ott voltam, amikor elfoglaltuk a Kremlet a junkerektől?!” – „Tudom.” – „Tudod, hogy az ostromkor egy junkergolyó fúródott a húgyhólyagomba, és máig is ott görög ide-oda, mint egy libatojás?” – „Tudom – mondja –, és nagyon, de nagyon tisztelem a golyódat, amelyik a hólyagodban van.”
99. oldal - A Doni Élelmezési Bizottságról és Ptyicin elvtársnak, a Doni Élelmezési Bizottság helyettes biztosának kalandjairól
Igaz, hogy az olyan embereket, mint a fiatal Lisztnyickij vagy a mi Kosevojunk, mindig irigyeltem… Ezek előtt elejétűl fogva minden világos vót. Énelőttem pedig még most sem világos semmi. Mind a kettőjüknek megvót a maga egyenes útja, a maga célja, én meg a legkacskaringósabb ösvényeken járok tizenhét óta, de ott is úgy dülöngélek, akár a részeg… A fehéreket faképnél hagytam, a vereseket nem tudtam szívvel-lélekkel pártolni, szóval úgy úszkálok középütt, mint tehéngané a lékben…
2. kötet, 690. oldal
A hantot a fű, a fájdalmat meg az idő növi be. A szél elsimítja az eltávozottak nyomát, az idő meg elsimítja a szívfacsaró fájdalmat, és azok emlékét, akiket nem győztek és nem is győznek hazavárni a szeretteik, mert rövid az emberi élet, és úgy rendelte a sors mindnyájunknak, hogy ne sok füvet tapossunk le ezen a világon…
– Hajtsd fel, az Isten áldjon meg, az utolsó cseppig. Ha tudsz őszintén beszélni, akkor tudjál őszintén inni is! Mert huncut az, aki nem issza ki mind. Mintha kést forgatnának a szívembe, ha látom, hogy valaki italt hagy a pohárba.
2. kötet, 676. oldal
[…] Vertek azért, mert orosz vagy, vertek azért, mert még látod a napvilágot, meg azért mert dolgozol rájuk, a bitangokra. Vertek azért is, mert nem úgy nézel, nem úgy lépsz, nem úgy térülsz-fordulsz, ahogy kell… És vertek csupáncsak azért, hogy egyszer végképp agyonverjenek, hogy megfulladj tulajdon véredtől, és megdögölj ütéseik alatt. Úgy látszik, nem jutott mindőnknek gázkamra Németországban.
145-146. oldal