Mario Vargas Llosa perui spanyol
1936. március 28. (Arequipa, Peru) –
| Teljes név | Jorge Mario Pedro Vargas Llosa |
|---|---|
| Nem | Férfi |
| Wikipédia | http://hu.wikipedia.org/wiki/Mario_Vargas_Llosa |
Képek 3
Könyvei 47
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Európa Zsebkönyvek, Horizont könyvek, Magvető Világkönyvtár
Antológiák 8
Róla szóló könyvek 2
Népszerű alkotóértékelések
Mario Vargas Llosa
Komoly életrajzok mindig hosszasan kitérnek arra, ha a tárgyalt személy elvált szülők gyermeke. Mintha kiemelkedő tehetségét kárpótlásul kapta volna a sorstól, amiért apuci és anyuci egy kanál vízben megfojtotta volna egymást. Llosa esetében sem bizonyítható, hogy szülei boldog házasélete esetén csak elfuserált fűzfapoéta válhatott volna belőle. De bármi legyen is a szülők, El Niño, vagy a cölibátus hatása a Parnasszust ostromlók talentumára, annyi bizonyos, hogy ebben a hegymászásban Mario Vargas Llosa a legszűkebb élbolyhoz tartozik. Ki tudja, talán még az inkák földjén is elhiszik azt, amit lényegesen csekélyebb ismeretek birtokában a világ többi része már régóta vall: Mario Vargas Llosa a valaha élt legkiválóbb perui író. Esetleg több is.
Népszerű idézetek
Nem vagyok boldogtalan, és szánalmat sem akarok kelteni senkiben. Vagyok, amilyen vagyok, s ennyivel meg is elégszem. Nagy vigasz, hogy van, akinek még nálam is rosszabb a sora.
106. oldal
„ Nem is olyan szörnyű, végül is, ha az ember betölti a negyvenet”, gondolta dona Lucrecia, és kéjeset nyújtózkodott a besötétített szobában. Fiatalnak, szépnek és boldognak érezte magát. Hát mégis van boldogság?
Rigoberto szerint igen, van, „ha csak pillanatokra is, s csak nekünk, kettőnknek”. Nem csak üres szó, lelkiállapot volna tehát, amelyre csupán az ostobák képesek?
A férje szerette, millió és egy gyöngéd aprósággal bizonyította nap mint nap, éjszakánként pedig ifjúi lobogással pazarolta rá kegyeit.
43. oldal
Kezdetben nem is látsz, nem is értesz engem, de légy türelemmel, és nézz. Nézz, állhatatosan és előítéletek nélkül, szabadon és vágyakozva.
133. oldal
A beszélő vagy a beszélők talán a postás szerepét játszották a közösségben. Olyas valakik voltak, akik az egyik településtől a másikig vándoroltak azon a végtelen vidéken, ahol a macsigengák szétszóródtak, az egyik helyen elmondták, hogy mit csinálnak a másikon, kölcsönösen tudósították őket a nagyon ritkán vagy talán soha nem látott rokonaikkal történt dolgokról, kalandokról és viszontagságokról. A nevük meghatározta őket. Beszéltek. Szavaik füzére tartotta össze ezt a társadalmat, amelyet a fennmaradásért folytatott küzdelem kényszerített arra, hogy darabokra hulljon és szétszóródjon a négy égtáj felé. A beszélők révén tudtak az apák a fiaikról, a fivérek nővéreikről, és rajtuk keresztül szereztek tudomást a halálokról, születésekről és a törzs többi eseményéről. (…) – Az az érzésem, hogy a beszélő nem csupán a jelen dolgairól beszél. Hanem a múltról is. Valószínű, hogy ő a közösség emlékezete. A középkori trubadúrokhoz és vándorénekesekhez hasonló szerepet tölt be.
92. oldal
Értek az élvezetekhez. Megvan hozzá az adottságom, amelyet az idők s a történelem során fáradhatatlanul tökéletesítettem, és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy valóságos mesterévé váltam a gyönyörűségeknek. Pontosabban szólva annak, hogy miképp lehet az élet valamennyi gyümölcséből – még a rothadókból is – kifacsarni a gyönyör nektárját.
57-58. oldal