Lara Adrian

– Van háziállatod?
Danténak azt kellett volna mondania, hogy nincs, de még mindig lelki szemei előtt látta a lányt azzal a két nevetséges szőrgombóccal, és ő is boldoggá akarta tenni valahogy. – Van egy kutyám. Mint ezek.
– Tényleg? Mi a neve?
Dante megköszörülte a torkát, és szorgosan keresgélt valami – saját meglátása szerint – haszontalan teremtmény neve után, aki a túlélés reményében rá van utalva. Csakhamar beugrott. – Harvard – vigyorgott büszkén. – A neve Harvard.

A valóság egy álnok ribanc, ezt jobb szem előtt tartani.

– Nos, többé nem fogja érdekelni a harc. Vagy a másik kedvenc időtöltése. Helyesen tette, hogy ivartalaníttatta, Mrs. Corelli.
– A férjem azt kérdezteti, megtenné-e ugyanezt az unokánk jelenlegi fiújával is. Hát igen, az a fiú aztán tényleg elég vad. Nagy lókötő, és még csak tizenöt éves!
Tess felnevetett. – Sajnálom, de csak állatokra korlátozom a tevékenységemet.

Nem hiszem, hogy ki lehet játszani a sorsunkat, nem számít, milyen messze vagy milyen gyorsan futunk.

– Meg kellene, hogy öljelek. Akkor kellett volna megtennem.
Tegannek a szeme sem rebbent a fenyegetés hallatán.
– Ellenségeket keresel, Lucan? Nézz a tükörbe. Ő lesz az a rohadék, aki legyőz téged minden alkalommal.

– Chase-szel elbírok – válaszolt Dante. – A másik részében már nem vagyok olyan biztos. Adj tanácsot, Lucán!
– Persze – vigyorgott a vámpír, és sötét élvezet villant a mosolyában. – Porold le a térded, testvér, mert nem kizárt, hogy azon fogsz csúszni, mielőtt véget ér az éjszaka!

– Nézd a jó oldalát, D. Hét egész órát kibírtál anélkül, hogy megölted volna a menedékbeli ügynököt – mutatott rá Gideon ravaszul. – Már önmagában ez is lenyűgöző teljesítmény.

– Jut eszembe, Harvard is pihen. Van néhány betegsége, ami igen súlyos is lehet. Megetettem, megitattam, és adtam neki intravénás antibiotikumot, ami segít. A folyosó végén álló kennelek egyikében van.
Dante néhány pillanatig nem tudta követni, azon agyalt, honnan ismerheti Tess az ügynököt, és az miért is lett begyógyszerezve és a klinika egyik ketrecébe zárva, ahol édesdeden alszik. Aztán agya végre sebességbe kapcsolt, és eszébe jutott a lompos kis állat, akit felhasználva még inkább Tess kegyeibe akart férkőzni.

– Meg kell mondjam, alig várom, hogy megismerjem a nőt, akitől az egyik legvéresebb kezű harcosom is úgy remeg, mint a nyárfalevél.

Te lángolsz. Hozzád érek, és én is belobbanok. Megcsókollak, és űz a vágy, hogy még többet kapjak belőled. Felemésztesz… mint soha senki előtted, és biztosan tudom, hogy ezután sem lesz senki más.