Mátrai Tamás magyar
| Katalógusnév | Mátrai Tamás |
|---|
Könyvei 2
Fordításai 12
Népszerű idézetek
A nyarak és az őszök a nagy kóborlások, a lobogó tábortüzek, és a véget nem érő mesék bűvöletében teltek. Apa turistákat kísért, akik kövéren és szomorúan érkeztek, és soványan, de vidáman távoztak; valamint kutatókkal dolgozott, akik soványan érkeztek, rengeteg csacsiságot kérdeztek, több ládányi papírt teleírtak, mindent lefényképeztek, majd még soványabban távoztak.
14. oldal
Az utazás motoros szánon kezdődött, majd egyre nagyobb repülőgépek röpítették őket egyre nagyobb városokba, ahol egyre több furcsa ember nyüzsgött. Ila szentül meg volt róla győzödve, hogy jelmezbálba csöppentek. Látott például egy Pingvint, aki egy zenekar előtt hadonászott. Meg egy csapat Lundát, akik rajongva vonultak egy nagy hasú Keresztespók után. Aztán megjelent az Elefántfóka, aki úgy kitömte magát, hogy Ila attól tartott menten lereped róla a jelmez. De a legérdekesebb mégiscsak egy fiatal pár volt – a Lumma és a Tündér, ahogy Ila nevezte őket –, ahol a fiú fehér inget, fekete kabátot és még feketébb kalapot viselt, míg ellenben a lány tetőtől talpig apró lyukú fehér hálóba tekerte magát, ami úgy kavargott körülötte, mint a hóvihar. Apa hiába győzködte Ilát, hogy a Pingvin valójában karmester, aki a zenekart írányítja; hogy a Lundák meg a Pók apácák és egy pap, vagyis a keresztények Istenének szolgálói; hogy az Elefántfóka tényleg ilyen kövér, még sincs száz felesége; és hogy a fiatal pár azért öltözött így, mert épp most házasodtak össze. Ila hitte is, nem is Apa magyarázatait, de biztos, ami biztos, nagyokat kacagott rajtuk.
15-16. oldal
– Nem értem – vágott közbe Ila –, akkor miért nem láttam a Linnaeát az Olga-öbölben?
– Hohó, most jön a kaland! A hajó eleinte ment is, mint a veszedelem. Már majdnem hazaértünk, már látszott az Olga-öböl bejárata, amikor hirtelen balra kanyarodott, beúszott egy kis öbölbe, ledobta a horgonyt, és többet nem mozdult csak hablatyolt. Be nem állt a szája! De olyan pöszén beszélt, hogy csak annyit bírtunk kihámozni a mondókájából, hogy: Nógass! Nógass! Erre mi nekiálltunk őt nógatni. Mondtuk neki, hogy „Gyerünk, Linnaea! Tudod te azt! Menni fog!”, de nem használt. Pedig én még a farát is megvereggetm, Aklaq meg össze-vissza nyomkodta a kijelzőjét…
-Nógass…Nógass…. – ismételgette Ila töprengeve, aztán kurtán felnevetett és megkérdezte:
– Te, Tuktu, véletlenül nem azt mondta, hogy: „no gas”?
– De, persze, „nógassz”. Mondom, hogy pösze…
162. oldal
Soha ember nem hallgatta akkora áhítattal és nem szavalta olyan mély átéléssel a „Jön a tavasz megy a tél, Barna medve üldögél” című versikét, mint Ila medve-tanítványai.
108. oldal