Lincoln Child amerikai

– Azt hiszem, túl sok krimit olvasok.

9. oldal

Egy csésze kávé áldás, kettő már luxus, a harmadik bűn.

– Van egy régi francia átok: váljon valóra a leghőbb kívánságod.

Pendergast bólintott. – Mielőtt elmesélné a történetét, meg kell jegyeznem, attól tartok, nem formálhatok jogot a felügyelő címre. Ezt az angolok használják. Én pusztán csak különleges ügynök vagyok az FBl-nál.

– Hát ez remek. Ahelyett, hogy megoldottuk volna az egy héttel ezelőtti gyilkosságot, felfedeztünk egy száz évvel ezelőttit.

– Megkérdezhetem, hogy mit művelsz?
– Elvállalok egy magánnyomozást.
– Lopott borok?
– Drága Constance, New Yorkban az utóbbi pár hónapban fájdalmasan kevés sorozatgyilkosság történt. Hogy úgy mondjam, üres a tányérom.

Igaz, ami igaz; a nyáron átélt megpróbáltatások után valóban jól jönne egy kis kikapcsolódás. – De egy palack bor legyen a honorárium? Legközelebb egy hamburgerért vállalsz el egy ügyet?

– Nos, mindig is imádtam a tengert, és a Moby Dick a kedvenc könyvem. Tizenhat éves korom óta minden évben elolvasom egyszer. „Szólítsatok Ishmaelnek.” A legcsodálatosabb kezdőmondat, amelyet valaha is írtak.
– Jómagam nem kedvelem az állatos történeteket.
Lake az égnek emelte a tekintetét. Fura alak ez a Pendergast.
– Ez az első alkalom, hogy azt hallom, valaki egyszerű állattörténetnek minősíti a Moby Dicket.

– Még egy csészével, tiszteletes?
– Még egyet, nagyon köszönöm. – Buck mindenben mértékletes volt. Egy csésze
kávé áldás, kettő már luxus, a harmadik bűn.

Az volt az újévi fogadalma, hogy ezentúl igyekszik kevésbé ingerlékenyen viselkedni a beosztottjaival. A feletteseivel viszont továbbra sem lesz túl kedves.
Felfelé rúgás, lefelé mosoly – ez volt az új mottója.