!

Lojze Kovačič szlovén

1928. november 9. (Basel, Svájc) – 2004. május 1. (Ljubljana)

NemFérfi
Wikipédiahttp://en.wikipedia.org/wiki/Lojze_Kovačič

Könyvei 1

Lojze Kovačič: A valóság

Antológiák 1

Gy. Horváth László (szerk.): Égtájak – Öt világrész elbeszélései – 1982/83

Népszerű idézetek

>!
Ezüst P

Az ember kétféle módon halhat meg: békeidőben a szomszédja közömbössége, háború idején a szomszédja gyilkolni vágyása következtében.

121. oldal

>!
Ezüst P

Ó, átkozott élet. Miért mindig a végén, miért mindig túl későn ismerjük meg a másik embert?

146. oldal

>!
Ezüst P

Nem, nem a haláltól félt, hanem a haldoklástól.

45. oldal

>!
Ezüst P

Ez volt ennek a kis nemzetnek nagy előnye és átka – ismertek az utcáról, és ha nem tudták, hová tegyenek, egyszerűen gyűlölni kezdtek. Ez volt jellemző a városra, és voltaképp az egész országrészre, amely ellökte magától tulajdon fiait, mert azok nem tudták, hogyan viseljék magukat.

187. oldal

>!
Ezüst P

Az írnok megnézte a szkipetár arcát a karbidlámpa fényénél. Mélyen aludt, mint a mormota, de valami gyengéd kifejezéssel az arcán, mint egy gyermek. Az írnok arra gondolt, milyen kár, hogy semmi sincs a földön, amivel meg lehetne jelölni a jó embereket; vagy legalább megőrizni álombeli vonásaikat az ébrenlét óráira.

38–39. oldal

>!
Ezüst P

Az egyenruha segít, hogy az ember leplezze magát önmaga előtt, és hősiesen felülkerekedjen minden akadályon. Az egyenruhából a magány árad és az ösztön, de csak a legelemibb biológiai szükségletek kielégítésére. Az egyenruha tulajdonképpen csak két dolgot követel egyaránt: nyilvánosságot és intimitást. Bizonyára ezért fogja viselni az ember, amíg világ a világ.

99. oldal

>!
Ezüst P

Az öreg Hirol, ennek a kornak érzékeny barométere, aki lent lakott a közös klozett meg a vízcsap között, és jelszavak kiabálásával foglalt állást a világ pártjai és erői mellett, már nem azt üvöltötte, hogy „Heil Hitler!”, hanem hogy „Éljen Sztálin!”

123-124. oldal

>!
Ezüst P

A rendőr és a civil egymáshoz léptek, fejük mozdulatával ráparancsoltak a fiúra, álljon a márványportál alá. Aztán a nyitott, magas, rácsos kapun át az előcsarnokba hajtották, azzal a különös csenddel, amit kívülről, talán Európából tanul meg az ember, s alatta a csend lényege rejlik, a gyűlölet, az önmegvetés, az érzékenység, a halál vagy az öngyilkosság gondolata, röviden maga az önpusztítás.

184-185. oldal

>!
Ezüst P

Ez az öldöklés semmivel sem volt jobb vagy rosszabb, mint bármelyik más. Naponta ezerszer is szívesen megölne, aki mögötted áll sorba az élelemért, vagy vár a vécé előtt, hogy kész legyél, aki látja a szép ruhádat, neki meg nincs semmilyen – mindegyik azt kívánja, hogy dögölj meg, és mondjuk nem azt, hogy nagyra nőjön a füled. Gyilkosságok közt éled úgyszólván minden napodat, lassanként megszokod, csak nem szabad látnod.

150. oldal

>!
Ezüst P

Amikor megérkeztek, a hídon már ott állt Salković tizedes, a Tihaljinából származó fekete oláh, derékig meztelenül és szőrösen, mint egy barom. A szemöldökéből kinövő szőr felért egészen a hajáig.

7. oldal