!

Mesterházi Lajos magyar

Lajos Mesterhazi

1916. március 3. (Kispest) – 1979. április 4. (Budapest)

Tudástár · 4 kapcsolódó alkotó · 2 film

Teljes névHoffstaedter Lajos

Könyvei 28

Mesterházi Lajos: Sempiternin
Mesterházi Lajos: A Prométheusz-rejtély
Mesterházi Lajos: Pár lépés a határ
Mesterházi Lajos: Az ártatlanság kora
Mesterházi Lajos: Vakáció
Mesterházi Lajos: Apaszív
Mesterházi Lajos: A négylábú kutya
Mesterházi Lajos: Pesti emberek
Mesterházi Lajos: Pokoljárás
Mesterházi Lajos: Hármasugrás

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Kozmosz Fantasztikus Könyvek · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Nemzet és emlékezet Magvető · Magvető irodalmi könyvtár Magvető · Harminc Év Magvető

Szerkesztései 2

Mesterházi Lajos (szerk.): Old Budapest
Mesterházi Lajos (szerk.): Ezeréves Budapest

Antológiák 27

Tóbiás Áron (szerk.): Tarts nyugatnak!
Szász Imre (szerk.): Fürdik a hal
Kardos György (szerk.): Körkép 79
Illés Lajos (szerk.): Ember születik
Gábor Emil (szerk.): Mai magyar elbeszélők
Réz Pál – Vas István (szerk.): Magyar írók Rákosi Mátyásról
Sík Csaba (szerk.): Körkép 76
Sík Csaba (szerk.): Körkép 73
Sík Csaba (szerk.): Körkép 74
Sík Csaba (szerk.): Körkép 77

Róla szóló könyvek 1

Hatvany Lajos – Glink Károly: Beszélő házak és tájak

Népszerű idézetek

ParadoxH>!

Harmadéves koromban történt, hogy elestem a Műjégen, rosszul estem, eltörött a karom. Csúnya törés volt, az alkarnak mind a két csontja kimozdult, kevés híján nyílt törés. Nagyon fájt, de azért a saját lábamon mentem le a jégről, taxit kerítettem, bevitettem magam a klinikára. 1950. február 9-e volt reggel tíz óra. A klinikán hamar híre szaladt a dolognak. Benn vagyok a műtőben, és a reponáláshoz klór-etillel kábítanak. Már ebben is lehetett némi turpisság. Kibírtam volna kábítás nélkül a reponálást, de kábíthattak volna éterrel, adhattak volna Evipant, más szert. A klóretiles kábulattól ébredő beteg sokszor beszél, néha elég összefüggően és mindenképpen gátlástalanul. A tudat mélyéből fölszabadul minden mocsok. Magam is tanúja voltam néhány esetnek. Egy öreg apátplébános olyan meglepő dolgokat közölt, hogy még a sokat próbált műtőslegények is pirultak, nem tudták, vihogjanak-e, vagy befogják a fülüket.

ParadoxH>!

Peruban a XVII. században a jezsuiták alapítottak államot. Abban az államban, mint az egész jezsuita rendben, megvolt a fasizmus ősformája. Nagyon szervezett, nagyon „rendezett” élet, kegyetlen és embertelen. Este meghúzták a harangot és tíz percig kongatták. Ez volt a jeladás a házaspároknak. Amíg az esti harang szól, addig volt szabad, egyben kellett is a „tárgyra térni”. Néhány év alatt azonban az emberekben úgy kialakultak a pavlovi reflexek, hogy harangszó nélkül talán már nem is tudtak volna ölelkezni, az áhítatos harangszó viszont úgy hatott rájuk, mint a legvaskosabb pornográfia.

5 hozzászólás
imma P>!

Szeretünk utazni: villamosozni, autóbuszozni valamiért a város másik felére. Külnösen szeretünk úgy utazni, hogy útba ejtsük valamelyik Duna-hidat. És tudva vagy öntudatlan, olyankor mindig rájövünk, hogy ez a szenvedélyünk csöppet sem nevetséges. A néhány percnyi szépség, ami ott föltárul, és amit – ha naponta látjuk is – megunni nem lehet, hajszolt, városi életünk gyógyszere, vigasztalónk, biztatónk. Ajándék, amellyel naponta meglepjük magunkat titokban, és amely – mint az élet legtöbb igazi öröme – ingyen van.

