!

Maurice Paléologue francia

1859. január 13. – 1944. november 18.

Nemférfi

Könyvei 8

Maurice Paléologue: A cárok Oroszországa az első világháború alatt
Maurice Paléologue: Eugénie császárné vallomásai
Maurice Paléologue: A cár országa a Nagy Háborúban
Maurice Paléologue: Cavour a nagy realista
Maurice Paléologue: Róma
Maurice Paléologue: A titokzatos cár
Maurice Paléologue: Három diplomata
Maurice Paléologue: II. Sándor cár tragikus regénye

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Emlékezések Európa · Emberek, életek, szerelmek · Korok és Hősök Dante


Népszerű idézetek

kaporszakall>!

Oroszországba kell jönni ahhoz, hogy jól megértsük Tocqueville gondolatát: ’A demokráciában testetlen a zsarnokság’.
A demokrácia, lényegét tekintve, nem feltétlenül liberális, még ha alapelvéhez hű marad is, megférhet az elnyomás legkülönbözőbb politikai, vallási, társadalmi stb. formáival. De egy demokratikus rendszerben a zsarnokság megfoghatatlan, mert szétszóródik az intézményekben, mert nem testesül meg egyetlen személyben, mert mindenütt jelen van és nincsen sehol, olyan, mint valami láthatatlan és fojtogató gőzpermet, mely elvegyül a nemzeti éghajlattal. Az embert ingerli, szenvedünk tőle, panaszkodunk rá, de nem tudjuk, hogyan lépjünk föl ellene. Ezért aztán többnyire hozzászokunk és belenyugszunk, mert amit az ember nem lát, azt nem lehet igazán gyűlölni.
Az egyeduralmi rendszerben viszont a zsarnokság rendkívül sűrű, tömör, megfogható halmazállapotban mutatkozik. Egy emberben, egyetlen emberben személyesül meg: kihívja a szenvedélyes gyűlöletet.

1916. június 25. vasárnap (300-301. oldal)

Szürke_Medve P>!

Alapelvei és szerkezete szerint a cárizmusnak tévedhetetlennek. hibátlannak, tökéletesnek kell lennie. Egyetlen kormánynak sincs szüksége annyi okosságra, becsületességre, bölcsességre, szervezőkészségre, éleslátásra, tehetségre, mint a cári rendszernek; mert rajta kívül, vagyis hivatalnoki oligarchiáján kívül, nincsen semmi: sem ellenőrző mechanizmus, sem önálló szervek, sem törvényes pártok, sem társadalmi csoportosulások, semmiféle legális vagy hagyományos szervezet, mely kifejezhetné a közvéleményt. így az elkövetett hibát mindig későn veszik észre, és nincs, aki jóvátegye.

238. oldal, 5. fejezet

1 hozzászólás
Szürke_Medve P>!

A „balti bárók”… fokozatosan kezükbe kaparintottak minden magas udvari méltóságot s a hadsereg, a közigazgatás és a diplomácia vezető állásait. A balti tartományok feudális kasztja adja százötven év óta a cárizmus leghűségesebb kiszolgálóit, reakciós céljainak legfélelmetesebb megvalósítóit. A balti nemesség vitte diadalra az autokrata abszolutizmust az 1825-ös felkelés szétzúzásával; ez a réteg nyomott el mindennemű liberális vagy forradalmi kezdeményezést, ennek a rétegnek volt a legnagyobb szerepe benne, hogy Oroszországból hatalmas rendőri hivatalnokállam lett, furcsa ötvözete a tatár despotizmus és a porosz fegyelmezés módszereinek; ez a réteg a rendszer fő tartópillére.

47. oldal, 3. fejezet, 1914. augusztus 11. kedd

Kapcsolódó szócikkek: balti bárók · Baltikum
kaporszakall>!

Nincs még egy civilizált ország, ahol a nő társadalmi helyzete oly nyomorúságos, oly elmaradott volna, mint az orosz vidéken.
E tekintetben egybehangzóak a tanúbizonyságok. A falusi életet ábrázoló regényírók mind egyformán mutatják be a parasztasszonyokat: az asszony végzi a legnehezebb munkát, alávetett helyzetben van a családban, kimerítik terhességei és betegségei, rákényszerítik a legszörnyűbb bujaságokat, állandóan szidják, s minden ürüggyel ütik-verik. Ezeknek a leírásoknak a pontosságát tanúsítják azok a legszélsőségesebb erőszakos bűntettek és fajtalanságok, amelyek a bírósági krónikákban olvashatók.
Falun a nemi erkölcs rettenetesen alacsony színvonalon van. A családfő jogot formál magának minden nőre, aki a házában él. A hosszú téli éjszakák, a világítás hiánya, a lakások kicsinysége, a lakók összezsúfoltsága elősegíti a legszégyenletesebb paráználkodást. Mindennapos például a családfő, a domhozjain, és a menye, a sznoha közti vérfertőzés, amikor a fiatal férjet katonának hívják be vagy a városban dolgozik. Ez a kapcsolat annyira elterjedt, hogy külön szóval – sznohacsesztvo – jelölik. Lótnak és lányainak, Rubénnek és Baaláthnak, Ammonnak és Támárnak bibliai fajtalankodásai mind megismétlődnek a kunyhók sötétjében. E tekintetben legalábbis megmaradtak a muzsikok patriarkális szokásai.

