!

Lázár Júlia magyar

1960. augusztus 25. (Budapest) –

Tudástár · 10 kapcsolódó alkotó

KatalógusnévLázár Júlia
Nem

Könyvei 4

Lázár Júlia: Az ismeretlen
Lázár Júlia: Kőarc
Lázár Júlia: Ujjnyomok
Lázár Júlia: Még

Kapcsolódó kiadói sorozatok: A Kozmosz Könyvek elsőkötetes költői Kozmosz Könyvek

Fordításai 64

Rachel Cohn – David Levithan: Dash és Lily – Kihívások könyve
Alan Bradley: De mi került a pitébe?
Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása
Patrick Ness: Soha nincs vége
Takeshi Kitano: Fiú
Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos
Toni Morrison: Nagyonkék
Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
S. Jae-Jones: Alvilági dal
Michael Morpurgo: Hadak útján

Illusztrálásai 1

Fazekas László: Gyere velem labdázni, apu!

Antológiák 3

Szabó T. Anna – Lackfi János: A nő meg a férfi
Szegő János (szerk.): Szép versek 2015
S. Sárdi Margit – Tóth László (szerk.): Magyar költőnők antológiája

Népszerű idézetek

Georgina77>!

Az utolsó utáni levél

1.
írok. ha itt ülnél szemben velem,
mondanám, hogy. akit fogva tart
a nyár, mit is kezdjen a rászitáló
ősszel? az érzésnek nincsen kora
sem évszaka. ott a teraszon,
legyen, mondtad, mediterrán terasz,
ahonnan a tó keskeny szürke csík,
a tengert láttuk együtt: a miénk
lett. te most másokkal mész oda, engem
az idő, ez a foglár visszatart,
és kicsinyes aggodalmak gyötörnek.
a szárnyam mozdul, terítem föléd,
mekkora távot foghat át a lélek,
mit bír mostoha gazdája, a test?

2.
az autóban az a furcsa zaj
megriasztott vagy megnevettetett.
közöttünk a sebváltó lett a kard,
bár békét akart minden porcikánk,
dühödt párbajra ingerlő hírekben
kerestük mindenáron a helyünket.
két vén szerelmes, na jó, szépkorú,
akarta megváltani a világot,
de kérte-e ezt tőlük a világ?
az ember, ez az angyalszörnyeteg
körül se néz, fegyverrel hadonászik,
azt hiszi, már ura az elemeknek,
vagy párásodó ablakok mögött,
egy szempárban új csillagot talál.

3.
karcos fenyőfát nézek a fotón,
ujjaival kaparja a tetőt,
hallom, kiabál, mintha neki fájna.
kié ez a táj? az ember betört,
ütött, vágott és épített, a fa
nézte, nyújtózott barátságosan,
hiszen nem tudta, mi a félelem.
még most is csak a szél borzolja fel,
nagy sóhajoktól meg se rezdül,
a behatoló nem lett boldogabb,
és egyikük se kívülről figyel.
egymással érintkező porszemek,
a legkülönfélébb formákat öltve,
adják vagy elveszik az életet.

4.
összeér külső és belső vihar.
villámlik. eltűntek a csillagok.
Vega, Deneb, Bereniké haja,
Cepheus, Andromeda, ez az otthon.
hová legyek, hogy senkit ne sebezzek?
lehessen kék az ég, de néha felhős,
és nem kell rögtön villám, istenek.
bevallom így is, néha nagyon félek.
a torkomig kúszó hideg szorongás
már régi ismerős, mégsem barát.
hol van ilyenkor, akit szeretek?
miért nem érti, hogy a pillanat
kevés az élethez, de pont elég
az elmúláshoz? nincs erre időnk.

45-47. oldal

Georgina77>!

Sötétség

a sötétség karéja éles.
megrezzennek a nyári bokrok.
a töviseken fennakadva
fázósan dideregnek
a múlt foszlányai,
jön az ősz és sárba tapossa,
trágyázza a jövőt.

38. oldal

blaiseps>!

Navigare necesse est

hogy mondjam el? rejtik a csillagok.
virágok kelyhe és tücsökzene.
nem érted, én sem, mégis hogy lehet
vége, amikor nem volt kezdete.
elmaradtak a közös reggelek,
napok és esték, apró teendők,
nem nevelhettünk együtt gyereket,
tapintatosan hallgattunk a múltról.
csitul a láz vagy fölszökik megint,
nem érted? én sem. ez csak porhüvely,
burka a gyönyörnek és fájdalomnak,
önmagában sok és nagyon kevés.