3 hozzászólás
kaporszakall >!

Odüsszeuszról az antik szerzők pontos képet adnak nekünk: merész, okos, de sötéten aljas ember. Ez az utóbbi jellemvonása azonban idővel mintha feledésbe ment volna. Legalábbis úgy látom, a köztudat minálunk inkább csak vakmerő vállalkozásait és okos hadicseleit tartja számon. Pedig emlékezhetnénk rá, hogy lépten-nyomon, szinte már betegesen hazudik. Emlékezhetnénk gyávaságára, ahogy Hekabé lába előtt csúszik-mászik az életéért, s fűt-fát ígér, csak eleresszék; utána pedig minden ígéretét gátlástalanul megszegi. Főként pedig nagyon emlékezhetnénk a történelem – ismeretünk szerint – legrégibb koncepciós perére: Odüsszeusz Palamédész sátrában elás egy zsák aranyat, hamisít egy „Priamosz-levelet” hozzá, amely szerint az aranyat a görög tábor elárulásáért küldték Palamédésznak; mellesleg megöl egy phrüg hadifoglyot, hogy a levelet a kezébe nyomhassa, és „csodás álmot lát”, hogy az „árulás” meghiúsítását az ő érdemének tudják. Semmi új a Nap alatt.

S mindezt miért teszi Odüsszeusz? Mert neki nem sikerült a trákoktól élelmet szereznie a hadnak (alighanem elsikkasztotta a pénzt), Palamédész viszont térült-fordult, s hozta a hajórakomány gabonát. Vagyis a „becsületébe gázolt” Odüsszeusznak.

382-383. oldal (A kehely és az ajak között)

4 hozzászólás
Arianrhod>!

Sokáig ellenálltam tehát, nem akartam megírni, amit most megírok, sőt, igazában semmit sem akartam írni, elvégre nem vagyok dilettáns, hogy örömöm leljem a munkában, ha nem muszáj. És lám, ennyi tisztességes elszánás után: mégis írok.

Arianrhod>!

A mitológiának tehát nem kis része ilyen: természeti jelenségekhez vagy homályba vesző eredetű szokásokhoz utóbb kitaláltak valamit. (Akárcsak, mondjuk: az ősi-ősi busójáráshoz azt, hogy a mohácsiak ilyen álarcokkal ijesztgették el a törököket. Holott a törökök még sehol sem voltak, amikor busóálarc és busójárás már volt.)

Arianrhod>!

Kereken egymillió évet töltött a sziklához láncolva, mikor, körülbelül háromezer-százkilencven éve Héraklész végre kiszabadította.
Hogy ez sok? Sok.
Hogy a harmincezer vagy háromezer év hihetőbb?
Mint jeleztem: én – sassal a májamban – három napot is aligha bírnék ki.

aurora_s>!

Senki sem az eszével határozta el, hogy megszületik, és senki sem az eszével határozza el, hogy meghal. Nem is lehet okosan születni, vagy bután meghalni. Ugyanígy áll ez a szerelemre is, az élet teremtésére. Nincs értelme. Nem megvetően mondom, hanem felmagasztalóan: nincs értelme.

kaporszakall >!

Ezt az aktust legszívesebben sajtófogadásnak nevezném, ha nem óvakodnám oly kényesen minden anakronizmustól. Mert bár Mükénében nem volt még sajtó, de mint említettem: hírszolgálat azért volt; s ha egyszer manapság sajtófogadásnak nevezzük azt az aktust, amellyel a hatóságok a népköltészet legelemibb műfaját: a hírformálást és terjesztést a kezükbe veszik, akkor ez a szó volna a legtalálóbb arra az eseményre is, amelynek most Mükénében tanúi leszünk.

249. oldal (Átreusz játszmája)

Chöpp >!

Tudod te, mi az örök élet? Én már sejtem. Talán emlékszel, mit ír róla Engels: sivár, szürke unalom… A nyugdíjkorhatárt fölemelték százötven szolgálati évre. Egyelőre! Tudjuk mit jelent… Készül a rendelet: minden diploma ötvenévenként az érvényét veszti; más javaslat szerint: harmincévenként. Újra beülhetek az iskolapadba.

150. oldal Sempitermin