!

Lászlóffy Aladár erdélyi magyar magyar

1937. május 18. (Torda) – 2009. április 20. (Budapest)

Tudástár · 10 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv

KatalógusnévLászlóffy Aladár
Nemférfi
DIApim.hu/hu/dia/dia-tagjai/laszloffy-aladar
Életrajz

Könyvei 32

Lászlóffy Aladár: Bukfencóra
Lászlóffy Aladár – Kántor László: Házsongárd
Lászlóffy Aladár: Helipintyő
Lászlóffy Aladár: A képzeletbeli ásatás
Lászlóffy Aladár: …hogy kitudódjék a világ
Lászlóffy Aladár: Szabó Lőrinc költői helyzetei
Lászlóffy Aladár: A hetvenes évek
Lászlóffy Aladár: Papírrepülő
Lászlóffy Aladár: Harmatjáték
Lászlóffy Aladár: Dühöng a déli szél

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Történelmi regények Kriterion · Élő irodalom Jelenkor · Rádiusz Könyvek Magyar Napló · Kettős tükörben Polis · Ariadné KönyveK Komp-Press · Romániai Magyar Írók Kriterion, Irodalmi

Szerkesztései 3

Lászlóffy Aladár – Majtényi Erik (szerk.): Reszket a bokor
Lászlóffy Aladár (szerk.): Vitorla-ének
Lászlóffy Aladár (szerk.): Az ő hangja

Fordításai 9

Gerd Kuzebaj: Lépcsőfokok
Kosály Márta (szerk.): Az esti futár
Haim Cohen: Jézus Krisztus pöre
Aurel Rău: A hóember
Nagy Katalin – Fehérvári Győző (szerk.): Dalom, dalom, hej! Regém, regém, haj!
Tudor Arghezi: Versek
Nicolae Prelipceanu: Nicolae Prelipceanu versei
Eugen Jebeleanu: Kicserélem a keresztet
Bazil Gruia: A mesebeli orvvadászat

Illusztrálásai 2

Lászlóffy Aladár: Régi rejtély – új talány
Kolozsvári Papp László: Galambóci Boldizsár csínytevései

Antológiák 37

Farkas Árpád (szerk.): Szeretni tehozzád szegődtem
Rozslay Zsuzsanna – Varga Lajos Márton (szerk.): Szívzuhogás
Király István – Klaniczay Tibor – Pándi Pál – Szabolcsi Miklós (szerk.): Hét évszázad magyar versei
Lukács László (szerk.): Innen és túl
Alföldy Jenő (szerk.): Szép versek 1988
Verbai Lajos (szerk.): Szép szerelmes szavak
Tenke Sándor (szerk.): Új aranyhárfa
Rába György (szerk.): Verses világjárás
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Szép versek 1993
Kőrössi P. József (szerk.): Örmények

Róla szóló könyvek 2

Lapis József: Líra 2.0
Széles Klára: Szeged–Kolozsvár 1955–1992

Népszerű idézetek

ppeva P>!

[Dsida Jenő] Kriptájának homlokzatán azok a sorok állnak, amelyeket hosszú haldoklása alatt tudatosan csiszolt örökkévaló, emlékezetes üzenetté:

Megtettem mindent, amit megtehettem
Kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
Felejtsd el arcom romló földi mását.

170. oldal

1 hozzászólás
>!

Egzisztencializmus

A téli holdra, mint a farkasok,
kopasz bozótból nézek, itt vagyok.
Félelmesebbé teszi, hogy ragyog
a hideg és hogy egyedül vagyok.

Visítnék, ahogy őrjöng az egér –
ha nem félnék jobban a többinél.
Ember vagyok – egyetlen fegyverem,
ha el nem árulom, mi van velem.

11. oldal (Unikornis Kiadó 1999)

Gregöria_Hill>!

Öregedés

Még mindig nem törtem meg, látod, látod,
ha szeretnél, se lennék melegebb.
Vállamra tetted ezt, mint hűvösben a nagykabátot,
behoztál még egy vajaskenyeret,
s magamra hagytál sötét délutánban,
mint vak apát, unalmas beteget,
s a búcsúzásnak, ajtócsukódásnak
hét perce, hét órája, hete lett.

Elhagytál, miként Hannibált az ókor.
Átöltöztél, mert te vagy a világ.
És ültem, és beláttam talán jókor,
hogy okosabb, ha nem is várok rád.
Ha van kinek, hát bebizonyítottam,
hogy megmaradok világ nélkül is.
Csupán a csendem hülye, nem nyugalmas,
s persze a füttyöm nem hegyes, hamis.

