Ľubomír Feldek szlovák

Ugyanakkor Cérna Simon szabómester hazindult a kocsmából, befejezve a sörivást, mely egy pohár helyett valóban tíz pohárrá nevekedett. Lassan lépkedett a csendes éjszakában, és közben ezeket mormolta az orra alatt:
– Ejha, de jólesett lelkemnek ez a tíz korsó sör! Mintha olyat is hallanék, amit rendes körülmények között nemigen szoktam meghallani! Például a levegőt! Úgy tűnik, mintha a levegő a legcsodálatosabb zenei hangokat árasztaná. Úgy illene, hogy most midőn ilyen mesekedvem van, és ilyen csodálatos mesezenét hallok, megvarrjam végre azt a meseruhát! Az a ruha csupa rózsasziromból lenne, harmatcseppekkel kivarrva. Vagy talán harmatcseppekből rózsaszirmokból díszítve? Azt még eldöntöm, ha majd a tűbe fűzöm a mesefonalat.

Szerző feje – […] Mi van a hónod alatt?
Csapos – Mellszobor, uram. Valamiféle Beethoven. Ő szerezte azt, hogy pa-pa-pa-pam!
Szerző feje – Ilyen keveset? S ezért mellszobrot kapott? Hagyd csak itt nekik a fejem helyett ezt a vacakot, és tűnjünk el innen!

51. oldal, Metafora avagy aki elvesztette a fejét (Európa, 1986)

Uhorcsik – Elveszlek és feleségül Katinka, de hogy a rablással felhagyjak, hát ez nekem nem nagyon tetszik. Mihez kezdek, ha nem rabolhatok?
Katinka – Becsületesen fogsz dolgozni, Uhorcsik!
Uhorcsik – Hűha! Becsületesen dolgozni? És miből fogunk megélni?

185. oldal, Jánosik a' la Vivaldi (Európa, 1986)

És mit csinált ezalatt a mi Fokos Jánosunk?
Nos, mit csinált volna egyebet – fuldoklott.

Ha valaki fiatal, az alkalmas nősülésre is.

Alighogy az új üzlet kinyitott, máris rengeteg vevő sorakozott a pult előtt. Miért is ne! Hiszen mindenkinek hiányzott már ez-az a háztartásából. A sor egyre csak növekedett, már az utcára is kinyúlt, sőt végighúzódott az utca egész hosszán ; már az utca utolsó házáig ért el, és még a sarkon be is kanyarodott. A sarok mögé nem látok, így nem tudom nektek pontosan megmondani, hol ért véget a sor. Ellenben határozottan tudom, hogy mindenkinél táska volt, sőt némelyik embernél kettő is.

A városi hivatalnokok Mesevárosban éppen olyanok voltak, mint bárhol másutt a világon. Féltek a panasztól, de nem féltek a kéréstől. A panasznak helyt adtak, a kérést azonban megmosolyogták.

De a fiú az fiú marad még akkor is, ha történetesen már szabóinas. Ha eljön az ősz, a sárkányeregetés ideje, akkor bizony minden fiút, legyen bár szabóinas, elfog a vágy, hogy ő is eregessen sárkányt. Bizonyára világos előttetek, hogy Benjaminnál e vágy erősebb volt a félelemnél is, melyet Cérna úrral szemben érzett. Így egy szombati napon, amikor Cérna úr szokásához híven ma is, mint rendesen, már kora délután elment a kocsmába egy pohár sörre, s otthon mindenki tudta, hogy bizony abból az egy pohárból tíz is lesz, és hogy Cérna úr csupán késő este tér haza, Benjamin kihasználta a mester távollétét, s Cérna úr szekrényéből kölcsönvette a gombolyagot.

Oly erővel szórta a szitkokat, hogy a kertjében a rózsabokorról lehullottak a szirmok, és a harmat, mely éppen esni kezdett, félelmében visszahúzódott a magasba.