1916. február 17. csütörtök (252-253. oldal)

kaporszakall>!

Briand végre-valahára elismeri, hogy ahhoz, hogy rábírjuk a román hadsereget a hadbaszállásra, nem Petrográdban, hanem Bukarestben kell cselekedni. Most szorongatja Bratianut, tulajdonképpen megpróbálja sarokba szorítani.
Íme a Blondel követnek küldött utasítások lényege:
A Bratianu úr támasztotta feltételeket kivétel nélkül teljesítettük. Csak az azonnali román beavatkozásnak van értéke. A megtizedelt és visszavonulóban lévő osztrák seregek elleni erőteljes támadás viszonylag könnyű feladat a románok számára, a szövetségeseknek pedig rendkívül hasznos. Ez a támadás végkép megtörné máris megrendült ellenfelünket, lehetővé tenné, hogy Oroszország teljes erejével Németország ellen forduljon, s a siker esélyével támadjon. Románia így a lélektanilag legjobb pillanatban foglalná el helyét a koalícióban, s a közvélemény előtt is biztosítaná nemzeti vágyainak bőkezű kielégítését… Döntő pillanatot élünk. A nyugati hatalmak mindeddig bizalommal voltak Bratianu úr és a román nép iránt. Ha Románia nem ragadja meg a jelen alkalmat, nem nyílik többé lehetősége, hogy valamennyi gyermekét egybegyűjtve nagy néppé váljék.

1916. július 9. vasárnap (304-305. oldal)

kaporszakall>!

Ma délután a Taurisz-park mellett elhaladtomban szembetalálkozom a börtönparancsnokság négy katonájával: kivont karddal kísérnek egy megadó, bűnbánó képet vágó, rongyos és sápadt szerencsétlen muzsikot, aki nagy kínnal emelgeti a hóban elnyűtt csizmáját. A kis csoport a Spalernaja börtön felé tart.
Szembejön velük egy egyszerű asszony; ormótlan, szőrmével bélelt, zöldes posztókabátot visel. lehúzza kesztyűjét, kigombolja a kabátját, sok vastag szoknyája ráncai közt keresgél, majd előhúz egy pénztárcát, kivesz belőle egy fémpénzt, odaadja a fogolynak és keresztet vet. A kísérő katonák közben lassítanak és félrehúzódnak, hadd tegye, amit akar.
A Feltámadás egyik jelenetének voltam tanúja, annak, amelyikben Maszlovát két őr a börtönből a bíróság épületébe kíséri, s közben odalép hozzá egy muzsik, alamizsnát ad neki és keresztet vet.
A foglyok, a rabok, az igazságszolgáltatás kegyetlen karmai közé jutottak iránti szánalom vele született tulajdonsága az orosz népnek. A muzsik szemében a törvények megszegése nem hiba, még kevésbé becstelenség; inkább szerencsétlenség, balszerencse, végzetszerű esemény, amelynek, ha Isten úgy akarja, legközelebb talán mi leszünk az áldozatai.

1915. január 29. péntek (138. oldal)

kaporszakall>!

A Nyári Park előtt körülfog a tömeg; megállítanak egy páncélautót, fel akarnak rá ültetni, hogy a Taurisz-palotába vigyenek. Egy vörös zászlót lengető hórihorgas diák kitűnő franciasággal rám kiált:
– Jöjjön, üdvözölje az orosz forradalmat! Oroszország zászlaja ezentúl a vörös zászló; tisztelegjen előtte Franciaország nevében!
Oroszul is megismétli szavait: óriási éljenzéssel fogadják. Azt felelem:
– Azzal tisztelgek a legszebben az orosz szabadság előtt, ha önökkel együtt kiálthatom: ’Éljen a háború!’
A diák őrizkedik tőle, hogy lefordítsa szavaimat. De végre a francia nagykövetség elé érünk. Némi nehézség árán, ajtónállóm energikus segítségével, sikerül kiszabadítanom magamat a tömegből, és hazatérnem.

1917. március 13. kedd (403. oldal)

1 hozzászólás
berg>!

