Marina Cvetajeva orosz
← Марина Ивановна Цветаева, Marina Tsvetaeva
1892. október 8. (Moszkva) – 1941. augusztus 31. (Jelabuga, Szovjetunió)
Tudástár · 34 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
Teljes név | Мари́на Ива́новна Цвета́ева |
---|---|
Katalógusnév | Cvetajeva, Marina |
Nem | nő |
Életrajz |
Könyvei 9
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Lyra Mundi Európa · Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához Tinta
Antológiák 25
Róla szóló könyvek 2
Kiemelt alkotóértékelések
Népszerű idézetek
NAGYANYÁMHOZ
Darázsderekú, sötét ruha,
kemény arc hosszas oválja.
Ifjú nagyanyám! Ki hajolt valaha
szomjazva a gőgös szádra?
Kezed… Kastélyok termeiben
játszott Chopin-etűdöt,
arcod fehérlett jéghidegen,
körülötte csigás, puha fürtök…
Sötét szemed kutató, egyenes,
mindig kész védekezésre.
Nem ifjú asszonyok szeme ez!
Ki voltál? Mondd meg végre!
Így múlt időd: »lehetne – talán«,
s közben lehetetlen élet…
Húszéves lengyel nő, agyanyám,
mohó föld nyelt be téged.
Derűs nap volt, friss szél. A sötét
csillag kialudt örökre…
Szívem lázongó szédületét
te hagytad-e nékem örökbe?
1914. szeptember 4.
Rab Zsuzsa
17-18. oldal
TOLLADNAK ÉN PAPÍRLAP LESZEK
Tolladnak én papírlap leszek,
Befogadód. Hófehér papírlap.
Százszorosan visszafizetek
mindent – hű sáfára javaidnak.
Falud leszek én, fekete föld.
Te nékem a zápor s mennybolt fénye.
Te az Úr s uram, aki előtt
föld vagyok – papírlap hófehére.
1918. július 10.
69.-70. oldal
ÁLMATLANSÁG
(Részletek)
8.
Szembogár feketéje, fényt szívó pupilla
sötétje,
éj, szeretlek, tágra nyílt szemü éj!
Adj erőt dicsérni téged, énekek ősanyját,
aki
négy égtáj szeleit négy gyeplőként igazítod.
Szólogatlak téged és áldom neved – én
kagyló vagyok csak, őrzöm a tengerek
orgonahangját.
Már beteltem az emberi szem sugarával…
Perzseljen hamuvá sötét napod, éj!
1916. augusztus 9.
51-52. oldal
VERSEK BLOKHOZ
1.
Neved madárfiók tenyeremben.
Neved mint jégcsap, üdíti nyelvem.
Szájmozdulat, egy-rezzenetű.
Neved négy betű…
Szép labda, égbe szökellő.
Ezüstszívű csengő.
Csendes tóba vetett
kavics visszhangja neved.
Döndül tompa zenével,
mint éji lódobogás, ugy enyész el.
Verdes, mint a magány
homlokhoz szorított fegyver ravaszán.
Neved – tudod, mi nekem?
Neved csók lehunyt szememen.
Dermedt századok fagya enged
hóra hullt csókjára nevednek.
Kék csobogású, hűs italom
neved, álom, mély nyugalom.
1916. április 15.
Rab Zsuzsa
24. oldal
AHMATOVÁNAK
1.
Ó, sírás múzsája, múzsák legszebbje, te!
Ó, te, a fehér éjszakák szilaj leánya!
Oroszhon-dúló hófúvásod fekete,
s nyílként hasít belénk a kínod jajgatása.
S mi visszahőkölünk, tompán kiáltva: jaj! –
százezerszeresen – esküdve néked – Anna
Ahmatova! – E név: földrengető sóhaj,
amely a névtelen mélységekbe zuhanna.
Minket megkoronáz, hogy véled egy lehet
a föld, min járhatunk, hogy ugyanaz az ég
is!
És az, kit megsebez halálos végzeted,
meghal bár, halhatatlanok között a helye
mégis.
Éneklő városomban kupola ragyog,
és vak koldus dalol, a Megváltót dicsérve…
– Harangok városa, mit néked adhatok,
Ahmatova – s a szívem is tenéked.
1916. június 19.
40.-41. oldal
CIGÁNYLAKODALOM
Lópata villog,
sárfröccsentő.
Pajzsként védi
az arcot a kendő.
Hej, vőfélyek,
rajta, mulassunk!
Bozontos ló
táncol alattunk.
Óvott féltve
apánk meg anyánk.
Rajta, a rétre!
Az lesz a násznyoszolyánk!
Most a fej nem bortól szédül.
Mulat a cigánynép, esküvőt ül.
