Lin Oliver

– Van valami, amit nem felejtesz el?
– Igazgató úr, a születésnapomat sohasem felejtem el.

68. oldal

Hirtelen megéheztem, ami biztos jele volt annak, hogy jobban érzem magam.

89. oldal

Pete papa, a nagyapám, azt szokta mondani, hogy a nevetés jó, de mégsem olyan jó, mint az ecetes uborka.

10. oldal

Luke a feje fölé hajlította a karját, és úgy tett, mintha kitörő vulkán lenne. Mellette álltam, és hadd mondjam el nektek, hogy ez a vulkán soha sem zuhanyzott.

94-95. oldal

Hank egy nagyon
vagány srác, örültem,
hogy végre van egy
kis barátja, Cheerio.”
Dávid

„Imádom a kutyákat! Sajnos egyelőre nekem
még nincs saját háziállatom. De Hank jó tippet
adott: jó jegyekkel meg lehet győzni a szülőket.”
Liza

– Hank, tonhaldarabkák vannak
a nyelveden! – jegyezte meg a
húgom, Emily.
– Akkor ne bámuld! – feleltem.
– Csak a hangomra figyelj! A szám
tele van szavakkal, és mind pró-
bálnak kijönni. Nagyon durva.

Letettem a villámat. Tulajdon-
képpen már egy ideje ezt akar-

tam, és a megjegyzése remek
indok volt,
hogy megtehessem,
anyu ugyanis már megint egészsé-
ges vacsit tálalt fel: annyira tűnt
gusztusosnak, mint egy tudomá-
nyos kísérlet alapanyaga. Az íze
is pont olyan volt.

Észrevettem, hogy a húgom
nyelve sem nézett ki valami cso-
dásan. Teljesen kékre színeződött
az áfonyától. Mintha az összes
hupikék törpike az ő szájában
lakott volna.

– Jaj, ne! Te vagy az anyuká-
ja? – kérdeztem. – Ez akkor meg-
magyaráz pár dolgot. Hasonlíto-
tok egymásra. Mindkettőtöknek
pikkelyes a bőre, a lábatokon ka-
rom van, és a hosszú nyelvetek-
kel legyeket kapkodtok.