Menis Yousry

Mások személyiségét könnyen meg tudjuk ítélni viselkedésük alapján, de amikor rólunk van szó, mindig a környezetünket okoljuk ahelyett, hogy a saját játszmánkat értelmeznénk. Mindenkinek van egy vakfoltja, ami miatt képtelen igazán önmagába tekinteni.

91. oldal

Sokan úgy élik az életüket, hogy látszólag álmaik, céljaik valóra váltásán fáradoznak, ám eközben tudattalan hiedelmeik azt sugallják, hogy úgysem kaphatják meg, amire vágynak. Amikor aztán kudarcot vallanak az áhított eredmények elérésében, immár tudatosan is rögzül bennük, hogy tényleg nem érhetik el, amit szeretnének.

38. oldal

Mindegyikünkben ott az egész világ

94. oldal

Olyan gondolatok alapján éljük az életünket, amelyeket képtelenek vagyunk megkérdőjelezni: jól szemlélteti ezt a jelenséget az indiai elefántokról szóló történet. Az elefántokat kiskorukban egy apró fához kötik ki, hogy el ne szökjenek. Amikor aztán nagyobbak lesznek, elegendő egy kötelet tekerni a lábuk köré, hogy helyben maradjanak, pedig a hatalmas állatok már könnyedén szét tudnák szakítani a vékony zsinórt.

41. oldal

Azt feltételeznénk, hogy születésünkkor még nincsenek emlékeink, de ha az anyát valamilyen trauma éri, az kihat a méhben fejlődő baba agyára, és születés előtti emlékké válhat. Mint ahogy az is előfordulhat, hogy valaki egyszer csak váratlanul úgy kezd viselkedni, mint a család egyik kirekesztett, bántalmazott vagy sok szenvedést megélt tagja. Ez azért lehetséges, mert különféle családi mintázatokat örökölünk a felmenőinktől, vagyis hordozhatunk olyan emlékeket, amelyeket még a méhben vettünk át az édesanyánktól, ahogy arra már utaltam korábban. Még örökbe fogadott vagy a szüleik által elhagyott gyermekekben is maradnak a biológiai szülőkhöz kötődő eltéphetetlen szálak. Létezésünknek ezek a láthatatlan rétegei számos rejtett családi összefüggésre világítanak rá, kihatnak az életünkre és a következő nemzedékek sorsára is anélkül, hogy tudatában lennénk ennek a folyamatnak.

47-48. oldal

Míg tudatos énünk bizonyos fokig elboldogul a jelenben, a tudattalan elmében megoldatlan problémák, kényszerek, babonák és félelmek lappanganak, nyomasztanak, s valójában ezek diktálják az érzéseinket, így sokszor a viselkedésünket is. Mindez éppen az ellenkezőjét idézheti elő annak, amire tudatos vágyaink és álmaink irányulnak.

21. oldal

A külvilágból nagy nyomás nehezedik ránk, hiszen a szüleink, nevelőink formálni szeretnének bennünket, ugyanúgy, ahogyan valaha őket is formálták saját szüleik. Így fokozatosan olyanokká válunk mint ők, mivel nevelésük következtében akaratlanul is másolni kezdjük őket.

25. oldal

Az emberi tudat célja a kiteljesedés, befejezettség. Miközben arra vágyunk, hogy a fájdalmas, befejezetlen múltbeli tapasztalatainkat lezárjuk és meggyógyítsuk, ezek ismétlődő viselkedési, gondolati mintákká alakulnak. Gyakran azért bukkannak fel újra és újra az életünkbe, mert még nem értettük meg őket. Feldolgozatlan mintázatokról van tehát szó, melyek minden megoldási és lezárási törekvésünk ellenére ismétlődnek.

14. oldal

Sürgető kihívás számunkra, hogy képesek legyünk feltárni, felszínre hozni és a lehető legpontosabban megfigyelni rejtett dinamikáinkat – önmagunkban, a családunkban és a kultúránkban egyaránt. Csak így érthetjük meg valóságunk belső modelljét, és azt, hogy mind ez idáig miként észleltük a világot. Önismeretünk elmélyítése során arra is rájövünk, hogy miért vagyunk hajlamosak ugyanazokat a helyzeteket újrateremteni, azokban küzdeni és újra meg újra elbukni, miközben épp az ellenkezőjük megvalósításán fáradozunk.

14. oldal

Dr. Bruce Lipton neurobiológus szerint tudattalanunk egy felvevőberendezéshez hasonlóan tárolja az információt, hiszen tulajdonképpen programokat rögzít, amelyeket aztán gombnyomásra visszajátszik nekünk, mindig pontosan ugyanúgy. Logikusnak tűnik tehát feltételeznünk, hogy azt a bizonyos gombot gyakran egy külső környezeti inger „nyomja meg”. Ha például várunk valakire, és az illető késik, az kiválthatja egy korábbi fájdalmas, magunkra hagyottságot idéző tapasztalat visszajátszását. A kiváltó tényező tehát egy múltbéli fájdalmas tapasztalat érzelmi nyoma, melyet az emlékeink közt tárolunk.
A magzati kortól kezdve egészen ötéves koráig a gyermek olyan agyi programok révén figyeli és tapasztalja meg a világot, amelyek mindenféle előzetes elemzés vagy megkérdőjeleződés nélkül közvetlenül a tudattalanba töltik le az információt. Ez azért történik így, mert a gyermek még nem képes vitatni az információ érvényességét, egyszerűen csak befogadja azt úgy, ahogy van, s a továbbiakban a tudattalanjában vitathatatlan igazságként tárolódik.

30. oldal