Lafcadio Hearn görög ír
← 小泉八雲 (Koizumi Yakumo), Jakumo Kojszumi
1850. június 27. (Lefkada, Görögország) – 1904. szeptember 26. (Tokió)
Teljes név | Patrick Lafcadio Hearn, Πατρίκιος Λευκάδιος Χερν, Koizumi Yakumo |
---|---|
Katalógusnév | Hearn, Lafcadio |
Nem | férfi |
Könyvei 26
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Olcsó könyvtár Franklin-Társulat · Penguin Readers – Active Reading – Level 3 angol · レベル別日本語多読ライブラリー (Level betsu nihongo tadoku library) japán
Szerkesztései 3
Antológiák 6
Róla szóló könyvek 1
Népszerű idézetek
Hatéves lehettem, amikor ez történt. A szellemekről sok mindent tudtam már, az istenekről alig valamit.
Hittem a kísértetekben, éspedig a legjobb okból kifolyólag: láttam őket, éjjel és nappal egyaránt.
13. oldal Őrangyalom
Lafcadio Hearn: Japán szellemei Válogatott mesék és meditációk
I. AZ ÁLLOMÁSON.
Tegnap sürgöny érkezett Fukuokából, jelezve, hogy ma a déli vonattal egy ott elfogott vakmerő gonosztevőt fognak Kumamotoba hozni, a törvényszék elé. Egy kumamotoi rendőr Fukuokába utazott, hogy a rabot gondjába vegye. Négy éve, hogy egy ügyes tolvaj éjnek idején betört egy házba a Birkózók utcájában, megrémült lakóit megkötözte s egy csomó értékes holmit magával vitt. A rendőrség ügyesen nyomozta s huszonnégy óra alatt elfogták, még mielőtt zsákmányán túladhatott volna. De mikor a rendőrségre kisérték, szétfeszítette bilincseit, – kardot rántott elfogójára, megölte őt s megugrott. Egészen a múlt hétig semmit sem hallottak róla.
Akkor történt, hogy egy kumamotoi detektív meglátogatta a fukuokai börtönt, s a fegyencek közt megpillantott egy arcot, mely négy év előtt bevésődött emlékezetébe. «Ki ez az ember?» kérdezte az őrtől. «Egy tolvaj», volt a válasz. «Itt Kusabénak van bejegyezve.» A detektiv odament a rabhoz:
«Nem Kusabé a te neved. Te Komura Teichi vagy, akit gyilkosság miatt nyomoznak Kumamotoban.» S a gonosztevő mindent bevallott.
5. oldal, Az állomáson (Franklin, 1909)
A kami – nem vallási értelemben – olyasvalamit jelent, ami „fent”, van, ami „felsőbb”, „magasabb”, „eminensebb”; vallási értelemben pedig a halál után természetfeletti hatalom birtokába jutott emberi lélekre utal. A „felsőbb hatalmak”, a kamik: a halottak. A fogalom fölöttébb emlékeztet a modern spiritizmus szellemeire – azzal a különbséggel hogy a sintó képzet semmilyen értelemben nem nevezhető demokratikusnak. A kamik világában rengeteg rendű és rangú szellem tagolódik a japán társadalom alá- és fölérendeltségi rendszeréhez hasonlatos spirituális hierarchiákba. Bár a kamik bizonyos tekintetben alapvetően az élők fölött állnak, az élők mégis képesek örömöt vagy bosszúságot okozni nekik, kedvükre tenni vagy megsérteni őket; néha akár a lelkek világában elfoglalt rangukon is javíthatnak. Ennélfogva az érdemek posztumusz elismerése a japán ember számára sohasem afféle színjáték, hanem mindig valóságos erejű történés.
284-285. oldal Gondolatok az őskultuszról
Lafcadio Hearn: Japán szellemei Válogatott mesék és meditációk
Bizony mondom, ebben az evangéliumban van megírva a végső bajokra ma adható egyedüli válasz. Ha egyetemesen felfognánk teljes értelmét – ha egyetemesen engedelmeskednénk a szeretet és segítségnyújtás lelki és anyagi törvényére vonatkozó tanításának –, akkor e látszólag szilárd, látható világ – legalábbis az idealisták szerint – azon nyomban köddé válna. Mert meg van írva: amikor gondolatban és akaratban minden emberi elme összhangba kerül a Mester elméjével, nem marad egyetlen porszem sem, amely el ne érné a buddhaságot.
