Melanie Benjamin amerikai

Táncolj, míg táncolhatsz! Nem tart sokáig. Sosem szokott.

103. oldal (Maxim, 2022)

Így hát azzal, hogy mindennap látja őket, megismeri őket az egyenruhán és a szvasztikán túl, megfigyeli azt, ami közös bennük […], főnevek helyett emberek lesznek. Élő, lélegző, evő, ivó, síró, nevető emberek, akik templomba járnak.

112. oldal (Maxim, 2022)

A Ritz megkönnyebbülést okoz, eltereli a figyelmet, a legjobb pezsgőt tölti a pohárba, hogy lemossuk az epe ízét, a legpuhább törölközőket teszi ki, hogy abba fojtsuk a kétségbeesésünket.

357. oldal (Maxim, 2022)

A csend az, ami először feltűnik, amikor a gyerekek elkezdenek kirepülni.

355. oldal

Az önbizalmat miért nem árulják palackokban, mint a parfümöt?

24. oldal

Miről lehet felismerni egy zsidót?
Arról, hogy felhajítják egy náci teherautóra, szorosan összekötik a háta mögött a kezét, és német puskát szegeznek a fejéhez.

A szavak, a tett, a büszkeség, a bátorság szavai kimondatlanul hullanak le a földre. Claude ott nem látja ezeket a törött, elpusztított, halvaszületett szavakat.

Bármi is történt azután, nem számított. Blanche olyan őszintén hitt ebben, mint a francia férfiak lovagiasságában. De mint az később kiderült, mindkettőben tévedett.

Bolondot csináltam magamból, amikor azt hittem, hogy mindkét félnek megfelelhetek, a családom és a férjem elvárásainak is. A vége az lett, hogy senkinek nem feleltem meg. Legfőképpen magamnak nem.

299. oldal

Fogalmad sincs, mire van szükségem. Nem valami ártatlan bárány vagyok, akit a nagy gonosz farkas elcsábít. Pontosan tudom, mit csinálok. Jaj, ti, férfiak! Azt hiszitek, a tulajdonotok vagyunk!