Makay Ida
Tudástár · 2 kapcsolódó alkotó
Könyvei 10
Antológiák 6
Népszerű idézetek
Már nem is mondom a neved.
Van úgy, hogy rád se gondolok.
Csak tudlak. Mint a képletet.
S ahogy tudom: a föld forog,
a Nap ragyog, a hús rohad.
Igazság vagy már, nem való:
megtagadhat a gondolat,
a sejtek nem felejtenek.
Elfogynak törvényük szerint.
S törvénytelenül megteremtenek.
Velük halsz, s támadsz föl megint.
Vagy. Mint a végső axiómák.
Az ok a jelenségek alján.
S úgy ütközöl ki tetteimben
értelmetlen s kérlelhetetlen,
akár a kőkemény borosta
a holtak éles, sárga arcán.
Értelmetlen és kérlelhetetlen 5.oldal
Egyetlen percet a szökő időből,
a múló rétből egy vadrózsaágat,
azúros nyárból egy kék lepkeszárnyat,
egy lobbanást a bronzzal égő őszből.
Egyetlen arcot milliárdnyi arcból,
egy homlok holdját, fényben fölkelőt,
őrizhessen, mint foglyát a borostyán,
egy vers zengését még a csönd előtt.
Hét kívánság 55. oldal
Nagy vizek mellett élnék egyedül.
A kristálytükröknek hűvös hazája
befogadna áttetsző egébe,
hallatszana a mélység surrogása.
Vizek mellett, hol óriási fák.
Hol csönd kúszik, szelíd kígyó a fákra.
Hajók, amelyek nem kötnek ki már.
A partban lenn a vízmarta kövek
megszeghetetlen gránit hallgatása.
Kristálytükrök 15.oldal
Nézel utána.- Árnyéka sincsen.
Ahogy a köd s a pára szétrezeg
a fák fölött, és fölisszák a rétek,
de konokan még keres a szemed.
S mint hullócsillagok villanása
augusztus bársony éjjelében,
örökre elmerült hajók
a mérhetetlen tengeréjben,
a szó sírdermedt némaságban.
Villant el léte, vele a tiéd.
Összecsap fölötte fölötted
Atlantisz tengerhallgatása.
Árnyéka sincs 81. oldal
Az vagy: Ásványi sók.
Fehérjék. Foszfor. Vas.
Magnézium.
Széthulló elemek.
A férgek étke. A poré.
S vagy: Egyetlen. Ismételhetetlen.
Arcod királyok arca
romolhatatlan érmeken.
Mulandóságod diadal.
Nézik az irigy istenek.
Az örök közönyén átégsz.
Világok élnek – halnak
veled.
Világok élnek, halnak 68. oldal
A vers a költőhöz
Ha engem akarsz, hagyd el mindened!
Csontigfosztottan lehetsz csak enyém.
Anyád testvéred, társad elveszem.
Úgy jössz velem, hogy senki sem kísér.
A rabtartód és börtönöd vagyok,
Mit kivánsz s rettegsz: tengeren sziget.
De a tengert is én adom neked.
Mikor már semmi, én leszek tied.
S ki lettél megmért tereimnek foglya,
szemednek égig nyílik ki a táj.
Mielőtt még az irgalom lefogja,
s az ablaktalan alkonyatba zár.
5. oldal