!

Mándy Iván magyar

Iván Mándy

1918. december 23. (Budapest) – 1995. október 6. (Budapest)

Nemférfi
DIApim.hu/hu/dia/dia-tagjai/mandy-ivan
Életrajz

Képek 2

Könyvei 64

Mándy Iván: Robin Hood
Mándy Iván: Csutak és a szürke ló
Mándy Iván: Csutak színre lép
Mándy Iván: Csutak a mikrofon előtt
Mándy Iván: A bútorok
Mándy Iván: A pálya szélén
Mándy Iván: Fabulya feleségei
Mándy Iván: A villamos
Mándy Iván: Mi az, öreg?
Mándy Iván: Csutak és Gyáva Dezső

Kapcsolódó sorozatok: Csutak · Összes sorozat »

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Delfin könyvek Móra · Móra Klassz Móra · Magvető Klasszikusok Magvető · Klasszikusok fiataloknak Ciceró · Rakéta Regénytár Magvető · Millenniumi Könyvtár Osiris · Magvető Zsebkönyvtár Magvető · Sirály könyvek · Mándy Iván művei Magvető · Harminc Év Magvető · Diákkönyvtár Móra · Osiris könyvtár - Irodalom Osiris · Mókus Könyvek Móra · A világirodalom dekameronja

Fordításai 1

Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója

Antológiák 56

Funk Miklós (szerk.): Lányok fényben és árnyékban
Kepes András (szerk.): Könyvjelző
Király Levente (szerk.): Nem kötelező – Kortársak és kimaradók – magyar próza
Csillag Péter: Ady stoplisban
Kőrössi P. József (szerk.): Londoni eső
Tarján Tamás (szerk.): Tizenegy dressz
Kőrössi P. József (szerk.): Könnyező fák
Kardos György (szerk.): Körkép 82
Hegedős Mária (szerk.): Körkép 89
Domokos Mátyás (szerk.): A magyar novella antológiája I-II.

Róla szóló könyvek 8

Domokos Mátyás – Lengyel Balázs (szerk.): A pálya szélén
Darvasi Ferenc: Köztünk vagy
Galsai Pongrác: A besurranó szerkesztő
Kocsis L. Mihály: Olvasó példány
Bori Imre: Bori Imre huszonöt tanulmánya
Erdődy Edit: Mándy Iván
Szávai János: Zsendül-e a fügefa ága?
Török Endre: Átragyogás

Népszerű idézetek

Kuszma P>!

A jó pásztornak nincsen tekintete. Nem látja a juhokat. Se a juhokat, se a rétet. A jó pásztor maga a mozdulat.

239. oldal, Egy délutáni alvó

Mándy Iván: Ciklon Válogatott novellák

4 hozzászólás
Archibald_Tatum>!

Ne fecséreljük el a tehetségünket, hozzuk ki magunkból a maximumot. Írjuk át hatszor, tízszer azt az átkozott novellát. Vagy hajítsuk el, ha nem sikerült, dobjuk a szemétbe. Próbáljunk becsületesek lenni legalább írásainkban.
Mintha Ottlik ezt akarná közölni velem.
Hát talán ragadt rám ebből valami.

218. oldal, Ottlik Géza (Magvető, 1992)

1 hozzászólás
Archibald_Tatum>!

Hatás? Az utca és a tér volt rám ilyen nagy hatással. Meg a film. Abban éreztem valamit, amit általában sűrített ábrázolásnak neveznek. Nem kell mellébeszélni. Akad irodalmi hatás is, persze. Van egy vonulata a magyar irodalomnak. Krúdy, Gelléri… Egy bizonyos oldottabb, líraibb próza. Semmi köze a hülye, gennyes, „költői” prózához. Tehát, úgy érzem, hogy ehhez a vonulathoz tartozom. Ezen az se változtat, hogy Krúdy néha már egyenesen felbosszant. Hőseitől, nőalakjaitól ágyban fekvő beteg leszek, annyira hamisnak érzem őket. De mellékfigurái, utcaképei, elromlott, örökké csöpögő vízcsapjai feledhetetlenek.
És Hemingway. Aki sokkal idegérzékenyebb, mint általában gondolják. Nem annyira brusztos fickó. Egyébként a tőle és tőlem teljesen idegen Faulknert sokkal szívesebben olvasom.

213-14. oldal, Mit akarhat egy író? (Móra, 1983)

9 hozzászólás
Archibald_Tatum>!

Tehát már a kezdet kezdetén azt is be kellett látnom, hogy a fantáziám se működik. A döntő dolgok hamar kiderülnek.
Maradt a megfigyelés.
Maupassant-ról hallottam valamit. Talán éppen Flaubert tanácsolta az ifjú Maupassant-nak. Figyelj meg egy fát egészen addig, amíg nem különbözik a világ valamennyi fájától.
Komolyan vettem a dolgokat. (Ma is komolyan veszem a dolgokat.)
Lehorgonyoztam egy fa előtt. Egyszerű, derék kis fa volt a téren. Sehogy se akart különbözni a többitől. Még sokáig néztem, lassan meggyűlöltem. Már nem is láttam semmit, csak belebámultam a levegőbe.
Otthon elővettem a duplafedeles füzetet. Megpróbáltam leírni a fát. Nem sikerült.
Aztán egyszer láttam valakit. Egy olyan igazi ázott alakot. És akkor megjelent előttem a fa. Ez többet ért minden megfigyelésnél. Megsejtettem valamit abból, amit belső realitásnak neveznek.