és folytatom, mert nem érted és én sem,
megvan a helyünk, oda tartozunk,
a szeretteink, a házunk, kutyánk,
adósságok és sürgető idő,
van múltunk, és alig maradt jövőnk,
honnan a késő, nem várt szerelem?
a lehetetlent hogy lehet megélni?
honnan a görcs az agyban, ami nem
enged ki, és a végső pillanatban,
abban a repedt, utolsó tükörben
hiába látjuk tisztán, kik vagyunk.

a vers talán segít. varázsszavak
simítják a homlokod, a kezem
messze van. perzsel a nap,
a forró bőrt lehűteni nehéz.
nem érted, én sem, mi a feladat,
országnyi szennyel bírni hogy lehet?
csontig hatol a fény, fertőtlenít,
az agy kicsi szürke sejtjeiben
nem vág rendet, érik a lázadás,
a dac megint, nem számít semmi más,
se megszokás, se törvény, se vagyon,
élni nem kell. szeretni csak nagyon.

78-79. oldal

Kek P>!

Ajánlás:

a hóesésről írnom kell, ha kéred,
a nagy fehérség mindent eltakar.
a bűzös utcák, talmi szenvedések
városa fölül eltűnik hamar

az árnyék. lebegő griffmadár
verdes kettőt. sűrű, sűrű a hó,
az élet szép és embernek való.
a vak fiú a metrón akadály,

csak élete van, múltja nincs, jövője
nincs. csak enni kér. csak egy senki. nincs.
kiléphet hát a legszebb hómezőre,

ahol a fehér bot nem üt-vág,
a szemüveg száll, a griff letekint,
ragyog a hó.
               írj inkább te, tanítvány!

5. oldal

Kapcsolódó szócikkek: · vakság
Kek P>!

(N. N. Á. temetése után)

fölöttem ne mondjatok gyászbeszédet.
se verset. éjszaka temessetek.
a sírom jeltelen legyen. ti egymást
megvigasztalhatjátok otthon is.
talán a kaszinó is nyitva tart,
betérhettek csevegni. a virágnak
örülni fog a pincér. nyugalom:
amíg a csillagokat figyelem,
mindenkire jószívvel gondolok,
végre szabad. de mert képmutatónak
születtem, integetni nem fogok,
ha elrepülök majd fölöttetek.

/akitől kellett, elbúcsúztam, az
most ne figyeljen./ söprűm, szeliden.

67. oldal

Kek P>!

Gyászomban megzavarni hogy mersz, idegen?
     Küldj el. Naponta újra ostromollak.
Ki vagy?
     Hírhozó. Halálraítélt. Szabad.

14. oldal

Kek P>!

egy dobbanás, egy törtszárnyú madár

az élet itt. hát mi sem egyszerűbb,
miénk marad a rettenet, lehűt,
felejtsük el az ostobát, a hűt.

17. oldal

Kek P>!

               […] szerencsés
csillag alatt születtél, győzni fogsz,
ha bízol magadban. csak rút irigység
óv, hogy hangos dícséreted ne zengjem.

70. oldal (Ferencz Győzőnek)

Kek P>!

[…], de nekem néha te is csak tárgy vagy.
kívülről figyellek, és már nem értem,
miért nem úgy működsz, ahogyan vártam,
hiszen ismerlek, hozzám tartozol,
ha sokat beszélsz is. […]

26. oldal (Négy torzó / 3.)

Kek P>!

fogd a szekercét, fiam.

               maradnék, apám.

indulj. a nap hamar leáldozik,
és nem tudhatjuk, kit miért felejt el.

               a hegyoldalon bevárlak, apám.
               a madarak szeretnek minket akkor is,
               ha a szemünkbe zárjuk őket.

/a kezem emlékszik
minden mozdulatra.
a penge hűs, a moha
bátorít. a kő, az arcom
mozdulatlan./

               /fölöttem összezárultak
               a fák. a végtelen
               csak végtelen vágy?
               a testem tudja,
               a kés megállt./
               apám?

29. oldal

1 hozzászólás