Laura Marshall angol

Tisztában vagyok vele, hogy a Facebook az élet idealizált, szerkesztett és kozmetikázott változatát kínálja, azt, amit látni szeretnénk.

Mindent megtettem, hogy boldoggá tegyem, hogy velem maradjon. Nem tudtam, hogy ha valaki tényleg menni akar, azt nem lehet visszatartani.

85. oldal

Amikor magad mögött hagysz valamit, azt hiszed, ennyi. Vége. De saját magad elől nem menekülhetsz. Amíg csak élsz.

Ezért nem regisztráltam; rohadtul hamis az egész, mintha csak az lenne a célja, hogy szarul érezd magad a saját bőrödben.

68. Oldal

Vajon örökké magunkkal hordjuk a kamaszkorban szerzett sebeinket?

Azt sem tudom, a kapcsolatok tekintetében létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy igazság, vagy csak annak különböző változatai vannak, amelyeket a szerelem és a félelem formál, valamint az, ahogy magunknak és másoknak hazudunk.

213. oldal

Talán lehetetlen igazán kiismerni a másikat. Amikor arra kerül a sor, mind egyedül vagyunk. Néha még saját magunkat sem ismerjük.

336. oldal

Elképeszt, egyesek milyen mértéktelenül képesek ide kipakolni az életüket. Ez a nő még köszönni sem szokott, amikor nagy ritkán összefutunk az iskola kapujában, mégis minden szaftos részletet ismerek a szerelmi életéről.

94. Oldal

Maradhatok örökre a pokol tornácán, és üldögélhetek rémülten a sötétben, vagy átvehetem az irányítást, és továbbléphetek.

334. oldal

Inkább a Facebook partvonaláról figyelek, lájkolom a hússütésekről, szülinapi partikról, kirándulásokról készült fotókat, és közben tudom, csakis magamat hibáztathatom, amiért én nem vagyok rajta ezeken a képeken.

149. oldal