213. oldal, Mit akarhat egy író? (Móra, 1983)

Archibald_Tatum>!

Így voltam az utcával is. Le akartam írni a kis szálloda utcáját, ahol akkoriban laktam. Pontosan, részletesen. Tehát, úgy gondoltam, hűségesen. Kinéztem az ablakon, alaposan szemügyre vettem a házakat. Mire az ablaktól visszamentem az asztalig, minden kihullott belőlem. Mintha sose láttam volna utcát. Aztán egyszer megálltam egy öreg bolt előtt, és akkor megéreztem az utcát.
Se cselekmény, se fantázia, se megfigyelés.
Maradt a belső világ. Meg ami az élményekből ebbe belefutott.
Egy öreg bolt csodája, egy kopott tűzfalé, egy emberi arcé.

213. oldal, Mit akarhat egy író? (Móra, 1983)

Archibald_Tatum>!

Apa nagyon meggyőzően beszélt. – Adhatja olcsóbban, nyugodtan adhatja. – A portás nyugodt volt, de nem adta olcsóbban, sajnálkozó mozdulatot tett. Apa se hagyta magát.
– Majd írok magukról.
– Melyik lapnál van, szerkesztő úr?
– Többnél is.
– Inkább egynél lenne, ugye?

189. oldal, I. kötet, Franciakulcs (Palatinus, 2005)

Archibald_Tatum>!

A táj…
Valaha kötelességszerűen megpróbálkoztam a tájleírással. Ezzel se sokra mentem. Eltelt egy idő, amíg rájöttem, hogy nekem egy pinceablak a táj, egy pocsolya. Legjobb esetben üres mező, elhajigált, ócska lavórokkal.

213. oldal, Mit akarhat egy író? (Móra, 1983)

dacecc P>!

Apró kádak a sarokban. Valaha úszómedence lehetett itt. Csak aztán a medence vendégei kiszálltak a vízből, és többé nem jöttek vissza. A víz sértődötten visszahúzódott. Az üres medence magára maradt.

7. oldal

Cipőfűző P>!

Eltűnt a tanár. Eltűntek a diákok.
Csak a padok. Azok az agyonfaragott padok. Nemzedékek dolgoztak rajta. Nemzedékek üzentek egymásnak.

21. oldal

Archibald_Tatum>!

Egy autó a járdán. Koszos, sáros. És még így is fölmerészkedett, ilyen állapotban! De hát ez képtelenség! A járda a gyalogosoké. Csakhogy sehol egy gyalogos. Hová tűntek? Talán már ki se merészkednek az utcára.
Cédula a kocsi sötét ablakán.
ELADÓ!
Ki adja el, és kinek? Se eladó, se vevő. Hohó! És az az arc az üveg mögött! Valósággal világít az a sápadt arc. Mintha most bukkant volna fel az ülés alól.
A férfi egy ingerült mozdulattal lerántotta a cédulát. Kivágta a kocsi ajtaját.
– Tessék, üljön be!
– Na, nem. Köszönöm.
Elindult a kocsi mellett. – Csak maradjon. Ne zavartassa magát.
Érezte, hogy a kocsi lassan követi. Hirtelen rádudált, és eléje vágott.
– Nem gondolta meg?
– Mit kellett volna meggondolni?
– Régebben sokat sétáltunk együtt.
– Nem emlékszem rá.
– Nagyon is jól emlékszik rá. És arra is, hogy mit mondott, amikor végleg elváltunk.
– Milyen drámai! Szóval, mit mondtam?
– Hogy akasszam fel magam!
– De nem akasztotta fel magát.
– Honnan tudja?
Mereven nézte Esztert. Majd alig hallhatóan.
– Én láttam, mint egy főbe lőtt szökevényt, eldőlni az időt.
– Mit akar ezzel? Egyáltalán mi ez?
– Egy halhatatlan verssor.
– Talán maga írta?
– Darázs Endre. Vallja be, hogy sohase hallotta ezt a nevet.
– Jó, bevallom. Na és?
– Na és! Na és! Maga örökké csak a vállát vonogatja, és közben ez a Na és! Na és!
Kiugrott a kocsiból.
– A magáé.
– Mit beszél?
– Jól hallotta. Ez a kocsi a magáé.
– És mit csináljak vele?
– Azt csinál vele, amit akar!
Azzal berohant az utcákba.
Ők pedig kettesben maradtak. A kocsi meg az asszony.

62. oldal, Eszter társasága (Magvető, 1992)

4 hozzászólás