Teli a pohár.
Üres a pohár.
Holdfény, sár. Pönög a gitár.
Táncol kígyóderekú leány.
Herceg a cigány!
Úr a cigány!
Vendég uraság, vigyázz — éget!
Bor tüzesíti a cigánynépet.
Batyu, suba, cókmók
tömkelegében
csattan a penge s a csók
a sötétben.
Sarkantyú, gyöngy zeng.
Kéz motozása.
Hasadó selymek
sikkantása!
Egy hang felüvölt — farkas az éjben,
másik bikaként horkan mélyen…
Alszik a násznép, alszik a réten.
1917. június 25.
63.-64. oldal
VALAMIKOR MAJD, ZSENGE KICSI LÁNYOM
Valamikor majd, zsenge kicsi lányom,
emlék leszek neked csak, halaványan
derengő emlék… Éles, mélyre látó
szemednek is csak távolról sugárzó.
Felejted csontos arcomat a lágyan
gomolygó füst apoteózisában,
hitető örök nevetésem, és két
munkás kezem különös fényűzését:
ezüstgyűrűimet. Padlás-zugunkat,
papírjaimat — folyton szertehulltak…
Látsz-e majd e bajok-verette korban?
…Te kicsi voltál, én még ifjú voltam…
1919. november
82. oldal
ÉN TÉGED ELPÖRÖLLEK ÉGTŐL ÉS FÖLDTŐL, NEM MENEKSZEL…
Én téged elpöröllek égtől és földtől, nem
menekszel,
mert a vadon volt bölcsőm, és koporsóm is
az lesz egyszer,
mert úgy járok a földön – csak félig földet
érve,
mert téged senki így nem font még
énekébe.
Én téged elpöröllek koroktól, éjszakáktól,
aranyos lobogóktól minden
kardvillanástól.
A kulcsot elhajítom, kutyád szélnek
eresztem,
virrasztóm földi éjed, házőrző ebnél
éberebben.
Mástól, s attól is, attól az egyetlentől,
elpöröllek.
Nem leszel senkié, magam se nézek másra
többet.
Attól is, kivel Jákob birkózott, elragadlak
az utolsó vitában – hallgass! – igen,
magamnak!
De amíg nem teszem kezed a melleden
keresztbe,
addig – hiába minden! – a magadé leszel
te:
lendülsz éteri tájra, egekbe bontva
szárnyat:
a mindenség a bölcsőd, a mindenség lesz
síri ágyad.
1916. augusztus 15.
53.-54. oldal
VERSEK CSEHORSZÁGHOZ
(Részletek)
Szeptember
1.
Terített és tágas
táj. Csak egy a bánat:
mért nincsen cseh tenger?
Lett mára cseh tenger
könnyből: só se kéne
évekig beléje!
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.
Nem henye, de dolgos,
istenáldott, szorgos.
Húsz esztendő fénye,
húsz év – büszke lépte
mindenkinek végre:
világ mezejére.
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság –
mindenkinek. Házat,
játékot, tudást ad
mindenkinek. Munkát –
csak végezze dolgát.
Mezőn, iskolában –
nézd! – mily haladás van!
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.
Ti bizonyítsátok,
csehföldi barátok:
bőséggel vetettek,
bőven épitettek.
Húsz esztendőt élt meg
(de még azt se végig!).
Mennyi volt az ének,
mily sok eszme ért itt!
Kíntól szürke árja,
felnyög a Vltáva:
– Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.
Sziklás meredélyre
sasként telepedve –
mi történt tevéled,
cseh földem, cseh mennyem?
Hegyed lefaragták,
vized elragadták…
… Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.
Boldogság szövődött
falvaidban tarkán.
Rád mi szörnyüség jött,
kétfarkú oroszlán?
Rókák megrabolták
erdeid bozontját!
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság!
Hallgass minden fáddal,
erdő, s te, Vltáva!
Dühödt oroszlánok
lesznek majd a szlávok.
Csak egy óra – nem több! –
adatik a bajra!
Rabság-éjből feljön
szabadságod napja!
1938. november 12.
Március
8.
Szeretetem, dühöm
elsírnom ennyit ér!
Ó, cseh föld csupa könny!
Spanyol föld csupa vér!
Ó, hegy feketeség,
sötétség mindenütt!
Elég, elég, elég!
Isten, jegyem begyűjtsd!
Undor, hogy létezem.
Tébolyda, barma sok,
undor az életem.
Mint téren farkasok,
undor üvöltenem.
Síkság cápáival
undor gerinceken
sodródom, rusnya raj.
Mit fülbe kürtözés,
mit látnok szemnyila!
Világod eszelős,
egy választ ér – piha!
1939. március 15. és május 11. között
214.-217. oldal