Mariana Leky német

Ha majd valami olyasmit szeretnél tudni, amit nem tudok, akkor majd mindent elolvasok róla, hogy el tudjam neked magyarázni.

204. oldal

Az ember nem tudja mindig maga megválasztani a kalandot, amit neki szánt a sors – mondtam.

263. oldal

– Az ember állítólag elveszti az emlékeit, ha talált kenyeret eszik, tudtad? Kipróbáltam, de nem működött. Valószínűleg azért, mert korábban direkt én hagytam el azt a kenyeret. Úgyhogy ezért nem jött össze.

77. oldal

Ekkor elhatároztam, hogy Martinhoz fogok hozzámenni feleségül. Úgy éreztem, hogy csakis ő lehet az igazi, hiszen ő volt az, aki nem szeretné, ha látnám, ahogy az élet teszi a dolgát, és mi nem tehetünk ellene semmit.

53. oldal

Selma mindig körülményesnek találta, ha valakitől segítséget kellett kérnie. Leginkább az volt körülményes szerinte, hogy utána meg kellett köszönni a segítséget. Inkább leesett a létráról, megrázta az áram a zárlatos lámpa miatt, ráesett a fejére a motorháztető, vagy kapott derékzsábát a nehéz csomagok cipelésétől, és inkább szakadt a padló alatta a házban, mint hogy segítséget kérjen, amit körülményesen meg kell köszönnie.

118. oldal

– Most egészen egyedül vagyunk – mondtam.
Az optikus átkarolt és közelebb húzott magához.
– Senki sincs egyedül, aki még többes számban beszél – suttogta nekem. Aztán megpuszilta a fejemet.

294. oldal

Talán az emberek azért ölelték át egymást olyan szorosan, hogy az elhallgatott igazságnak esélye se legyen az utolsó pillanatban feltárulkoznia, és az utolsó métereken rémes bűzt árasztani ki magából hatalmas lárma kíséretében.

220. oldal

Egy csodálatos szimfóniában élünk a zöld, a kék és az arany színekkel.

84. oldal

Selma mindent olyan pontossággal csinál, mintha először vagy utoljára csinálta volna, gondolta az optikus.

149. oldal

Arra gondoltam, hogy ha a szerelem utolér valakit, akkor az olyan, mint a bírósági végrehajtás, amit a szomszédos faluban élő Leidig gazda kapott nemrégiben. A szerelem, ami színre lép, lefoglalja az összes vagyontárgyunkat, aki csak hozzánk tartozott, és azt mondja: ez már nem a tied többé.
– Összekevered a dolgokat, Luise – mondta Selma. – Ez nem a szerelem, hanem a halál.
Rám tette a kezét, olyan mozdulattal, mintha engem és a kerekesszéket is bele akarna taszítani a sárba.
– A két dolog közt van egy halvány különbség – mondta nevetve. – A szerelemből ki lehet élve kerülni, de a halálból nem.

177. oldal