Michael W. Goheen

Az évet […] rendszeresen szakítják meg ünnepek, amelyeken Izráel megáll Isten előtt, hogy emlékezzen és örüljön. […] Isten mindezeket a rítusokat az irgalom eszközeiként adja népének azért, hogy életük középpontjába rendszeresen visszaállítsák Istent, és mindazt, amit értük tett.

N. T. Wright illusztrációja segít megérteni, hogyan hív bennünket a Biblia, hogy megtaláljuk helyünket a nagy történetben. Wright szerint ez olyan, mintha valaki megtalálná egy Shakespeare-dráma elveszett kéziratát. A színmű eredetileg hatfelvonásos volt, de csak öt felvonás került elő, és még egy töredék – az első négy felvonás, az első szín az ötödik felvonásból és az utolsó felvonás. A többi hiányzik. A színművet átadják Shakespeare-színészeknek, akiknek ki kell dolgozniuk az ötödik felvonás hiányzó részét. Beleássák magukat Shakespeare kultúrájába, nyelvébe és a hiányos kézirat meglévő részeibe. Azután improvizálják az ötödik felvonás hiányzó részeit, engedve, hogy előadásukat alakítsa Shakespeare történetének az íve és a lendülete, ahogyan ők megértették. Így a színművet eljuttatják a befejezésig, az utolsó felvonásig, amely már ismét a szerző megfogalmazásában maradt fenn.

219. oldal

Miért nem látják a keresztyének, akik azt állítják, hogy hisznek a Bibliában, hogy mekkora kincs van a birtokukban? A probléma az, hogy (különösen a felvilágosodás világértelmező narratívájának hatására) a Bibliát széttördelték, mondván, hogy vannak benne történeti részek. áhítatos részek, erkölcsi részek, teológiai és elbeszélő részek. Valójában olyan töredékeket kerestek, amelyek kitöltik a nyugati kultúra történetének hézagait. Amikor ezt megengedjük, a Bibliát megfosztjuk attól, hogy a világ egyetlen, igaz története legyen, és egy másik történet – a humanista narrativa fogságába kerül. Igy ez lesz az a történet, amely meghatározza életünket.

20. oldal

A kereszténység alapvetően radikális összeütközésben van az amerikai kulturával, mi több, felforgatja azt. […] A gyakorló keresztyénnek marslakónak kell kinéznie. Soha nem fogja magát teljesen otthon érezni a kényelem országában. Ha a keresztyén otthon érzi magát, valami óriási baj történt.

295. oldal

Az üdvösség tehát nem egyszerűen jövőbeni valóság, hanem egyúttal jelenlevő is. Az egyház missziója, hogy megjelenítse és közvetítse a világban ezt a jelen levő üdvösséget, amíg Jézus vissza nem tér.

Ez az individualista irányultság a pietizmusnak éppúgy erőssége, mint gyengéje. Ami az erősségét illeti, a hívő egyén felelősségének hangsúlyozásával a pietizmus szakítani tudott azzal, hogy a misszió a papok vagy az uralkodók felelőssége. […] A misszió célját leszűkítette az egyén megtérésére, a politikai, kulturális és társadalmi kérdések jelentősége elsikkadt.

Walter Lippmann jövendölése ellenére viszont a modernitás savai nem oldották fel a világvallásokat. Ehelyett minden vallás növekedett, és a modern technológiák révén a vallások követői világszerte közvetlen érintkezésbe kerültek egymással. Az egyház újfajta vallási pluralizmussal és virágzó vallások valóságával szembesült.

A missziói találkozás olyan magatartás, amely ezt a vallásfelfogást komolyán veszi. Négy, egymással összefonódó valóságból ered: 1. a vallás a világ megértésének és a világban való életnek átfogó módja; 2. az emberi élet vallásos szemléletének számtalan fajtája van, aszerint, hogy közös kultúránkat milyen vallásos meggyőződés formálja; 3. minden vallási felfogás igaznak tekinti magát; 4. ezeknek a vallásoknak a követői átfogó meggyőződésüket meg akarják élni. A hűség tehát az egymással ütköző vallási meggyőződésekkel való missziói találkozásban, az ehhez vezető magatartásban keresendő.

A Biblia világa a mi világunk, és a megváltás története a mi történetünk. Ez a történet befejezésre vár, részben azért, mert nekünk is van benne szerepünk, és azt el kell játszanunk, mielőtt befejeződik. Ezért figyeljünk arra, hogyan folytatódik a megváltás bibliai története. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy úgy olvassuk a Szentírást, mintha vallási bolhapiac lenne: itt egy kis kosár tele törté nelemmel és régi tanításokkal, amott egy polcnyi kegyes történet, ígéretek és parancsolatok pedig mindenfelé szétszórva. Vannak, akiknek a Biblia nem sokkal több, mint teológiai tételeket bizonyító szövegek antológiája, amelynek célja egy teológiai rendszer igazolása. Mások csak etikai útmutatást keresnek, és az Ószövetségben olyan történetek után kutatnak, melyeknek morális tanítása van. Megint mások inspiráló és hitbuzgalmi üzeneteket keresnek, vigasztaló ígéreteket és tanításokat a mindennapi élethez. Emiatt szem elől tévesztik a Biblia alapvető egységét, és ehelyett csupán azokat a teológiai, morális, hitbuzgalmi vagy történelmi fragmentumokat találják meg, amelyeket keresnek.

218. oldal

Minden emberi közösség – a miénk is – egy nagy, mindent átfogó történetre alapozza életét, amely a történelemnek értelmet és célt, az emberi életnek pedig formát és irányt ad. Lehetünk közömbösek a bibliai történet iránt, amelyben Isten megismerteti, hogy miként formálta és irányította a kozmikus történelmet, és mi az értelme annak, amit ő tett a világban. Ebben az esetben is lesznek töredékek, amelyeket megőrzünk a Bibliából, de ezek feloldódnak saját kultúránk domináns történeteiben. A modern kultúra domináns narratívája bálványimádásban gyökerezik: feltétlenül bízik abban, hogy az ember megváltja magát. Ahelyett, hogy engednénk, hogy a Biblia formáljon bennünket, megengedjük a kultúránknak, hogy átformálja a Bibliát. Vagy az egyik, vagy a másik formálja a világról alkotott képünket és hitünket: vagy a bibliai történet az alapunk, vagy alárendelődik a Biblia a szekuláris nyugati világ modem történetének. Ha azt akarjuk, hogy a Szentírás formálja és alakítsa az életünket, jól kell ismernünk a bibliai történetet, a csontjainkban kell éreznünk. Látnunk kell benne saját helyünket, fel kell ismernünk, hogy hol vagyunk mi a történetben.

218. oldal