László Noémi erdélyi magyar magyar

Kérdés

Tudod-e, amit én nem tudhatok,
amiről holdtöltekor álmodok,
emlékszel-e, ha el vagyok feledve,
velem vagy-e, amikor nem vagyok?

Álmomban, egyszer, súgva-settenkedve
eljössz-e velem sétálni a csendbe,
és engeded-e majd, ha megfagyok,
hogy eltemessenek a tenyeredbe?

12. oldal

Időmilliomos

Óra kondul, nem számolom, hányszor.
Fordul az árnyék, nő a fű, hiányzol.
Loccsan a víz, híd hajlik, hattyú moccan.
Mi történt, most miért nem visszakoztam.
Haj hull, térd fárad, szem világa tompul.
Már nem veszettül, nem is átkozottul,
csak egyszerűen látni szeretnélek.
Ráérek.

101. oldal

Az élet pompás felvonó,
csak megrekedtem benne.

Harminc (részlet)

Aki hallgat, elmehetne
puha fűbe gesztenyének,
loboghatna, mint a kelme,
lebeghetne, mint az ének.

Aki hallgat, dióhéjjal
föld homlokán kopogtathat.
Szélparipán égre nyargal,
messze ellát, aki hallgat.

7. oldal, Messze

EZERKILENCSZÁZ

A múltidő:
csipkés vászonruhák,
diófa-mértan, lágy csigavonal,
redőnyök csendje, lomha zongora,
függöny-redőkön esti rejtjelek;

csukott szemek,
a tenyér zegzugos
történetében süllyedő világ,
gyufásdoboz kilobbanó napon –
kis balladák.

de úgyhiszem, a könnyűvérű nap
bódító áramának is te vagy
első s utolsó lágy lehellete:

derengő hajnal s alkony bíbora
belőled él; veled sugárzik a
tilosba tévedt idő szép szeme.

Lélekvesztő

Aki elindult, félúton megállt,
féltő tenyérrel fogta fel a port,
a visszatérőt; akit elsodort
egy őszi éj, mint őszi éjszakát,

akit tüzével felcibált a hold,
akiben percig összegyűlt e tűz,
annak nyomában érkezőket űz
a fény, mely mindig másutt kóborolt;

aki a csendet úgy találta meg,
akár a vándor álma lágy nyomát,
az csak suhan vízen, világon át,
annak szavából holtak értenek.

37. oldal

SEMMI HIMNUSZ

Mintha már nem érhetne ártalom.
Hirtelen semmi súly a vállamon.
Mintha köldököm mögött sütne a nap.
Mintha minden kicsit hamarabb
történne, mint ahogyan várom
s nem volna se életem, se halálom
se jó, se rossz, se fájdalom, se vétek.
Mintha út nyílna ott, ahova lépek.
Hirtelen nincs se kívül, se belül.
Mintha a világ volna egyedül.
Mintha az előbb volna az után.
Mintha túlvolnék a haláltusán
s innen azon, amibe belehaltam.
Mintha keresztülsuhanhatnék rajtam
és mindenen, ami feléled.
Mintha belélegezhetném a mindenséget.

23. oldal

tudni szeretném:
amit elveszítek,
ki viszi haza?

(Kíváncsiság)