Mária Valéria

December 24. [A 3. fürdő után az első séta a kertben!]
Már korábban letisztogattuk a karácsonyfát. Most Ferenc dolgozószobájának közepére került, fölötte, a mennyezetről lóg alá egy angyalka, s a mohával borítótt lábazat elé állítottuk a bölcsőt, amit a többi dísszel együtt még a Mama küldött… Balra három asztal, melyeket Lederer és a Mama készített elő, s melyek roskadoznak a Mama ajándékai alatt… Gyermekkorom óta nem tetszett úgy karácsonyfa, mint a miénk, mely igazi keresztényi örömmel tölti el az ember szívét… A vidám közösség (a szolgáló személyzettel) oly boldogságossá tette a szentestét, amilyet még nem éltem meg. Micsoda kontraszt a burgbeli karácsonyi ajándékosztáshoz képest, ahol minden oly merev és kínos volt. Ó, bárcsak egy bébit tehetnénk jövő karácsonykor a fa alá.

247-248. oldal

Tetézi a bajt a Mama leírhatatlan kétségbeesése és reménytelensége. Azt mondja, kín az élet, és sejteti, hogy a legszívesebben öngyilkosságot követne el. „Akkor a pokolra kerülsz”, mondta a Papa. Mire a Mama így válaszolt: „A pokol már itt van a földön”.

70. oldal

Szeptember 1-4. München… Mivel a Papa és a Mama nem akarja, hogy betegyem a lábam Louis bácsi házába, ezért neki és szegény néninek is a Hoftheater (udvari színház) páholya előterében adtam randevút; a színházban ma Wagner első – nagyon unalmas – darabját, a „Tündérek”-et láttuk.

242. oldal

…Este theater paré; balettben léptem fel (félig zárt gézruhában, vörös nyakbavalóban és vörös harisnyában). Első balettem, ó!… és milyen szemérmetlen valaminek tartom! Nagyon közönséges nőszemélynek kell lennie annak, aki így megalázza magát, hogy ebben a kosztümben nagy, különösképpen férfi közönség előtt ugrabugrál…Az effélékről bizonyára nem ezt mondta volna Schiller"Szőnek és fonnak…"

38. oldal

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a boldogságról, ezt írta: belső béke; a boldogtalanságról: nem szeretve lenni.

115. oldal

Jómagam a szüleim között állok, s nagyon-nagyon keveset tehetek, s – ami a szülőket illeti – keserű tapasztalatokra teszek szert, melyek egykor talán hasznomra válhatnak, ha a Jóisten erőt is ad a felismeréshez…

213. oldal

Marie Larisch. Az ember legszívesebben szemrehányást tenne neki, hogy egyáltalán él…mert nem rablás-e enni, inni, aludni…és nem végezni semmi hasznosat? Csak él bele a vakvilágba, folyton unatkozik, és hónapokon át nem látja férjét és gyermekeit…Gizella…az ellentét…róla nem mondható, hogy haszontalanul él, bele a napok végtelenjébe…leszek-e valaha is olyan erényes asszony és anya, mint Gizella?

52. oldal

Elképesztő, hogy ezek a lányok ("disztingvált grófkisasszonyok") semmiről, de semmiről az égadta világon, de semmi értelmes dologról nem képesek beszélgetni…10-től hajnali 6-7 óráig táncolnak minden áldott nap, s aztán 4-5-ig alszanak. Hát nem a legmagasztosabb tulajdonunk, az emberi méltóság elleni vétség mindez? Ha erről a sivár életről hallok, a szarvasok világába vágyom, ott dacolnék a széllel és viharral, és elmesélném a zergéknek, milyen ostobák a városi emberek.

60. oldal