!

Lator László magyar

1927. november 19. (Tiszasásvár) –

Tudástár · 29 kapcsolódó alkotó · 1 film

Nemférfi
DIApim.hu/hu/dia/dia-tagjai/lator-laszlo

Könyvei 14

Lator László: A megmaradt világ
Lator László: Az egyetlen lehetőség
Lator László: A tér, a tárgyak
Lator László: Fellobban, elhomályosul
Lator László: Lator László összes versei
Lator László: Sárangyal
Lator László: Kakasfej vagy filozófia?
Lator László: Sötéten, fényben
Lator László: Szigettenger
Lator László: Szabad szemmel

Szerkesztései 26

Lator László (szerk.): A világirodalom legszebb versei
Lator László (szerk.): Az este hangjai
Lator László (szerk.): A viharlovas
E. Fehér Pál – Lator László (szerk.): Klasszikus orosz költők I-II.
Lator László (szerk.): Klasszikus francia költők
Lator László (szerk.): Gyönyörök sötét kútjai
Lator László (szerk.): XVI. századi költőkből
Lator László (szerk.): Klasszikus német kisregények
Lator László (szerk.): Olasz költők
Lator László (szerk.): Klasszikus francia kisregények

Fordításai 143

Geoffrey Chaucer: Canterbury mesék
Dino Buzzati: Hajtóvadászat öregekre
Luigi Pirandello: Színművek
Robert Burns: Robert Burns versei
Jean de La Fontaine: Állatmesék
Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán
Si King – Dalok könyve
Lator László (szerk.): A világirodalom legszebb versei
William Shakespeare: Cymbeline
Anna Ahmatova: Anna Ahmatova versei

Antológiák 8

Szegő János (szerk.): Szép versek 2017
Lukács László (szerk.): Innen és túl
Hatvany Lajos – Glink Károly: Beszélő házak és tájak
Szentmártoni János (szerk.): Az év versei – 2007
Rába György (szerk.): Verses világjárás
Kormos István (szerk.): Szerelmes arany kalendárium
Büki Attila (szerk.): Isten kezében
B. Csáky Edit (szerk.): Radnóti tanulmányok

Róla szóló könyvek 1

Vámos Miklós: Kedves kollégák I-II.

Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Lator László:
TESTÜNK FELETT

Két napon át rekedten kiabáltunk,
testünk felett jajgatva álltunk,
harmadnap darabokra törtünk,
a nyirkos földön elhevertünk.

Most már kicsit se moccanunk,
érezzük rothadó szagunk,
romlott vérünk fekete tinta,
csírák pattognak csontjainkban.

Fekszünk fényes fák alatt,
éj, nap szikrázva ránk szakad,
szárnyak suhognak, szél lobog,
vonulnak fémkék záporok.

Tornyot sajdít a messzeség,
sebezhetetlen kék az ég,
zuhog a csillámzöld folyam,
a világ héja ránctalan.

Hát lássatok, hát sírjatok!
Porba jeleket írjatok!
Kín fészke rothadó husunk!
Kövekhez nem hasonlitunk.

1947

7. oldal

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

…feltartóztattak az amerikaiak, betereltek valami ideiglenes gyűjtőhelyre, egy üres iskolába, onnan tovább Salzburgba… Három napig sem enni, sem inni nem kaptunk (megverseltem, persze: Ha most elébed állnék, úgy ahogy / kinézek, csontos, sápadt, borzas ember, / tántorgó lábbal, véznán, rongyosan, / úgy néznél rám csodálkozó szemekkel, / mint állatokra, sűrű rács mögé, // ha elmesélhetném egyszer neked, / hogy éheztem, három napig nem ettem egy falatot sem, s még keservesebb, / ezerszer rosszabb fullasztó melegben / órákig állni egy kis korty vízért )…
Voltam aztán, negyedszázaddal később, Salzburgban, előadást tartottam Georg Traklról, szülővárosa egyetemén, ott volt, még beszélgethettem vele, a hasadt lelkű, narkomán osztrák költő húga, nem a gyötrelmes-bűntudatos, vérfertőző szerelemmel szeretett titokzatos nővér , persze, s egyszerre szinte jelen idejű lett, megtestesült ifjúkorom fényévnyire világító költőistene, hiába tudtam róla, hogy az első világháború első esztendejében, a véres grodeki csata után, a krakkói kórházban, véletlenül vagy szándékosan, huszonhét éves korában megmérgezte magát.

