Malcolm J. Hunt magyar

– Úgy tapasztaltam, Északföldén az emberek hajlamosak mindent a kyreknek és a ryekieknek tulajdonítani. Ha jó, akkor biztos a kyrek építették. Ha rossz, akkor a ryeki démonok.

45. oldal

Mostan fordul a kocka, felbukkan a szent csatabárd, mi
bontja varázsát gyűlölt éjszínű lobogónak.
Nyomban felkel a hat törzs bosszút végre, hogy álljon,
Porrá zúzni kevély vár ellen sorra vonulnak.

45. oldal

– Mi köze ennek a Pusztítókhoz?
– Emlékszel a mottójukra?
– „Nem győzni jöttünk, hanem pusztítani!” – idézte fel Endeline, és ahogy kimondta, értőn bólintott.
– Úgy van. Mi ez, ha nem az istennő krédója?

145. oldal

– Orwella, a rend, a becsület – ismételte magában a krédóját újra és újra, emlékeztetve magát, hogy a rend többet ér, mint a mestere becsülete, vagy akár az ő élete. …..

– Vagyok a kard éle, vagyok a kígyó nyelve, vagyok méreg a borban. Vagyok a düh és vagyok a fájdalom. Vagyok a szolgád és az eszközöd. Vagyok a tiéd és senki másé –

… a dalok a hősökről szólnak, de a túlélők éneklik őket.

Hagytam, hadd beszéljen. A mesterségem része, hogy tudjam, mikor kell kérdezni, és mikor kell hallgatni.

„a jog nem önmagáért van, és önmagában nem is értelmezhető, csak abban a közegben, amelyben érvényre kell jutnia".

És a gyűlölet olyan, akár a gyom: ha valahol gyökeret ereszt, onnan sosem lehet nyomtalanul kiirtani.

egy fél életet töl-
tött boszorkányok között, megtanulta már, mikor
kell tartani a varázshatalmuktól. A mozdulatokat
ezúttal nem kísérte bűbáj, csak indulat, ami élettel
töltötte meg a porcelánszer
szépséget.

a dobos va-
lóban ügyesen fűzte az évszázados rigmusokhoz a kö-
zelmúlt eseményeit. Így válnak a tettek történelemmé,
majd legendává.