Lugosi Lugo László magyar

A kolozsvári temető

Házsongárd.
1585-ben nyitották meg, midőn az az évi pestisjárvány halottait már nem tudták a város falain belül eltemetni. Sokan az egyik legszebb magyar szónak tartják – ha német is. Zsong és búg, szomorkás, mint az elmúlás, az ősz, a temető maga. Házsongárd legrégibb sírkövei is az 1500-as évek legvégéről maradtak ránk.

110. oldal

Krasznahorka

„… a helység fölé északkeletre tetemes magasságú kúpdad mészkőhegy emelködik, melynek tót neve Krasznahorka, azaz Feketehegy, a rajta álló várra is ragadt.”
[…]
A vár egy régi kalauza szerint a palota egyik termének ajtaja fölött 1748-ból származó, latin nyelvű felirat olvasható, melynek fordítása a következő: „ Boldog az az ember, ki házában marad, eszi a fehér kenyeret, jár a kemencéhez, békében él mindenkivel, issza a jó bort és dicséri az Úr Istent.” Mikszáth sokkal szebb megfejtését adja nevének, mint Hunfalvy. Szerinte Krasznahorka az jelenti: gyönyörű erdőcske.

60-61. oldal

Szeged
„Szeged szabad királyi város Csongrád megyében, két hajóztató folyó, a Tisza és a Maros egyesülésétől alig negyedórányira van… Egészében véve a várost nem mondhatni szépnek; széles, hosszú és esős időben igen sáros utcái jobbára csak földszinti s gyakran szalmafedelű házakból állanak.”
Az a Szeged, amelyikről Hunfalvy ír, nem létezik: két évtizeddel könyvük megjelenése után, 1879. március 12-én elmosta a Tisza acélszürke, piszkos árja. Akkorára dagadt a nekiszabaduló víz, hogy a kisebb házakat mind elnyelte, de még templom is volt, aminek csak a tornya látszott.
[…]
Újszeged felől ma az árvizektől való megmenekülés reményében épített Fogadalmi-templom tornyai magasodnak a lombok fölé.

74-75. oldal

Most már rájönnek erre. Itt ami most megy, ez egy semmi sem, ez egy marhaság. Az amerikaiak például. Az első, aki csinálta a mesterkedést a fotóval, az a Man Ray volt. Abban az időben Párizsban ketten voltunk: Man Ray és én, nem volt senki más. Én voltam a realista, ő volt a poetikus. Szóval most kevernek és mesterkednek és mind artificial, ez nem igaz, ez mind nem igaz, érti? Montázs és amit akar, minden a világon. Ez nem fotó. Nekik kell? Csinálják. Engem nem érdekel.
André Kertész: 1894 – 1985 – 1994, Magyar Fotográfiai Múzeum – Pelikán Kiadó, 1994

51. oldal

A technikai hátrányok ellenére (nehézkesebb gépek, érzéketlenebb nyersanyagok) a két Capa képei sokkal tökéletesebben voltak, mint a mai szupertechnikával gyártott World Press-képek, ami abban mutatkozott meg legegyértelműbben, hogy Robert és Cornell Capa (és Fejes László is) képes volt sorozatok helyett egyetlen képbe sűríteni a „sztorit”, és nem hagyatkozott arra, hogy a képaláírások segítségével a képek szemlélője majd úgyis megtudja, mit lát a felvételeken. Más viszony volt akkor a valós és a fotográfiai idő között.
Lugosi Lugo László: Word Press Photo – Sajtófotó Kiállítás, Néprajzi Múzeum, 1999. március 12. – április 15. – Élet és Irodalom, 1999. március 26.

102. oldal

A Zsidó Múzeum

A Magyar Zsidó Múzeumot az 1896-os Millenniumi Országos Kiállításon kiállított zsidó kegyszerek számára hozták létre. Első önálló épülete és kiállítása a Hold utcában nyílt meg 1916-ban. Jelenleg a múzeum a Dohány utcai zsinagógával egybeépített épületszárnyban helyezkedik el, amelyet nyolcvan évvel a zsinagóga elkészülte után, azonos stílusú homlokzattal, belül azonban a korszak legmodernebb múzeumainak megfelelően építettek meg 1932-ben. Eredetileg ezen a telken állt valaha az a ház, amelyben Theodor Herzl, Izrael Állam megálmodója született. A jelentős festmény- és kegytárgygyűjteménnyel rendelkező múzeumot egyre több turista keresi fel.

