M. L. Rio amerikai

– Megbocsátasz?
– Igen – mondtam, egy fél másodperccel elkésve. – Mindig.

193. oldal, III. Felvonás – 5. Jelenet

De a miénkhez vagy a Lear királyhoz hasonlatos tragédiák már csak így törik össze a szíved: egészen a legutolsó percig elhitetik veled, hogy még lehet boldog a vége.

357. oldal, V. Felvonás – 5. Jelenet

A gyötrelemnél nincs kimerítőbb dolog.

375. oldal, V. Felvonás – Epilógus

Lenyűgöző, hogy olyasvalakit, aki ennyire imádta a szavakat, milyen gyakran hagyták cserben.

228. oldal

Az emberek szenvedélyesek, hibásak, gyarlók. Tévednek. Az emlékeik kifakulnak. A szemük megtéveszti őket.

287. oldal, IV. Felvonás – 3. Jelenet

– Nem is tudom, mintha rád néznék, és hirtelen minden szonett értelmet nyerne. Legalább is a jófélék.

350. oldal, V. Felvonás – 5. Jelenet

Milyen borzasztó a félrement döntések miatti gyötrelem.

290. oldal, IV. Felvonás – 4. Jelenet

– Oldozd fel magad. Hibáztasd a sorsot.

213. oldal, III. Felvonás – 9. Jelenet

Már semmim sem volt, még titkaim sem.

368. oldal, V. Felvonás – Epilógus

– Készen állsz?
Nem válaszolok. Sohasem álltam készen.

98. oldal, II. Felvonás – Prológus