282. oldal Por
Lafcadio Hearn: Japán szellemei Válogatott mesék és meditációk
– Hojcsi!
A megdöbbent énekes nem válaszolt.
– Hojcsi! – ismételte meg a parancsoló hang.
– Jaj… – nyögte ki rémüten a vak fiatalember. – Nem látok… nem tudom, ki szólít…
– Nincs mitől félned, Hojcsi – nyugtatta meg az ismeretlen valamivel szelídebb hangon. – Üzenettel küldtek hozzád. Nagyon magas rangú uram számos hűbérese kíséretében megállt Simonoszekinél, mert mindenáron látni kívánta a helyet, hol a dannourai csatát vívták. Ma felkereste az ütközet színhelyét, s mivel annyira dicsérték tehetségedet, amellyel a nagy csata legendáját szavalod, feltétlenül hallani óhajt. Fogd hát a lantodat, és jöjj velem oda, ahol a fenséges gyülekezet vár bennünket.
29. oldal – Yakuno Kojzumi: Mimi-Nasi-Hojcsi legendája
Itt említem meg, hölgyeim, hogy a vurdalakok, a szláv népek vámpírjai, az ottani közhiedelem szerint a sírjukból kikelt és az élő emberek vérével táplálkozó holttestek. Szokásaik e tekintetben mindenben egyeznek a vámpírok szokásaival, ám a vurdalakok egy másik tulajdonságuk révén még náluk is félelmetesebbek. A vurdalakok hölgyeim, előszeretettel szívják a legközelebbi rokonaik és a legjobb barátaik vérét, akik haláluk után szintén vámpírokká válnak. Így aztán Boszniában és Magyarországon állítólag egész falvak váltak vurdalakokká.
3. oldal – A. K. Tosztoj: A vurdalak család (az eredetiben: „Boszniában és Hercegovinában”)
An ideograph does not make upon the Japanese brain any impression similar to that created in the Occidental brain by a letter or combination of letters, —dull, inanimate symbols of vocal sounds. To the Japanese brain an ideograph is a vivid picture : it lives ; it speaks ; it gesticulates. And the whole space of a Japanese street is full of such living characters, — figures that cry out to the eyes, words that smile or grimace like faces.
It is not surprising, indeed, considering the strangely personal, animate, esoteric aspect of Japanese lettering, that there should be wonderful legends of calligraphy, relating how words written by holy experts became incarnate, and descended from their tablets to hold converse with mankind.
Én mint egyén?! Mint egyéni lélek?! Ugyan már! Sokaság vagyok, megszámlálhatatlan, mérhetetlen sokaság. Nemzedékek nemzedékei vagyok, eónok eónjai! Az engem alkotó sokadalom már számtalanszor szétszóródott, hogy azután más szétszóródottakkal álljon össze. Mit számit hát a soros széthullás? Meglehet, évek trilliói után, más napok dinasztiái alatt kiégetve újra egyesül majd, ami bennem a legnemesebb.
280. oldal
Lafcadio Hearn: Japán szellemei Válogatott mesék és meditációk
– Mit tettél az idősebb fiammal, holttest? – förmedt Gyorgye az apjára. – Miért ölted meg a gyermekemet? Add vissza a fiamat, holttest!
Beszéd közben egyre fehérebb lett az arca, és a szeme mind lázasabban csillogott.
Az öregember gonosz pillantással méregette, de nem mozdult.
– Ó, az a karó, az a karó! – sziszegte Gyorgye haragosan. – Annak a lelkén szárad minden eljövendő szerencsétlenségünk, aki elrejtette a karót!
Ekkor az udvaron felcsendült a kisebbik fiú kacagása, aki a vastag karón lovagolva poroszkált felénk, és gyenge hangján az ellenségre támadó szerbek harci kiáltását hallatta.
E látványra Gyorgye szeme felvillant. Kitépte a karót a gyermek kezéből, és rárontott az apjára. Az öregember üvöltve rohant az erdő felé, olyan természetfölötti gyorsasággal, ami aligha illett a korához.
13. oldal – A. K. Tosztoj: A vurdalak család