Margaret Peterson Haddix amerikai
1964. április 9. (Washington Court House, Ohio) –
Katalógusnév | Haddix, Margaret Peterson |
---|---|
Nem | nő |
Könyvei 18
Kapcsolódó sorozatok: A 39 kulcs · The 39 Clues angol · Shadow Children angol · Greystone Secrets angol · Die 39 Zeichen német · Összes sorozat »
Kiemelt alkotóértékelések
Népszerű idézetek
„Ez nem az a hely, ahol kiütöttek; ez az, ahonnan fel kell állnod.”
179. oldal
– A győzelem nem minden! – mondta elhaló hangon [Eisenhower]. – Néha többet ér, ha a családod egészségben és biztonságban tudhatod!
– Ezt most Vince Lombardi mondta – kérdezte Reagan –, vagy Shakespeare?
– Egyik sem. Ezt én mondtam – felelte az apja.
– Apa – kezdte –, nem gondoltál még rá, hogy…
– Soha – vágta rá Eisenhower. – Megpróbálok minél kevesebbet gondolkodni! Gátolja az izomnövekedést.
40. oldal
Van egy újabb, nagy kívánságom. Az, hogy a gyerekeim leszármazottai – Madeleine-é is – egyszer majd üljék körbe együtt e családi asztalt. Borítsanak fátylat a múltra. És csak azt vigyék tovább magukkal, ami a jövőre nézve hasznos lehet. És a Cahill családra újra béke köszönthet.
– A Rómeó és Júliát! Istenem, a Rómeó és Júliát fogjuk megnézni a Globe-ban, Shakespeare színházában, eredeti rendezésben…
Amy ugyanolyan ábrándos és meglepett képet vágott, mint a nevelőnő.
– Ez csodálatos! – suttogta áhítattal.
– Ez rémes! – motyogta Dan. – A legkegyetlenebb és legszokatlanabb kínzási módok egyike. Rosszabb, mint azok a mérges kígyók és pókok Ausztráliában. Rosszabb, mint nyalókává darabolódni egy futószalagon Kínában! Ez eddig a legrémesebb dolog, amit át kell élnünk.
30. oldal
– ÁÁÁ! – kiáltotta Nellie.
– ÁÁÁ! – kiáltotta Dan is az anyósülésről.
– Mi ütött belétek? – kérdezte Amy hátulról. Felnézett a Shakespeare-könyvek kupaca mögül, amikbe egyből beletemetkezett, mihelyst kihajtottak az autókölcsönzőből, és elindultak Stratford felé.
– Már megint elfelejtettem, hogy itt a rossz oldalon kell hajtanom! – mondta Nellie. – Vagyis, a nekik jó oldalon… vagyis a balon, ahol ezek vezetnek, de…
– OTT EGY AUTÓ! – kiáltott fel Dan. Az autó az ő sávjukban hajtott.
– Kerüljem ki jobbról? – motyogta Nellie. – Vagyis balról? Hogy én milyen balfék vagyok! Tényleg, fé- keznem kell! ÁÁÁ!
Nellie az utolsó pillanatban balra kapta a kormányt. Kihajtott a fűre, és csak ült ott remegve, ahogy a többi kocsi elhúzott mellettük.
– Nem vagyok benne biztos, hogy menni fog – vallotta be végül.
– Ugyan, miért ne menne? – kérdezte csodálkozva Amy. – Nellie, nem ez az első alkalom, hogy a rossz oldalon kell hajtanod. Gondolj csak Dél-Afrikára!
– Olyan voltál, mint egy Forma-l-es pilóta! Végigszáguldoztuk az országot! – emlékeztette Dan. – Nel-lie, te vagy a legjobb sofőr!
Ez akkor lett volna igaz, ha a legjobb a legveszélyesebb szinonimája lett volna. A fiú számára lehet, hogy az is volt.
– Igen, általában az vagyok – értett egyet Nellie. Amikor letörölte a homlokát, tenyere izzadságtól csillogott. – De az egész olyan furcsa! Most minden olyan valóságos. Dél-Afrikában olyan volt, mintha egy videojátékban lettem volna. Most már… tudom, miről szól a kulcsvadászat, és hogy mennyire fontos. Hirtelen olyan nagy lett a… felelősség!
– Miért? Ha Dél-Afrikában, vagy bárhol máshol, egy másik kocsit vezetve kinyírtál volna bennünket, akkor is felelős lettél volna a megölésünkért – mondta Dan. – Még akkor is, ha nem tudod, miről szól a kulcsvadászat!
– Kösz! Most már tényleg sokkal jobban érzem magam – felelt Nellie gúnyosan.
Nem mintha Ian annyira kötődött volna érzelmileg Irina Szpaszkijhoz. Mérgező tűknek látszó körmei túlságosan fenyegetőek voltak ahhoz, hogy bárki is a közelébe merészkedjen. De Ian emlékezett rá, amikor kiskorában a nő vágyakozva megkérdezte tőle: „Nem szólítanál Irina néninek? Annyi idős vagy, mint az a kisfiú, akit egyszer ismertem…”
A nő a szájához kapta a kezét, mintha véletlenül szaladt volna ki rajta a mondat. És Iannak esze ágában se volt Irina néninek hívni. Szülei bátorítására úgy kezelte, ahogy ők: mint egy szolgát, és alig vette emberszámba. Pedig sok éven át hűségesen szolgálta a családját.
43. oldal, 4. fejezet