Margaret Weis amerikai

– Igen, persze. – Kova megsimogatta a szakállát. – Szürke köpenyt viselsz. Ez mit jelent?
– Hogy kimosattam a vöröset – mondta Raistlin, majd maróan hozzátette: – Nem vagyok olyan tehetős, hogy nagy ruhatárat tartsak fenn.

50. oldal 3.bekezdés

– Megtanultam a leckém – mondta (Raistlin) keserűen, és reszketeg, hörgő sóhaj hagyta el ajkát. – Visszavettem az ambcióimból. Többé nem törekszem rá, hogy isten legyek. Megelégszem a világgal.

194. oldal

Ha egy ember azt parancsolta volna a kék sárkányának, hogy az szállítson álló nap liszteszsákokat a szárazföldről az erődbe, akkor a sárkány minden bizonnyal letépte volna a fejét. Így aztán hajóval jóval egyszerűbb volt a szállítás.

A szeretet olyan hatalommal ruház fel az ártalomra, amivel a gyűlölet sem versenghet.

96. oldal

Lehet, hogy ez a nő Paladine szent papja – szólalt meg határozottan Zúgószél –, és talán megbocsájtják nekem az istenek, hogy rosszat mondok egy kiválasztottjukról, de szerintem ez a nő bolond.

50. oldal (Szukits, 2001)

– Öregszem? Én?! – Tast lesújtotta a hír. – Úgy értem, belülről nem érzem ma­gam öregnek. Ha nem volna néha az a zavaró fájdalom a hátamban és a keze­imben, és az a szörnyű késztetés, hogy inkább üldögéljek a tűz mellett, minthogy csúfolódjak egy minotaurusszal – igazán méregbe tudnak gurulni tőle, tudtátok? Különösen, ha azt mondja nekik az ember: „Múúú!” Bámulatos, milyen gyorsan tud futni egy mérges minotaurusz, ha az embert üldözi.

255. oldal

– Tudod – mondta tőle szokatlan keserűséggel –, egyszer megkérdeztem az apámtól, miért ilyen kicsik a surranók, miért nem vagyunk olyan nagyok, mint az emberek vagy az elfek? Rettentően szerettem volna, hogy nagyobb lehessek – dünnyögte csöndesen és egy pillanatra vére elhallgatott.
– És mit felelt az apád? – kérdezte Fizban kedvesen.
– Azt mondta, hogy a surranók azért kicsik, mert kis tetteket kell végrehajtaniuk, meg hogyha megnézem magamnak a világban előforduló nagy dolgokat, hamar kiderül, hogy azok is csak sok kicsiből tevődnek össze. Az a hatalmas sárkány odalent, valójában pöttömnyi vércsöppecskékből áll, meglehet. És végül is az apró dolgok azok, amelyek igazán számítanak.
– Nagyon bölcs ember a te apád.
– Igen – dörgölte meg Tass a szemét. – Nem láttam már, ki tudja, mióta. – Hegyes állat előreszegte, ajkát összepréselte. Ha most meglátná az apja, így megtörten, elkeseredetten, így biztos nem ismerné föl a fiát.
– Hagyjuk hát a nagy dolgokat a többiekre! dünnyögte végül Tass. – Arra ott van Tanis és Sturm, meg Aranyhold. Majd ők megoldanak mindent. Mi pedig végrehajthatjuk a kis tetteket, még ha nem tűnnek is olyan fontosnak.

– Különös vonzerő birtokosa Raistlin. Még soha nem találkoztál vele, ugye? Magam is éreztem, és nem tudok rájönni…
– Én talán értem – komorult el Justarius. – Életünk során egyszer mindannyian nevettünk. Mindannyian féltékenyek voltunk a testvérünkre. Szenvedtünk a fájdalomtól, úgy, ahogy ő szenvedett. És egyszer mindannyian vágytunk a hatalomra, hogy megtörjük ellenségeinket. Sajnáljuk. Gyűlöljük. Félünk tőle…csak azért, mert mindannyiunkban van belőle egy kis darab, jóllehet ezt csak a szívünk legmélyén valljuk be.

206. oldal

– Bűnronda, mi? – kérdezte Iolanthe, undorral méregetve a templomot. – A gonoszságnak szépnek kéne lennie. Úgy sokkal többet képes ártani.

105. oldal

– Ó, hát ő amolyan mágusféle – vonta meg a vállát a surranó, és invitálás nélkül letelepedett.
– Mágus? – nézett körül az öreg. – Hol van?
Tas megbökdöste az oldalát, és súgott neki valamit.
– Valóban? Hogy én? – motyogta a vénember. – Hát ez csodálatos. Most, hogy mondod és ha magam is jobban belegondolok, tényleg rémlik valami varázsige… a tűzgolyós… hogy is van csak…