Lois Lowry amerikai

Nagyon szeretem Lowry stílusában, hogy tele van emberséggel, szeretettel, mondanivalóval, miközben nem célja, hogy több száz oldalasra húzza a köteteket. Stílusában számomra „kis herceges”, mert bár elvileg gyerekeknek szól, a felnőttek sokszor többet tanulhatnak belőle.

Az emlékek őre (The Giver) gyermekkorom meghatározó olvasmányélménye. Lenyűgözött, ahogy először bemutat egy teljesen logikus, ideálisnak tűnő társadalmat, majd lassan, megfontoltan ráébreszt, mennyire elembertelenedett az egész. A regény egyike volt azoknak, amelyek elindítottak az utópiák és a sci-fi felé vezető úton.

A folytatások, bár számomra meg sem közelítik az eredeti regényt, szintén jól sikerültek. Mindegyik egy újabb, az előzőektől különböző közösséggel ismertet meg, ami csak kezdetben tűnik ideálisnak. A Valahol, messze (Gathering Blue) az első kötet ellenpontjaként egy természetközeli, technikailag fejletlen társadalomról szól, ahol a logika helyett a művészetek állnak a középpontban. Azonban ezt a közösséget is emberek alkotják, akiknek nem mindig tiszták a szándékaik… Ezzel szemben a Hírvivő (Messenger) társadalma kizárólag jó emberekből áll, akiket a többi közösség valamilyen okból kitaszított. Bár ez a közösség egy valóban utópisztikus társadalom, és nem lappanganak sötét titkok a mélyén, a kívülről érkező Gonosz még az itt lakó embereket is képes megrontani. A fiú (Son) összehozza a korábbi történetek szálait, és lezárja azokat: a történet egy, Az emlékek őre társadalmában élő szülőanyáról szól, aki útra kel, hogy megkeresse gyermekét. Útja során megismerkedik egy halászfalu életével, és alkut köt a Gonosszal, ám végül eléri a Hírvivő faluját, és rálel a fiúra.
Összességében nagyon jó sorozat, érdekes látni, hogy a különböző közösségek hogyan dolgozták fel a a közelebbről nem körülírt Nagy Katasztrófát. Zavart azonban, hogy az utolsó kötetekben túl nagy szerepet kapott a Gonosz, és zavart a különleges képességek szerepének felerősödése is.

A Nyáron történt (A Summer to Die) egészen más dimenzióban gondolkozik: nem az emberiségről, még csak nem is egy közösségről szól, hanem egy családot állít a középpontba. Egyetlen család életét, amit egy váratlan betegség zúz szét. Hiteles, mély, emberi.

A Számláld meg a csillagokat (Number the Stars) egy nem túl hosszú történet, ami a második világháború alatt játszódik. Nem rossz regény, de az írónő művei közül a leggyengébb: a deportálásnak való ellenállást, a zsidók bujtatását és szöktetését számomra jobban megragadta a Majd a gyerekek, mint ez a regény.

Összességében elmondható, hogy szerettem az írónő könyveit: olvasmányosan ír, regényei gyerekek számára is érthetők és szerethetők, az írásokból sugárzó mély humanizmus pedig szerintem bármely felnőtt szívét meglágyítja. Remélem, sok könyvét olvashatjuk még magyar nyelven.

Izgalmas, fantáziadús írás, gondolatébresztő történet.

Páratlan írónő, utánozhatatlan. Örök kedvenc!
Mit kell tennünk azért, hogy még több Lowry-könyvet adjanak ki magyarul?

Érdekesen ír, és bár az ifjúságnak szánj az írásait, szerintem a felnőtteknek is nagyon aktuálisak. Főleg nekik, a gyerekek ezt nem nagyon értik még szerintem, csak a felszínt kapargatják meg legfeljebb.

Ha most levelet kellene írnom az írónőnek, valahogy így nézne ki:

Kedves Lois Lowry!
Nem is tudom hol kezdjem levelemet. Térjek a tárgyra, és halmozzam el rajongásommal, vagy előbb egy lágy bevezetővel kanyarodjak a csodálat útjára. Kezdtem inkább az első variációval.
Brenton Thwaites állt egy filmborítón. Egy lánnyal, és egy megkapó címmel. Emlékek őre volt a neve. Még erre is emlékeszem. Miután megnéztem, rájöttem nem bírom ki anélkül, hogy a könyv változatát el ne olvassam. Nem vagyok egy régi könyv rajongó, meg is lepődtem amikor a megjelenés éve régebbi volt, mint a születési dátumom. De ennek ellenére nekiveselkedtem, és elmélyedtem a szavak tengerében. Miután egyhuzamban kiolvastam Jonas és Gabe történetét, nem tudtam leállni. Még többet akartam. Mint egy alkoholista… csak nálam a szavak voltak részegítőek amik a papírról az elmémbe szivárogtak. Csak olvastam, olvastam, és úgy éreztem, abban a pillanatban, ahogy a kezembe vettem a könyvet, ellazultam…
A fiú című könyvével folytattam. Nagyon tetszett. A nyelvezete, a tanítani vágyása, minden. Sokat adott, és sokat tanított. Lois Lowry, maga úgy ír, mint ahogy más soha ezelőtt. Régi? Cseppet sem zavaró. Mert nem mondani meg a nyelvezetéről.
A számláld meg a csillagokat szintén egy tanító jellegű olvasmányként hatott rám. Felemelt és a mélybe vágott, csak azért, hogy elgondolkodhassak az élet mivoltáról.
Lois Lowry! Köszönöm, hogy te vettél rá az olvasásra. A többi könyved sincs elfeledve. Őket is elkezdtem olvasni. Te vagy a kedvencem! :)

Nagyon megható, elgondolkodtató, mély történeteket ír. Nagyon szeretem az írásait.