!

Marina Cvetajeva orosz

Марина Ивановна Цветаева, Marina Tsvetaeva

1892. október 8. (Moszkva) – 1941. augusztus 31. (Jelabuga, Szovjetunió)

Tudástár · 34 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv

Teljes névМари́на Ива́новна Цвета́ева
KatalógusnévCvetajeva, Marina
Nem
Életrajz

Könyvei 9

Marina Cvetajeva: Marina Cvetajeva versei
Marina Cvetajeva: Vándorló csillagok
Marina Cvetajeva: A királynő védelmére
Marina Cvetajeva: Fogoly lélek
Marina Cvetajeva: Marina Cvetajeva
Marina Cvetajeva: A művészet a lelkiismeret fényénél
Marina Cvetajeva: Egy festő portréja
Marina Cvetajeva: Szonyecska regénye
Марина Ивановна Цветаева: После России

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Lyra Mundi Európa · Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához Tinta

Antológiák 25

Lator László (szerk.): A világirodalom legszebb versei
Nyáry Krisztián (szerk.): Nem kötelező 2. – Tiltott irodalom
Vas István (szerk.): Énekek éneke
M. Nagy Miklós (szerk.): Orosz Erato – Szendvics vörös kaviárral
E. Fehér Pál – Lator László (szerk.): Klasszikus orosz költők I-II.
Borbély Sándor (szerk.): Szívem
Kormos István (szerk.): Új szerelmes kalendárium
Horváth Lívia – Juhász Judit (szerk.): Ki vagy te?
Ferencz Győző (szerk.): Hang szólít
Rába György (szerk.): Verses világjárás

Róla szóló könyvek 2

Henri Troyat: Marina Cvetajeva az örök lázadó
Bakcsi György: Orosz századforduló

Kiemelt alkotóértékelések

Bla IP>!

Marina Cvetajeva

Marina Ivanovna Cvetajeva (Moszkva, 1892. – Jelabuga, 1941) orosz költő és író, az orosz modernizmus egyik legnagyobb alakja.
Úgy alkotott maradandó életművet, hogy a nagy irodalmi mozgalom, az avantgárd idején egyetlen irányzat mellett sem kötelezte el magát, költészetében egyedülálló szintézisét teremtette meg évszázadok művészi eredményeinek a mitológiától és az orosz népköltészettől Gyerzsavinon, Goethén, példaképén, Puskinon át egészen a legmodernebb vívmányokig, a különböző „izmusokig”.
Anyja korai halála és apja visszahúzódó, tudósi életmódja is arra predesztinálta, hogy korán önállósodjon – tizenhat évesen egyedül töltött egy nyarat Párizsban, és tizennyolc évesen, önerőből publikálta első verseskötetét. Tulajdonképpen a véletlennek köszönheti, hogy hamar bekerült az orosz avantgárd nagyjainak körébe, ami költői fejlődését elősegítette, de nem határozta meg. Huszonöt évesen érte az 1917-es októberi orosz forradalom, amely felforgatta magánéletét: a polgárháború alatt kisebbik lánya éhen halt egy árvaházban, férje a Fehér Gárdában harcolt az új szovjethatalom ellen, és öt évig nem is látták egymást. Művészetének ugyan új forrása fakadt a hazafias ellenállás megéneklésével, a fehérek végső veresége azonban a férjet Konstantinápolyon át Prágába vetette, s Cvetajeva, követni akarván őt, az önkéntes száműzetést választotta. Az új szovjet rendszer attól fogva tudomást sem vett róla, ám a berlini, prágai, párizsi emigránskörök sem ölelték keblükre a megfelelni semmilyen ideológiának nem akaró költőnőt. Amikor nagyobbik lánya, majd férje is repatriált, 1939-ben Cvetajeva is erre kényszerült. Lányára a Gulag várt, férjére a börtön, őrá pedig, 1941-ben, a német seregek betörése nyomán a kitelepítés Moszkvából Tatárföldre. Nehézségekkel, nélkülözésekkel, csapásokkal teli életének 48 éves korában, 1941. augusztus 31-én önkezével vetett véget.

Így írt – utazás közben – férjének 1918-ban:
„A fülke levegőjében három baltaszerű szó lóg fenyegetően: burzsujok, junkerek, piócák… Próbálok aludni. Nem tudom, hogyan írjak Magának… És legfőképp, legfőképp, legfőképp – Maga, Maga, a Maga önpusztító hajlamával. Meg tud-e ülni otthon? Ha mindenki nyugton marad, Maga akkor is elmegy. Mert Maga jellem. Mert Maga nem bírja elviselni, hogy másokat ölnek. Mert Maga oroszlán, aki odaadja az oroszlánrészt: az életet – mindenkinek, nyúlnak, rókának. Mert Maga önzetlen, az önfenntartást megveti, mert a Maga számára az »én« nem fontos, mert én mindezt az első órától fogva tudom…! Ha Isten megteszi ezt a csodát – ha életben hagyja, én mindenüvé követni fogom Magát, mint egy kiskutya.”

