Lázár Júlia magyar
1960. augusztus 25. (Budapest) –
Tudástár · 10 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Lázár Júlia |
---|---|
Nem | nő |
Könyvei 4
Kapcsolódó kiadói sorozatok: A Kozmosz Könyvek elsőkötetes költői Kozmosz Könyvek
Fordításai 64
Illusztrálásai 1
Antológiák 3
Népszerű idézetek
Az utolsó utáni levél
1.
írok. ha itt ülnél szemben velem,
mondanám, hogy. akit fogva tart
a nyár, mit is kezdjen a rászitáló
ősszel? az érzésnek nincsen kora
sem évszaka. ott a teraszon,
legyen, mondtad, mediterrán terasz,
ahonnan a tó keskeny szürke csík,
a tengert láttuk együtt: a miénk
lett. te most másokkal mész oda, engem
az idő, ez a foglár visszatart,
és kicsinyes aggodalmak gyötörnek.
a szárnyam mozdul, terítem föléd,
mekkora távot foghat át a lélek,
mit bír mostoha gazdája, a test?
2.
az autóban az a furcsa zaj
megriasztott vagy megnevettetett.
közöttünk a sebváltó lett a kard,
bár békét akart minden porcikánk,
dühödt párbajra ingerlő hírekben
kerestük mindenáron a helyünket.
két vén szerelmes, na jó, szépkorú,
akarta megváltani a világot,
de kérte-e ezt tőlük a világ?
az ember, ez az angyalszörnyeteg
körül se néz, fegyverrel hadonászik,
azt hiszi, már ura az elemeknek,
vagy párásodó ablakok mögött,
egy szempárban új csillagot talál.
3.
karcos fenyőfát nézek a fotón,
ujjaival kaparja a tetőt,
hallom, kiabál, mintha neki fájna.
kié ez a táj? az ember betört,
ütött, vágott és épített, a fa
nézte, nyújtózott barátságosan,
hiszen nem tudta, mi a félelem.
még most is csak a szél borzolja fel,
nagy sóhajoktól meg se rezdül,
a behatoló nem lett boldogabb,
és egyikük se kívülről figyel.
egymással érintkező porszemek,
a legkülönfélébb formákat öltve,
adják vagy elveszik az életet.
4.
összeér külső és belső vihar.
villámlik. eltűntek a csillagok.
Vega, Deneb, Bereniké haja,
Cepheus, Andromeda, ez az otthon.
hová legyek, hogy senkit ne sebezzek?
lehessen kék az ég, de néha felhős,
és nem kell rögtön villám, istenek.
bevallom így is, néha nagyon félek.
a torkomig kúszó hideg szorongás
már régi ismerős, mégsem barát.
hol van ilyenkor, akit szeretek?
miért nem érti, hogy a pillanat
kevés az élethez, de pont elég
az elmúláshoz? nincs erre időnk.
45-47. oldal
Sötétség
a sötétség karéja éles.
megrezzennek a nyári bokrok.
a töviseken fennakadva
fázósan dideregnek
a múlt foszlányai,
jön az ősz és sárba tapossa,
trágyázza a jövőt.
38. oldal
Navigare necesse est
hogy mondjam el? rejtik a csillagok.
virágok kelyhe és tücsökzene.
nem érted, én sem, mégis hogy lehet
vége, amikor nem volt kezdete.
elmaradtak a közös reggelek,
napok és esték, apró teendők,
nem nevelhettünk együtt gyereket,
tapintatosan hallgattunk a múltról.
csitul a láz vagy fölszökik megint,
nem érted? én sem. ez csak porhüvely,
burka a gyönyörnek és fájdalomnak,
önmagában sok és nagyon kevés.
és folytatom, mert nem érted és én sem,
megvan a helyünk, oda tartozunk,
a szeretteink, a házunk, kutyánk,
adósságok és sürgető idő,
van múltunk, és alig maradt jövőnk,
honnan a késő, nem várt szerelem?
a lehetetlent hogy lehet megélni?
honnan a görcs az agyban, ami nem
enged ki, és a végső pillanatban,
abban a repedt, utolsó tükörben
hiába látjuk tisztán, kik vagyunk.
a vers talán segít. varázsszavak
simítják a homlokod, a kezem
messze van. perzsel a nap,
a forró bőrt lehűteni nehéz.
nem érted, én sem, mi a feladat,
országnyi szennyel bírni hogy lehet?
csontig hatol a fény, fertőtlenít,
az agy kicsi szürke sejtjeiben
nem vág rendet, érik a lázadás,
a dac megint, nem számít semmi más,
se megszokás, se törvény, se vagyon,
élni nem kell. szeretni csak nagyon.
78-79. oldal
Ajánlás:
a hóesésről írnom kell, ha kéred,
a nagy fehérség mindent eltakar.
a bűzös utcák, talmi szenvedések
városa fölül eltűnik hamar
az árnyék. lebegő griffmadár
verdes kettőt. sűrű, sűrű a hó,
az élet szép és embernek való.
a vak fiú a metrón akadály,
csak élete van, múltja nincs, jövője
nincs. csak enni kér. csak egy senki. nincs.
kiléphet hát a legszebb hómezőre,
ahol a fehér bot nem üt-vág,
a szemüveg száll, a griff letekint,
ragyog a hó.
írj inkább te, tanítvány!
5. oldal
(N. N. Á. temetése után)
fölöttem ne mondjatok gyászbeszédet.
se verset. éjszaka temessetek.
a sírom jeltelen legyen. ti egymást
megvigasztalhatjátok otthon is.
talán a kaszinó is nyitva tart,
betérhettek csevegni. a virágnak
örülni fog a pincér. nyugalom:
amíg a csillagokat figyelem,
mindenkire jószívvel gondolok,
végre szabad. de mert képmutatónak
születtem, integetni nem fogok,
ha elrepülök majd fölöttetek.
/akitől kellett, elbúcsúztam, az
most ne figyeljen./ söprűm, szeliden.
67. oldal
fogd a szekercét, fiam.
maradnék, apám.
indulj. a nap hamar leáldozik,
és nem tudhatjuk, kit miért felejt el.
a hegyoldalon bevárlak, apám.
a madarak szeretnek minket akkor is,
ha a szemünkbe zárjuk őket.
/a kezem emlékszik
minden mozdulatra.
a penge hűs, a moha
bátorít. a kő, az arcom
mozdulatlan./
/fölöttem összezárultak
a fák. a végtelen
csak végtelen vágy?
a testem tudja,
a kés megállt./
apám?
29. oldal