14. oldal

1 hozzászólás
_natalie_néven_ I>!

az ember addig él amíg
tartaléka marad a hitre
míg fel nem éli érveit
meghajszolva és bekerítve

(Szárszó, november)

3 hozzászólás
_natalie_néven_ I>!

Álmom csobogással mosdat,
hullámaim feléd rezegnek,
hínárkarokkal simogatlak
szüntelen szerelemmel övezlek.

Az arcod fényben. Hajladozó
liliom, hintázol szakadatlan.
Micsoda mélység üteme mozdul
felszökő derekadban?

Három napig az erdőt jártam.
Sziromeső vert, szálvész hordott.
Éreztem a föld fanyar ízét,
ragyogtak a távoli tornyok.

Szállsz a hajnali szélben.
Hogy mondjalak ki, te kimondhatatlan?
El se feledlek, meg se talállak.
Liliomként hintázol szakadatlan.

(Vízililiom)

1 hozzászólás
_natalie_néven_ I>!

Mélyen a felszín alatt a fekete folyók zuhogása
fekete folyók sorsunk napjaink tajték-vonulása
mikor szemünket lehunyjuk látjuk a lüktető napot
szirmát bontja az ég a virradatok s az alkonyatok
Lehet hogy ezen a tépett réten szunnyad a jövendő
vágyunk verdes a szélben a szélben lobogó kendő
eressz el te is eressz el mondd ki a béke igéit
sose látott rengeteg erdők időtlen igézete szédít
lehet hogy meghalok hallgasd hajnali szélben a hangot
nád zizegése víz sziszegése sötét vízalatti harangok

(Hallgasd hajnali szélben a hangot)

vargarockzsolt>!

A mi időnkben Sásvár már inkább ruszin volt, mint magyar, 13. századi település, határőrfalu, úgy tudni, betelepített székelyek lakták, nem csak vizivár, hanem koronaváros is volt, Ugocsa vármegye törvénykező helye… már jó ideje keverék nép lakta, betelepültek a ruszinok, ki ide, ki oda asszimilálódott, a nevekből sem mindig lehetett tudni, ki hova tartozik, a Törökök, Egresyk, Váradik magyarok voltak, de a történelmi nevű Palotás Lukács család (ősük Esze Tamás kurucai között vezérkedett) már alig tudott magyarul, voltak viszont szláv eredetre valló nevűek, Firczákok, Kácsorok, Ramuskák, akik magyarnak tudták magukat…

42. oldal

vargarockzsolt>!

…a ház előtt ketté ágazott az út, jobbra a Tiszára vitt, balra Szirmába, nem messzire egy kőkereszt, annak tövében fészkelt a tüzeskerék, azt hittem, a boszorkánynak, a rontó lidércnek ez a váratlan alakváltozata csak Sásváron honos… Évtizedek múltán megtaláltam Ipolyi Arnold Magyar mythologiá -jában: Ezen állati alakokon kívül még általában mások is a boszorkány szolgálatára állnak, különösen a kerék alak, mit a néphitünk régen tud. Így említi egy rege, hogy egy boszorkány kerék képében járt egy emberre
De hogy éppen a kereszt tövében lakott, mintha még ősibb tartományokba vezetne. Elhiszem Jungnak: valamikor a felsőbb lényben, teremtőnkben, sorsunk megszabójában együtt volt jó és gonosz, ott sejlik ez az archaikus képzet még akár a miatyánkban is. Hogy értsem különben: ne vigy minket kísértésbe? Ezért rendelték a sásváriak éppen a kereszt mellé a tüzes kereket?

43. oldal

2 hozzászólás
_natalie_néven_ I>!