Gregöria_Hill>!

Fehér

Milyen szép:
egy okos délután s egy okos
ember ül egymással szemben,
s nem szólnak.
Milyen szép:
semmi sem zavarja őket, pedig
itt van a pillanat, mikor
mindig félbeszakítják az
ilyen megnyilatkozásokat
az egészség nevében.
Hallgatnak.
Egy csodaszép délután
s egy csodálatos ember
nézik egymást az ablakon át.
Látod, így tudtunk volna mi
ketten is meglenni hosszan,
míg elmúlik ez a földi január.

Gregöria_Hill>!

mentsétek előlem a gyermekeket
s a szökőkutakat,
ember vagyok,
tehát felfegyverezhető,
ki félelmében
még igazságos és nagyszerű
szellemekre is rálő.

69. oldal (A hetvenes évek)

eme>!

végtére mégsem lehet betegségnek minősíteni az életet, csak azért, mert néha fáj.

262. oldal

>!

Hatások

Egy citromot kell kettévágni –
s száll a teremtés illata.
Gioconda-színű és Vivaldi
hegedű-inger egymaga.

A penge villan s itt a vércsepp,
csak színtelen – hogy a vakok
s a jelképként köröző vércse
megszimatolja: hol vagyok.

Egy citromcsepp a tenyeremben –
az ősteremtés sóhaját
még mindig megérti az ember
hányezer barlangfalon át.

Ebből a futó érintésből
ragadt át rögtön ide, hol
a nikotin s a rézkilincs-szag
egymás nyakában haldokol.

Felmutatom a konyha mélyén
és tőle minden megremeg,
mint hajdan görög jósda éjén
az átsuhanó istenek.

ppeva P>!

Másik jellemző történet róla, hogy gimnáziumi tanár korában egyszer történelemórán városnézésre vitte a fiúkat, s mikor az igazgató számon kérte: miért nem voltak óra alatt az osztályban, Kelemen Lajos azt felelte: – Mert nem tudtam Mátyás király szobrát bevinni a tanterembe.

92. oldal

ppeva P>!

Neveztetik a halál bátorságos álomnak, mégis egy temetőt se laknak végleg. Valaha, mint ritka könyvtárnak, eljön a teljes elporladása a Házsongárdnak is. Kérdezd, hová mentek, akik ezt a várost ötszáz esztendeje lakták? A temetőbe. S hová tűntek a temetőből, akik ezt a temetőt aludták ötszáz évig? Az elmúlásba, de hova lettek az elmúlásból?
A szomszéd sírkőre visszasüt. Olyan ez, mintha maga a Nap nézne vissza annyi millió kilométerről, miközben ezt itt amúgy is ezernyi felleg-fa-ág-levél takarja. S mégis idenéz: itt van látható nyoma a kövön, a vén betűk hunyorognak.
Lehet, hogy itt nemsokára sötét lesz, mert naponta suhan át felettünk négy évszak, négyszáz év komédiája, de odafenn, a tájképekről idevezényelt fellegek s a szelíd sötétkék övezetében még sokáig eltart a nyár, ott még el lehet üldögélni a tekinteteknek. S erről felismerhető, hogy itt a földön voltunk, itthon voltunk: ez az ember alakú árnyék, ez a zöld, hűvös madárszó, ez a virágról-gazról beszélő illat, ez a sok név és évszám, ezek az ismerten csengő nevek, ez a sorrend, ahogy megváratnak a magunk idejéig, ez a sok elolvadt hó és lehullt levél.
Ezért olyan s ezért nem olyan ez, mint a világ minden más temetője, hol ág dugja ki szárnyát a fekete síremlék felett, mintha címerre visszaült sasmadár volna, arcok derengenek, alakok látszanak, benn a bokrokon túl sujtásos, aranyzsinóros test a sötétben, könyvet vagy kardot szorongat, nem mozdul, nem lép, éjfélkor sem jár itt senki, hanem mintha csak lehajtott fejjel, nagy, hosszú, nekünk csak gyászadta fegyelemben mindenki ébren csak állna itt, állna a világ legmegrendítőbb történelme felett, a világ feltámaszthatatlan életében.

215. oldal

Gregöria_Hill>!

hallgasson el a föld egy pillanatra,
és csak nézzen a nap után.
Estefelé az ablakom elnéz messze.
A szobám fejében járok, mint nyugtalan
gondolat.

52. oldal (A nyugati fekvésű szoba)