Mario Vargas Llosa perui spanyol
1936. március 28. (Arequipa, Peru) –
| Teljes név | Jorge Mario Pedro Vargas Llosa |
|---|---|
| Nem | férfi |
Képek 3
Könyvei 51
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Európa Zsebkönyvek · Horizont könyvek Kriterion · Magvető Világkönyvtár Magvető
Antológiák 8
Róla szóló könyvek 2
Népszerű alkotóértékelések
Mario Vargas Llosa
Komoly életrajzok mindig hosszasan kitérnek arra, ha a tárgyalt személy elvált szülők gyermeke. Mintha kiemelkedő tehetségét kárpótlásul kapta volna a sorstól, amiért apuci és anyuci egy kanál vízben megfojtotta volna egymást. Llosa esetében sem bizonyítható, hogy szülei boldog házasélete esetén csak elfuserált fűzfapoéta válhatott volna belőle. De bármi legyen is a szülők, El Niño, vagy a cölibátus hatása a Parnasszust ostromlók talentumára, annyi bizonyos, hogy ebben a hegymászásban Mario Vargas Llosa a legszűkebb élbolyhoz tartozik. Ki tudja, talán még az inkák földjén is elhiszik azt, amit lényegesen csekélyebb ismeretek birtokában a világ többi része már régóta vall: Mario Vargas Llosa a valaha élt legkiválóbb perui író. Esetleg több is.
Népszerű idézetek
A beszélő vagy a beszélők talán a postás szerepét játszották a közösségben. Olyas valakik voltak, akik az egyik településtől a másikig vándoroltak azon a végtelen vidéken, ahol a macsigengák szétszóródtak, az egyik helyen elmondták, hogy mit csinálnak a másikon, kölcsönösen tudósították őket a nagyon ritkán vagy talán soha nem látott rokonaikkal történt dolgokról, kalandokról és viszontagságokról. A nevük meghatározta őket. Beszéltek. Szavaik füzére tartotta össze ezt a társadalmat, amelyet a fennmaradásért folytatott küzdelem kényszerített arra, hogy darabokra hulljon és szétszóródjon a négy égtáj felé. A beszélők révén tudtak az apák a fiaikról, a fivérek nővéreikről, és rajtuk keresztül szereztek tudomást a halálokról, születésekről és a törzs többi eseményéről. (…) – Az az érzésem, hogy a beszélő nem csupán a jelen dolgairól beszél. Hanem a múltról is. Valószínű, hogy ő a közösség emlékezete. A középkori trubadúrokhoz és vándorénekesekhez hasonló szerepet tölt be.
92. oldal
„ Nem is olyan szörnyű, végül is, ha az ember betölti a negyvenet”, gondolta dona Lucrecia, és kéjeset nyújtózkodott a besötétített szobában. Fiatalnak, szépnek és boldognak érezte magát. Hát mégis van boldogság?
Rigoberto szerint igen, van, „ha csak pillanatokra is, s csak nekünk, kettőnknek”. Nem csak üres szó, lelkiállapot volna tehát, amelyre csupán az ostobák képesek?
A férje szerette, millió és egy gyöngéd aprósággal bizonyította nap mint nap, éjszakánként pedig ifjúi lobogással pazarolta rá kegyeit.
43. oldal
Értek az élvezetekhez. Megvan hozzá az adottságom, amelyet az idők s a történelem során fáradhatatlanul tökéletesítettem, és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy valóságos mesterévé váltam a gyönyörűségeknek. Pontosabban szólva annak, hogy miképp lehet az élet valamennyi gyümölcséből – még a rothadókból is – kifacsarni a gyönyör nektárját.
57-58. oldal