Lana Parshina

Munka közben a halál specialistája a legkevésbé sem törődik a körülötte lévő élőkkel.

272. oldal

Szemjonovszkij kimegy a szobából, félretolja az ajtó két oldalán posztoló katonákat. Már nem is látja őket, a férfit elnyelte a történelem.

A Szovjetunió politikai rendszerében nem szokás a vezetők hibáira nyíltan rávilágítani. A berlini küldetés eredménye bombaként robbanhatna. Különösen most, 1946 késő tavaszán. Moszkvában újabb tisztogatások kezdődtek. Mint mindig, most is személyesen Sztálin hajtja végre ezeket a maga kegyetlen módján. Egyeseket levált, másokat előléptet, és tovább szítja a bérencei között fennálló ellentéteket, hogy még erősebben az ellenőrzése alatt tarthassa őket. Hullanak a fejek – nagy fejek is, sőt leginkább azok. Tábornokokat menesztenek, az értelmiség prominens képviselőit. Többek között a nagy népszerűségnek örvendő Zsukov marsallt is. A szárazföldi erők főparancsnokát, a fegyveres erők miniszterhelyettesét, aki a háború alatt annyi csatában diadalmaskodott a németek felett, 1946. június 3-én mindkét tisztsége alól felmentik. A vád: „kiveszett belőle minden szerénység, és már csak személyes ambíciók mozgatják”. Olyan hangzatos, dagályosan üres a megfogalmazás, hogy akár Sztálinra is érvényes lehetne. A fejcseréket követően egyetlen ember pozíciója válik még szilárdabbá: Abakumové.

Hiába számít abszolút tekintélynek a sztálini rendszer szakemberei között, még ő sem engedheti meg magának, hogy hibázzon. Drágán megfizetne érte. Fő az engedelmesség és az eredményesség.