Major Ottó magyar

Oly sok könyvet írnak manapság a világban, s oly keveset törődnek az igazsággal.

32. oldal

Búcsúzásnál megáldott. Hallva, hogy nem vagyok keresztény, fejét csóválta. Határozottan mondta: Én a pogányok apostola vagyok.

173. oldal

De hiszen ez a kereszténység bűnösebb, mint a pogány világ volt, mert a pogányok, mikor vétkeztek, legalább nem tudták, hogy mit cselekednek.

25. oldal

Philo amaz idők tekintélyes filozófusa volt. Nevét nemcsak hazájában és Judeában ismerték, hanem Rómában és az egész birodalomban is. A farizeusok jámborsága és emberi tisztasága miatt tisztelték személyét, de rossz néven vették tanításait. Philo ugyanis arra törekedett, hogy a zsidó hitet egyesítse a görög bölcselettel.

71. oldal

Amikor Linus, ki a levelet felolvasta, e szavakhoz ért: A kettős lelkű ember állhatatlan minden útain, e szavaknál minden tekintet Pál felé fordult. És akkor is, mikor ezt olvasta: Mit használ, testvéreim, ha valaki mondja, hogy hite van, de cselekedetei nincsenek? Vajon e hit üdvözítheti őt?

168. oldal

Végóránk után, mondotta, ugyanazok leszünk, kik első óránk előtt voltunk. Érzelem és öntudat a halál után éppúgy nincs, mint ahogy előtte nem létezett. A lélek örökkévalósága gyermekeknek való agyrém és megnyugtatás. És mért lenne jó a halhatatlanság? Hol találhatnának valaha is nyugalmat a teremtmények, ha a felsőbb rétegekben a lélek öntudata tovább tartana, és ha az alvilágban árnyékok léteznének? Valójában, állította Plinius, a halhatatlanságban való boldogító hit, ez az édes vigasz éppen attól fosztja meg a halált, ami a legjobb benne, az örök nyugalom bizonyosságától.

239. oldal

Az emberi szellem, magyarázta Philo, ködfátyolon át szemléli a világot, mint a lerészegedett Noé, s így nem is juthat el az igazság teljes megismeréséhez. Az érzéki megismerés és a gondolkodás tökéletlensége lehetetlenné teszi a dolgok megítélését. Minden élőlény a maga módján fogja fel a világot, és felfogása dolgokról éppúgy különbözik, mint az érzékelés módja. De maga a világ is szüntelenül változik. Hogyan ragadhatnák meg különböző lények egyformán az állandóan változó világot. Az érzékszervek és a világ bizonytalanságához járul az emberek lelkének bizonytalansága és változékonysága. A kedélyállapot hullámzása, mely az egyes ember ítéletét is bizonytalanná teszi. Másként ítéli meg ugyanazt a dolgot a beteg, mint az egészséges, a fiatal, mint az öreg, a boldog, mint a boldogtalan.

135. oldal

Minden szerencsétlenség forrása – közölte híveivel –, hogy Krisztus egyháza, a donatista szakadás idején, Isten dolgaiban döntő bírónak a pogány Konstantinos császárt fogadta el. De ennél még nagyobb kárt okozott a császár türelmi rendelete, és halála előtt a megtérése. Amíg ugyanis Krisztus híveit, a keresztényeket üldözték a birodalomban, addig tiszták maradtak; mentesek világi bűnöktől és hívságoktól. Attól fogva azonban, hogy elismerték őket, s hogy ekképpen frigyre léptek a világi hatalommal, alávetve magukat döntéseinek, azóta maguk is bemocskolódtak, s részeseivé váltak a világi bűnöknek, utálatosságoknak. Míg Krisztus követéséért üldözés járt és vértanúhalál, addig a keresztények többre tartották a lelki üdvösségüket a földi boldogulásnál. Mióta világ érdem a keresztség, s magasabb hivatalra csak az pályázhat, aki megkeresztelkedik, azóta nem tudhatni, ki vállalja Krisztust érdekből, ki meggyőződésből.

24. oldal

A kereszténység a vértanúk pártjává lett az elmúlt századokban; az egyház nem büntette, erre különben módja sem volt, hanem térítette a pogányokat. Most viszont maga vált üldözővé, bezáratja és leromboltatja a pogányok templomait, öldöklésre uszít, olyan gyilkosságokra is, mint a szép és erényes pogány filozófusnő, az alexandriai Hypatia meggyilkolása, úgylehet ez, mint más pogány bölcsek: Sokrates, Platon és Aristoteles, közelebb állt a megváltáshoz, mint akárhány cselszövő eunuch, elhájasodott hadvezér és fejedelmi fenevad, aki megkeresztelkedett.

25. oldal

És mivé fajult az apostoli idők kötelező szegénysége? Négy évszázaddal azután, hogy a Megváltót jászolban imádták, az egyház vagyona vetekszik az államéval. Azóta, hogy lehetséges az egyház javára végrendelkezni, s hogy a császár az államkincstárból, a lefoglalt pogány templomok javaiból ajándékokkal és alapítványokkal gazdagítja az egyházat, azóta a vagyonnal járó undorító vétkek magát az anyaszentegyházat is megfertőzték.
Kapzsiság, gyűlölködés, erőszak és ármány lett úrrá az egyházakban, megszűnt a lelkek egyenlősége Krisztusban, a vezetők kiváltságos jólétben élnek, megbomlott a lelkek közössége is, egymást érik a hitviták: a donatista, az originesi, az ariánus és a pelagiusi szakadások. S míg a püspökök egymást száműzik és fojtogatják, a szenvedők, a szegények s a megváltást áhítók üdvösségével senki se törődik.

26. oldal