Michelle Hodkin amerikai
1982. május 31. (Miami) –
Katalógusnév | Hodkin, Michelle |
---|---|
Nem | nő |
Honlap | michellehodkin.com |
@michellehodkin |
Képek 4
Könyvei 14
Kapcsolódó sorozatok: Mara Dyer · Mara Dyer angol · The Shaw Confessions angol · Mara Dyer német · Trilógie o Mare Dyerovej szlovák · Mara Dyer spanyol · Мара Дайер orosz · Összes sorozat »
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző
Kiemelt alkotóértékelések
Népszerű idézetek
– Ezzel most azt akarod mondani, hogy szedjem össze magam?
Noah erre odalépett hozzám. Lehajolt, míg ajka a fülemhez nem ért. Zakatolni kezdett a szívem, amint megérintett, és lehunytam a szemem, ahogy megéreztem arcomon a borostáját.
– Ezzel most azt akarom mondani, hogy valahányszor az ágyamra nézek, téged képzellek el benne – közölte, és beleborzongtam a szavaiba. – Úgyhogy légy szíves, igyekezz elkerülni a szobafogságot.
– Kösz szépen! De komolyan, tuti van neked jobb dolgod is, mint reménytelen esetekre pazarolni az idődet.
– Párszaszóul már megtanultam. Mi mással foglalkozhatnék?
– A tünde nyelvekkel.
– Te igazi, ezerszázalékos könyvmoly vagy. Imádom.
126. oldal
– Van értelme megkérdeznem, mit kell majd csinálnom miattad vasárnap?
– Nem igazán.
Oké.
– Van értelme megkérdeznem, mit fogsz csinálni velem?
Ördögien vigyorgott.
– Nem igazán.
Csodás.
– Kell majd hozzá biztonsági szó?
– Az csakis rajtad múlik. – Noah lehetetlenül közel húzódott, csupán centikre volt tőlem. Néhány szeplő bújt meg az állán növekedő borosta közt. – Gyengéd leszek – tette hozzá. Elakadt a lélegzetem, ahogy félig leeresztetett szemhéja alól sandított rám, a vesztemet okozva.
Hunyorogva néztem rá.
– Gonosz vagy.
Válaszul elmosolyodott, és felemelte mutatóujját, hogy gyengéden megbökje orrom hegyét.
– Te meg az enyém vagy – közölte, azzal elsétált.
175-176. oldal
Tudtam, hogy meg fogom csókolni, és tudtam, hogy meg fogom bánni.
Ám abban a pillanatban az utóbbi egyszerűen nem érdekelt.
122. oldal, 17. fejezet
– Ezt te rajzoltad? – kérdezte, a táskán lévő graffitire mutatva.
– Ja.
– Tehetséges vagy – mondta. Az arcára néztem. Nyomát sem láttam gúnynak. Se derültségnek. Lehetséges ez?
– Köszi – válaszoltam lecsillapodva.
– Most te jössz.
– Miben?
– A bókolásban.
Ezt elengedtem a fülem mellett.
– Sétálhatunk továbbra is némán, Mara, vagy feltehetsz néhány kérdést, amíg az osztályba nem érünk.
Dühítő volt.
– Honnan veszed, hogy egy kicsit is érdekelsz? – kérdeztem.
– Sehonnan – felelte. – Ami azt illeti, egész biztos vagyok benne, hogy csöppet sem érdekellek. És ez roppant érdekfeszítő.
79. oldal