129. oldal

Körmöc

Érdekes város az aprócska Körmöcbánya. Valaha a fény városa volt – a barbár aranyé. Néhány templom, öt-hat bástya, tucatnyi ódon ház: mégis királyok, királynők, fejedelmek látogatták egykor. Óvták, védték, kényeztették, mert ez a féltenyérnyi város meghatározta volt egy időben az akkor ismert világ pénzpolitikáját. Körmöc pénzverdéjét már Károly Róbert királyunk 1342-ben kelt oklevele is ősréginek mondja. Itt, eben a falatnyi városban verettek ama nevezetes körmöci csikók – aranydénárok, obulusok és forintusok –, melyek kinek boldogságot, kinek csak szomorúságot hoztak, s melyekért hajdanán annyi vér kiontatott.

51. oldal

Klösz Györgyről, elsősorban a Corvina Kiadó gondozásában először 1979-ben megjelent, és azóta több kiadást megért Budapest Anno… című kötet alapján mind a nagyközönség, mind a magyar fotókutatás úgy tudta és tudja, hogy Budapest fényképésze volt. Emellett ismertek voltak vidéki kastélyfelvételei, és a közelmúltban napvilágot látott számos, a millenniumi kiállítás alkalmával készült fényképe is.
Klösszel számos fotótörténeti cikk és album szerzője is foglalkozik, és bár életét talán soha nem tárgyalták sokkal bővebben, mint a mottóban idézett Kiss József-sorok, ezekből a töredékes ismeretekből is egy nagy ívű életpálya körvonala bontakozik ki szemünk előtt. Szerzőink számbaveszik Klösz fényképészeti témáit, megemlítik, hogy Magyarországon ő volt az egyik első fényképész, aki szabadtéren alkalmazta a nedves-eljárás eszközeit, hogy később kőnyomtatással foglalkozott, és valamennyi írás említést tesz szekeréről, amellyel Budapestet járta. E tanulmányok közül dr. Szakács Margit Klösszel foglalkozó írásai engedik a legtágasabb bepillantást egy nagyszabású, 19. századi fényképész-karrier részleteibe. A valóság azonban még ennél is sokkal lenyűgözőbb. Klösz ugyanis nemcsak Budapestet és a vidéki kastélyokat fényképezte, fotográfiái a 19. század utolsó harmadának szinte minden figyelemre méltó jelenségét megörökítették. Ez volt e monográfia előkészületi munkáinak legizgalmasabb felfedezése.

Mondom, örülök, hogy használja a distortiont, mert csak három-négy éve csináltam ezt, egy distortiont csináltam ’917-ben, a víz alatt úszó. Párizs nagyszerűen elfogadta. Kezd már Németországban meg Cental Europe-ban is terjedni. Mondom, remélem, hogy Amerika is szeretni fogja. Mondja, „igen, akarom ezt használni, de akarok kérni valamit. Lehetséges, hogy levágja a szexet? A vaginát? Mert ez így pornográfia. Ha levágja, akkor az art.” Ez volt Amerika. Hát mondom neki: Tetszene az magának, ha a feje tetejéről levágnának egy kicsit és a lábait levágnák? Maga úgy perfekt, ahogy van. Az én képem úgy perfekt, ahogy a kezében van. Ahhoz nem kell hozzányúlni." Meg voltam zavarodva. Mi ez? Pár hete voltunk kinn, mondom, ez Amerika? Nem tudtam, mit csináljak. All right: vágja le. És ki volt állítva vagina nélkül. Megvan a kép. Megvan. Őrzöm. Egymillióért eladom a story-val, a históriával együtt. Ez történt. És minden így történt.
André Kertész: 1894 – 1985 – 1994, Magyar Fotográfiai Múzeum – Pelikán Kiadó, 1994

53. oldal

Illetve nem tudom, megfigyelték-e, hogy a digitális fényképezőgépet az emberek már nem is illesztik a szemük elé, hanem egy bizonyos távolságból a képet a kis monitoron szemlélik, mintha ettől a végeredmény majd jobb volna. De itt talán sokkal inkább arról van szó, hogy a régi gépek keresőjében megjelenő kép helyett, amely nemcsak hogy pici volt, de nem is emlékeztetett a végeredményre, az otthon nézegethető papírképre, hanem sokkal inkább az absztrakciók világába tartozott, ezek a monitoron megjelenő digitális kisképek látszólag sokkal inkább begyűjthetővé teszik a világot, és úgy érezhetjük, sokkal inkább birtokba vettük a valóságot.
Z: Városom, K.A.S. Galéria, 2004. július 28 – augusztus 10.
Élet és Irodalom, 2004. szeptember 10.

183.184.o.