Margócsy István magyar

Irodalmárok egybehangzó véleménye szerint Petőfi volt az első magyar író, aki kizárólag írásainak jövedelméből meg tudott élni. A hajdani legközelebbi barát, Jókai Mór szerint ugyanis „Egész Petőfi korszakáig nem érte el azt magyar költő, hogy mellékhivatal nélkül, vagy legalább akadémiai tagság nélkül, szellemi munkái után megéljen; még családot is tartson”; és Vahot Imre is, aki mind támogató, mind pedig későbbi vetélytárs-szerkesztőként is figyelhette Petőfi pályafutását, ugyanezt hangoztatja, Petőfi ugyanis, mikor 1844-ben végre álláshoz jutott Pesten, s elkezdte műveinek rendszeres közlését, rendkívül tudatosan tervezte és szervezte meg irodalmi jelenlétét és annak milyenségét, és a modern irodalmi gépezetnek, az irodalmi iparnak jóformán minden mozzanatát felhasználta érvényesülésének érdekében.

Rakovszky versei a mai magyar költészetnek alighanem a legmagasabb csúcsain járnak; költészete azért is érdemel különös figyelmet, mert szinte páratlan módon egységes: mind problémalátása, mind megszólalásmódja, mint egyes verseinek minősége szempontjából hihetetlenül kiegyensúlyozott. Kiegyensúlyozottsága tulajdonképpen csodaszámba megy: kettősségekre épülő szemlélete és alkotásmódja elvileg talán épp ez ellen kellene, hogy dolgozzék. Ám az egyes versek egyenként is mintha az egész költészet foglalatát adnák meg: az olyan nagy versek, mint a Megnyitó vagy Részlet egy lehetséges verses regényből szinte teljes biztonsággal olvashatók egy költő önarcképeként, ars poeticájaként vagy akár társadalmi-filozófiai látleletként.

Rakovszky Zsuzsa: Fekete-fehér

175-176. oldal

Petőfi a legelső magyar szerző, aki szerződésben kötelezte magát arra, hogy egy folyóiratnak minden egyes számában megjelenjen műve, és aki kizárólagos szerződést is kötött arra, hogy bizonyos ideig csak egy folyóirat számára termel (e folyóirat a Vahot Imre által szerkesztett Pesti Divatlap volt, mely ekkoriban több, mint 3000 példányban jelent meg!).

Spiró nagyregénye igen sok szempontból tekinthető kiemelkedőnek – sok mindenben eltér attól, amit manapság az újabb irodalom termésében megszokhattunk. Dicsérhető például történelmi- filológiai ismeretanyaga, a regény adatgazdagsága és úgynevezett történelmi hitele… […]

Spirót e regényben is az egyes embereknek és a történelemnek egymásrautaltsága, kölcsönviszonya érdekli.

Spiró György: Az Ikszek

185 -186. o.

Petőfi ugyanis a magyar irodalom történetében először óhajtotta érvényesíteni az írásaival kapcsolatos összes jogokat, azaz azt akarta elérni, hogy írásai kapcsán, a nyilvánosság elé kerülvén, mindig minden úgy történjen, ahogy ő határozott.

Petőfi és az irodalmi gépezet

[…] a Tízek Társaságában együttesen kialakított és képviselt ideáljukról […], hogy a nagy közös céljuk lett volna: „A szépirodalmat mint életpályát emancipálni és önállóságra juttatni”.

Petőfi és az irodalmi gépezet

[…] Petőfi maga is több esetben kihívóan utalt arra, hogy az ő költészete nem egységes, és mindig tudatosan vállalta, saját személyiségének erkölcsi-lélektani egységét természetesen mindig is fennen hangoztatván, hogy egy időben is többféle költészetet művel.
Már Erdélyi János felhívta a figyelmet arra a feltűnő jelenségre, hogy a naiv természetköltőnek beállított Petőfi önmagában a személyét és költészetét illető radikális kettősséget is vállalja, mondván: „Nem ért engem a világ./Nem fér a fejébe,/Egy embernek éneke/Hogy lehet kétféle”.

Petőfi szerepdilemmái

„A természet vadvirága”, valamint a „Koldusbot és függetlenség” – Petőfi mindig is fennen hirdetett önideológiájának e két nagyon karakterisztikus mondata máig oly mélyen meghatározza azt a képet, mely Petőfiről a köztudatban él, hogy hatásukra majdnem teljesen elfelejtődött ama szintén roppant jellemző, és a maga korában valószínűleg legalább ugyanilyen fontos, bár sokkal kevésbé hangoztatott tény, hogy Petőfi az irodalomban egyáltalán nem úgy viselkedett, mint a természet gyermeke vagy vadvirága, és irodalmi pályafutása mindvégig arra irányult, nem sikertelenül, hogy kikerülje a koldusbot esetleges fenyegetését.

Parti Nagy irályának legnagyobb találmánya (leleménye) e bátran, szélsőségesen értelmezett nyelvi (grammatikai-jelentéstani) szabadság: ő szövegeiben minden nyelvi elemet (azaz szót, szintagmát, alakzatot, jelentést, stílusirányzatot stb.) eloldoz a (mindennapi, történeti és irodalmi) konvenció kötöttségeitől, s minden egyes nyelvi elem kitalálásával, megtalálásával, beiktatásával, újraválasztásával és újrafelhasználásával, átértelmezésével folyamatosan teremtő aktust hajt végre.
Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton

143. oldal

Petőfi költészete mint történelmi fejlemény vagy jelenség elválaszthatatlan ama irodalmi nyilvánosságtól, mely megteremtette és körülvette, a folyamatos sajtójelenlét és az éles vita pedig nemcsak életének és termelésének, hanem költészetének mint esztétikai képződménynek is alapvető lételeme volt. Nem csak azért reagált Petőfi a kritikára, mert büszke és érzékeny ember volt, hanem azért is, mert irodalmi jelenlétét elsősorban azzal tudta biztosítani, hogy az éppen adott irodalmi játéktéren elsődleges és vezető szerepre tört. Alighanem azért is oly élesek és sokszor nyersek a kritikákra adott válaszai, hogy provokálják az irodalmi nyilvánosságot, és hogy e provokáció során az éppen elhangzó vagy érintett irodalmi megnyilatkozás (vagy mű) is új fényben tűnjön fel.

Petőfi és az irodalmi gépezet