Szerda, 1916 május 31. Stürmer kormányrajutása óta Rasputin tekintélye jelentékenyen megnövekedett. A csodatévő muzsik mindinkább politikai kalandorrá és szélhámossá változik. Zsidó pénzemberek és rosszhírű spekulánsok bandája, Rubinstein, Manus stb. összeszűrte vele a levet és bőkezűen pénzeli. Rasputin az ő irányításuk szerint jegyzékeket küldöz a minisztériumokhoz, a bankokhoz, minden befolyásos személyiséghez. Több ilyen ormótlan írású, durván parancsoló hangú jegyzéket láttam. Sohasem merik megtagadni a kéréseit. Kinevezést, előléptetést, büntetés-elhalasztást, kegyelmet, fölmentést, segélyt, mindent megadnak a kedvéért.
Ha fontosabb az ügy, közvetlenül a cárnénak küldi jegyzékét:
– Nézd csak! Tedd meg ezt a kedvemért!
És a cárné azonnal parancsot ad s nem is sejti, hogy Manus és Rubinstein érdekében dolgozik, akik viszont, mint ez köztudomású, Németország érdekében cselekszenek.

288. oldal - II. kötet

kaporszakall>!

Ma reggel, hatvanhatodik életévében, hirtelen meghalt Witte gróf. Agydaganat végzett vele.
Megsürgönyzöm a hírt Delcassénak, s még hozzáteszem:
A cselszövény tűzfészke hunyt ki vele.

1915. március 13. szombat (155. oldal)

kaporszakall>!

Witte tehát egy hete érkezett meg Biarritzból, s tegnapelőtt keresett föl engem. Látogatását magyarázandó feleleveníti párizsi találkozásunkat 1905 őszén, majd minden bevezetés nélkül, fejét fölvetve, egyenesen a szemembe nézve, határozott, pontos és lassú hangon vitát kezdeményez.
– Ez a háború őrültség – mondja. – Ügyetlen és rövidlátó politikusok kényszerítették rá bölcs uralkodónkra; Oroszország csak rosszat várhat tőle. Egyedül Franciaország és Anglia remélhet valamiféle hasznot a győzelemből… Bár én a győzelmünkben is erősen kételkedem.
– Valóban, mint minden háborúnak, ennek a háborúnak a haszna is a győzelem függvénye. De ha győzünk, akkor felteszem, hogy Oroszország is bőven részesedik a győzelem előnyeiből s hasznából. Mert végül is, hadd emlékeztessem rá, a világ olyan ügy miatt borult lángba, mely Oroszországot elsőrendűen érdekli, egy szláv ügy miatt, mely nem érintette sem Franciaországot, sem Angliát.
– Nyilván balkáni tekintélyünkre céloz, szláv testvéreink megvédésének kegyes feladatára, szent keleti történelmi hivatásunkra! De hát ez divatjamúlt romantikus délibáb! Itt igazából már senkit sem érdekelnek, egyetlen komoly embert sem érdekelnek ezek a hiú és izgága balkániak, akik ráadásul még csak nem is szlávok, hanem kikeresztelkedett törökök. Hagynunk kellett volna, hadd kapják meg a szerbek megérdemelt büntetésüket. De különben is, törődtek ők vajon a szláv testvériséggel, amikor annak idején Milán királyuk meghódolt Ausztriának?… Ennyit a háború eredetéről. Most pedig beszéljünk a ránk váró előnyökről és haszonról. Mit remélhetünk? Területi nyereséget? Hát nem elég nagy már így is Őfelsége birodalma? Hát nem elég a kihasználatlan terület Szibériában, Turkesztánban, a Kaukázusban, sőt még Oroszországban is?… Meg aztán miféle területekről van szó? Kelet-Poroszországról? Hát nem túl sok német van már így is Őfelsége alattvalói között? Galíciát? Az teli van zsidóval! Ráadásul, ha annektáljuk Ausztria és Poroszország lengyel területeit, egykettőre elveszítjük az orosz Lengyelországot, mert hiszen világos: ha Lengyelország visszanyeri területi egységét, nem fog megelégedni azzal az autonómiával, amelyet ostoba módon megígértek neki; követelni fogja s el is nyeri teljes függetlenségét… Mit remélhetünk még? Konstantinápolyt, keresztet a Hagia Sophiára, a Boszporuszt, a Dardanellákat? Ez olyan őrült elképzelés, hogy nem is érdemes foglalkozni vele… De végül is, tegyük fel, hogy koalíciónk teljes győzelmet arat, tegyük fel, hogy a Hohenzollern- és a Habsburg-ház kénytelen békéért könyörögni és elfogadni feltételeinket. Ez viszont nemcsak a germán befolyás végét jelenti majd, hanem a köztársaság kikiáltását egész Közép-Európában. S egyúttal a cárizmus végét is… Arról, hogy mi következhet esetleges vereségünk után, jobb, ha nem beszélek.

1914. szeptember 12. szombat (70-71. oldal)