Vajon a lét hány millió magot
tékozolt el, míg megfoganhatott
a függőleges szikla-szahara
kőszörnyei közt ez a satnya fa?
Micsoda szeszély börtönözte be
mostoha sorsa kényszereibe,
parancsaival és cseleivel
hogy nyomta, gyűrte, kanyargatta fel
a csökönyös, fortélyos akarat
a puhacsontú vékony sudarat?
Fekete kérgén a mindennapi
küzdelem csontig ható nyomai:
nagy hegek, tarajos daganatok,
megcsökött, kificamodott tagok,
de a rémület görcs-bogaival
felesel a szökőkút-ívü gally,
szövevényes hasadékokon át
csavarodnak, furakodnak tovább
drótkeménnyé vadult gyökerei,
mohó kínnal-gyönyörrel szívni ki
a nedvet, a sovány sókat a kő
elmeszesült hajszál-csöveiből,
a rostjaiban hangtalan ekrazit
halmozódik, szétvetni rügyeit,
és ága-lombja a forrástalan
ragyogás habzó áramaiban
fürdik, a vad, sistergő sugarak
a pórusain áramlanak:
nyomorékul is tudja még a lét
tagolatlan tűz-homály örömét,
a kőmarkú pokol s a könnyü űr
közt remegő vezetékül feszül,
melyben pillanatonként összecsap
az üdvözült gyönyör s az iszonyat,
s magával folyvást vitatkozva, a
kettőt egyszerre kell mondania.
Micsoda jel a bibliai szikla
vörhenyes sivatagába hasítva,
zsugori bíztatásul belevetve
az özönvíz utáni döbbenetbe!
Kiált minden gyötrött gyökere-ága,
mondhatatlan szépsége-árvasága!

(Fa a sziklafalon)

cassiesdream>!

Románc

Jóformán nem is ismertem – korábban
nem is volt kedvünk nagy beszélgetéshez.
Nem érdekelt, hogy mit gondol, mit érez,
hogy milyen nő, hideg vagy szenvedélyes,
kielégületlen vagy telhetetlen.

Pedig jól összeillettünk mi ketten.

Hogy maradtunk kettesben? Ő marasztott?
Én őt? Ha így, ha úgy, semmit se vártam.
S ha valamit valahogy mégis – ezt nem.
Felhajtotta a maradék barackot,
s ölembe ült a tanári szobában,
s én combja közét simogatni kezdtem.

Önmagáért szerette a szerelmet.
Mindig kész volt egy jó szeretkezésre –
levetkezett, sürgetni sose kellett.
De kombinéját le nem vette volna,
mert nem egyforma ez meg az a melle.

Krétával írva a kapun a házszám.
Döndült a kapu, recsegő falépcsőn
sötétben botladozva mentem – és ő,
húsos virág, már nyiladozva várt rám.

Egy elszabott keskeny szobában laktak.
Cigarettaszagban, pelenkaszagban
ölelkeztünk, jobbára öntudatlan,
de közben félfüllel figyelni kellett,
mert megjöhet a férje, s rajtakaphat.

És volt is egyszer in flagranti persze.
Jó lett volna titkolni a szerelmet,
de P zilált volt, rendetlen az ágya.
Na, gondoltam, most ért örökre véget
kisregényünk – de nem lett mégse dráma.
Úgy látszott, nem zavarta egyiket se –
meglehet, nyitott házasságban éltek.

S jártam hozzá aztán is, mint az éhes
ragadozó elvermelt ételéhez.

18-19. oldal

_natalie_néven_ I>!

Sistergő borszeszláng emészti,
mohó karokban fuldokol,
egymást öleli, tartja, tépi
fa, folyondár, virág, bokor.

Izzó homályban, mozdulatlan
hőben jelek villámlanak.
Szívéig érő bódulatban
álmodja önmagát a nap.

S úgy csapnak át e sűrű léten
megújuló hullámai,
hogy feldereng a feledékeny
emlékezetben valami.

Egy óriási láz hevít
mindent a maga gyönyöréhez.
Valami öröklét, amit
csupán a test homálya érez.

(A kert)

3 hozzászólás