Az idézet fordítója: Gy. Horváth (1992)


Népszerű idézetek

Amadea>!

NAGYANYÁMHOZ

Darázsderekú, sötét ruha,
kemény arc hosszas oválja.
Ifjú nagyanyám! Ki hajolt valaha
szomjazva a gőgös szádra?

Kezed… Kastélyok termeiben
játszott Chopin-etűdöt,
arcod fehérlett jéghidegen,
körülötte csigás, puha fürtök…

Sötét szemed kutató, egyenes,
mindig kész védekezésre.
Nem ifjú asszonyok szeme ez!
Ki voltál? Mondd meg végre!

Így múlt időd: »lehetne – talán«,
s közben lehetetlen élet…
Húszéves lengyel nő, agyanyám,
mohó föld nyelt be téged.

Derűs nap volt, friss szél. A sötét
csillag kialudt örökre…
Szívem lázongó szédületét
te hagytad-e nékem örökbe?

1914. szeptember 4.
Rab Zsuzsa

17-18. oldal

Boglárka_Madar>!

TOLLADNAK ÉN PAPÍRLAP LESZEK

Tolladnak én papírlap leszek,
Befogadód. Hófehér papírlap.
Százszorosan visszafizetek
mindent – hű sáfára javaidnak.
Falud leszek én, fekete föld.
Te nékem a zápor s mennybolt fénye.
Te az Úr s uram, aki előtt
föld vagyok – papírlap hófehére.

1918. július 10.

69.-70. oldal

Amadea>!

ÁLMATLANSÁG
(Részletek)

8.
Szembogár feketéje, fényt szívó pupilla
sötétje,
éj, szeretlek, tágra nyílt szemü éj!

Adj erőt dicsérni téged, énekek ősanyját,
aki
négy égtáj szeleit négy gyeplőként igazítod.

Szólogatlak téged és áldom neved – én
kagyló vagyok csak, őrzöm a tengerek
orgonahangját.

Már beteltem az emberi szem sugarával…
Perzseljen hamuvá sötét napod, éj!

1916. augusztus 9.

51-52. oldal

Amadea>!

VERSEK BLOKHOZ

1.
Neved madárfiók tenyeremben.
Neved mint jégcsap, üdíti nyelvem.
Szájmozdulat, egy-rezzenetű.
Neved négy betű…
Szép labda, égbe szökellő.
Ezüstszívű csengő.

Csendes tóba vetett
kavics visszhangja neved.
Döndül tompa zenével,
mint éji lódobogás, ugy enyész el.
Verdes, mint a magány
homlokhoz szorított fegyver ravaszán.

Neved – tudod, mi nekem?
Neved csók lehunyt szememen.
Dermedt századok fagya enged
hóra hullt csókjára nevednek.
Kék csobogású, hűs italom
neved, álom, mély nyugalom.

1916. április 15.
Rab Zsuzsa

24. oldal

4 hozzászólás
Boglárka_Madar>!

AHMATOVÁNAK

1.
Ó, sírás múzsája, múzsák legszebbje, te!
Ó, te, a fehér éjszakák szilaj leánya!
Oroszhon-dúló hófúvásod fekete,
s nyílként hasít belénk a kínod jajgatása.

S mi visszahőkölünk, tompán kiáltva: jaj! –
százezerszeresen – esküdve néked – Anna
Ahmatova! – E név: földrengető sóhaj,
amely a névtelen mélységekbe zuhanna.

Minket megkoronáz, hogy véled egy lehet
a föld, min járhatunk, hogy ugyanaz az ég
is!

És az, kit megsebez halálos végzeted,
meghal bár, halhatatlanok között a helye
mégis.

Éneklő városomban kupola ragyog,
és vak koldus dalol, a Megváltót dicsérve…
– Harangok városa, mit néked adhatok,
Ahmatova – s a szívem is tenéked.

1916. június 19.

40.-41. oldal

Boglárka_Madar>!

CIGÁNYLAKODALOM

Lópata villog,
sárfröccsentő.
Pajzsként védi
az arcot a kendő.
Hej, vőfélyek,
rajta, mulassunk!
Bozontos ló
táncol alattunk.

Óvott féltve
apánk meg anyánk.
Rajta, a rétre!
Az lesz a násznyoszolyánk!
Most a fej nem bortól szédül.
Mulat a cigánynép, esküvőt ül.

Teli a pohár.
Üres a pohár.
Holdfény, sár. Pönög a gitár.
Táncol kígyóderekú leány.
Herceg a cigány!
Úr a cigány!
Vendég uraság, vigyázz — éget!
Bor tüzesíti a cigánynépet.

Batyu, suba, cókmók
tömkelegében
csattan a penge s a csók
a sötétben.
Sarkantyú, gyöngy zeng.
Kéz motozása.
Hasadó selymek
sikkantása!
Egy hang felüvölt — farkas az éjben,
másik bikaként horkan mélyen…
Alszik a násznép, alszik a réten.

1917. június 25.

63.-64. oldal

Boglárka_Madar>!

VALAMIKOR MAJD, ZSENGE KICSI LÁNYOM

Valamikor majd, zsenge kicsi lányom,
emlék leszek neked csak, halaványan

derengő emlék… Éles, mélyre látó
szemednek is csak távolról sugárzó.

Felejted csontos arcomat a lágyan
gomolygó füst apoteózisában,

hitető örök nevetésem, és két
munkás kezem különös fényűzését:

ezüstgyűrűimet. Padlás-zugunkat,
papírjaimat — folyton szertehulltak…

Látsz-e majd e bajok-verette korban?
…Te kicsi voltál, én még ifjú voltam…

1919. november

82. oldal

Boglárka_Madar>!

ÉN TÉGED ELPÖRÖLLEK ÉGTŐL ÉS FÖLDTŐL, NEM MENEKSZEL…

Én téged elpöröllek égtől és földtől, nem
menekszel,
mert a vadon volt bölcsőm, és koporsóm is
az lesz egyszer,
mert úgy járok a földön – csak félig földet
érve,
mert téged senki így nem font még
énekébe.

Én téged elpöröllek koroktól, éjszakáktól,
aranyos lobogóktól minden
kardvillanástól.
A kulcsot elhajítom, kutyád szélnek
eresztem,
virrasztóm földi éjed, házőrző ebnél
éberebben.

Mástól, s attól is, attól az egyetlentől,
elpöröllek.
Nem leszel senkié, magam se nézek másra
többet.
Attól is, kivel Jákob birkózott, elragadlak
az utolsó vitában – hallgass! – igen,
magamnak!

De amíg nem teszem kezed a melleden
keresztbe,
addig – hiába minden! – a magadé leszel
te:
lendülsz éteri tájra, egekbe bontva
szárnyat:
a mindenség a bölcsőd, a mindenség lesz
síri ágyad.

1916. augusztus 15.

53.-54. oldal

Boglárka_Madar>!

VERSEK CSEHORSZÁGHOZ
(Részletek)

Szeptember

1.
Terített és tágas
táj. Csak egy a bánat:
mért nincsen cseh tenger?
Lett mára cseh tenger

könnyből: só se kéne
évekig beléje!
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.

Nem henye, de dolgos,
istenáldott, szorgos.
Húsz esztendő fénye,
húsz év – büszke lépte

mindenkinek végre:
világ mezejére.
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság –

mindenkinek. Házat,
játékot, tudást ad
mindenkinek. Munkát –
csak végezze dolgát.

Mezőn, iskolában –
nézd! – mily haladás van!
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.

Ti bizonyítsátok,
csehföldi barátok:
bőséggel vetettek,
bőven épitettek.

Húsz esztendőt élt meg
(de még azt se végig!).
Mennyi volt az ének,
mily sok eszme ért itt!

Kíntól szürke árja,
felnyög a Vltáva:
– Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.

Sziklás meredélyre
sasként telepedve –
mi történt tevéled,
cseh földem, cseh mennyem?

Hegyed lefaragták,
vized elragadták…
… Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.

Boldogság szövődött
falvaidban tarkán.
Rád mi szörnyüség jött,
kétfarkú oroszlán?

Rókák megrabolták
erdeid bozontját!
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság!

Hallgass minden fáddal,
erdő, s te, Vltáva!
Dühödt oroszlánok
lesznek majd a szlávok.

Csak egy óra – nem több! –
adatik a bajra!
Rabság-éjből feljön
szabadságod napja!

1938. november 12.

Március

8.
Szeretetem, dühöm
elsírnom ennyit ér!
Ó, cseh föld csupa könny!
Spanyol föld csupa vér!

Ó, hegy feketeség,
sötétség mindenütt!
Elég, elég, elég!
Isten, jegyem begyűjtsd!

Undor, hogy létezem.
Tébolyda, barma sok,
undor az életem.
Mint téren farkasok,

undor üvöltenem.
Síkság cápáival
undor gerinceken
sodródom, rusnya raj.

Mit fülbe kürtözés,
mit látnok szemnyila!
Világod eszelős,
egy választ ér – piha!
1939. március 15. és május 11. között

214.-217. oldal