!

L. Varga Péter

Könyvei 4

Fodor Péter – L. Varga Péter: Az eltűnés könyvei – Bret Easton Ellis
L. Varga Péter: A metamorfózis retorikái
L. Varga Péter: Az értelem rácsai
L. Varga Péter: Más tartományok

Kapcsolódó kiadói sorozatok: JAK-füzetek · Prae Kultúratudomány

Szerkesztései 3

H. Nagy Péter – L. Varga Péter (szerk.): Poptechnikák
Dánél Mónika – Fodor Péter – L. Varga Péter (szerk.): Esemény – trauma – nyilvánosság
Fodor Péter – Kulcsár-Szabó Zoltán – L. Varga Péter – Palkó Gábor (szerk.): Hallgatás

Fordításai 1

Kelemen Pál – Kulcsár Szabó Ernő – Tamás Ábel – Vaderna Gábor (szerk.): Metafilológia 2.

Antológiák 1

Bárány Tibor – Rónai András (szerk.): Az olvasó lázadása?

Népszerű idézetek

zoja>!

A topmodellek alkotta terrorcsoport a regényben olyan amerikai állampolgárokból áll, akikhez nem kapcsolódik világos vallási, etnikai, ideológiai motiváció, noha egy figyelemre méltó gesztussal Ellis az Amerikai Psychót ért politikai támadásokat is beleírja a történetbe, amennyiben a ’91-es regény ellen hirdetett bojkott egyik főszereplője, Tammy Bruce neve egy terrorista pár keresztneveiben bukkan föl a regényben, s a szintén a csapathoz tartozó Jamie Fields arról vall Victornak, hogy modellként a feminista NOW (ennek volt egykor szekcióelnöke Tammy Bruce) közölt róla bíráló esszéket.

190. oldal [Kép, terror, esztétika: Glamoráma (Glamorama, 1998)]

4 hozzászólás
zoja>!

A mű összetettségét tekintve még arra a látszólag egyszerű kérdésre, vajon hol is kezdődik a Holdpark című regény, sem adható biztosan egyféle válasz. És itt most még nem is a szöveg világa és az olvasó világa között végbemenő összjáték eredményeképpen megszülető, s így az írott textus materiális lehatároltságától ellépő, kontextualizáló értelmezés hermeneutikai axiómájára kívánunk utalni, s nem is csak arra, hogy ez a kérdés egy intertextuális elemekben bővelkedő szöveg esetében mindig joggal tehető föl.

205. oldal [Könyvbe zárt emlékezet: Holdpark (Lunar Park, 2005)]

8 hozzászólás
Velvet_Teddy>!

Bateman neve maga is módosított idézetnek hat, és ezt az effektust felerősíti, hogy a regényben ez a név először egy olyan diegetikus kontextusban hangzik el, mely a név betűkre való feldarabolását és újbóli összetételét tematizálja: (Courtney mondja) – Ki kell mentenünk Evelynt a konyhából. Már egy órája azzal van elfoglalva, hogy folyton átrendezi a szusit. A te neved kezdőbetűit próbálja kirakni belőle – a P-t érdes farkú halból, a B-t meg tonhalból –, de sosincs megelégedve a végeredménnyel. (ELLIS 2001) A „Patrick Bateman” összetétel utal a Psycho főszereplőjére, Norman Bates-re, míg azonban esetében a keresztnév mintegy a filmnézők megtévesztésére szolgál, amennyiben hangalakja révén a „normal” melléknevet idézheti fel, addig Patrick a „psychopath” főnévvel kerülhet kapcsolata a befogadás során. […] Ellis regénye másfelől a maga fiatal, gazdag, fehér férfi főszereplőjének kettős életével a Batman-mítosz kifordításaként is olvasható, amelyben nem csupán Patrick éjszakai énje képezi a Bruce Wayne-i alteregó ellenpontját, de ahol a bűnüldözés és igazságosztás lehetősége különösebben fel sem merül. […] Kétségtelen, hogy az énkettőzés és/vagy az alakváltás mindhárom itt szóba hozott popkulturális figurának jellemzője, és míg az első attribútum ráérthető a Bateman nappali és éjszakai énje közötti különbségre, a második azért lehet jelentésteli, mert az átváltozó regényszereplő maga mint kölcsönzött és átírt, módosított, poétikai értelemben alakváltó karakter jelenik meg. Innen nyerhet értelmet Batemannek az az állítása, hogy 37-szer kölcsönözte már ki a Body Double című fimlet – Brian de Palma beszédes című, 1984-es filmje ugyanis maga is több Hitchcock-filmre, köztük a Psychóra utal vissza.

101-103. oldal (Amerikai Psycho)

Velvet_Teddy>!

A főszereplő-elbeszélő narcisztikus hajlama alapján egyfajta amnéziás változatát testesíti meg annak, amit Roger Luckhurst a traumakultúra kiüresedett szubjektumaként írt le, hiszen Victor identitása az őt körülvevő képek által épül ki (COLBY 2011). A különböző fotózásokon, divatbemutatókon pózoló Victor, az "új Tuti Fiú ("It Boy of the moment", 43) amellett, hogy saját reprezentációiban létezik csupán, a kilencvenes évek ismert és kevésbé ismert előadóit, dalszövegeit, reklámjait, termékbemutatóit, sztárjait idézve pozicionálja magát azokban a dialógusokban, melyekben részt vesz, így hangja a kor populáris kultúrájának aktív kánonjából nyert töredékek és zajok visszhangja.

163. oldal (Glamoráma - A világtapasztalat medialitása és a medialitás mint világtapasztalat)

Velvet_Teddy>!

Victor maga az antihős, aki a legkevésbé sincs annak a képességnek a birtokában, hogy feltárja azt az összeesküvés-rendszert, amelynek áldozatává válik – így lesz saját mottójának ("minél jobban nézel ki, annál többet látsz be" – "the better you look, the more you see") cáfolata.

168. oldal (Glamoráma)

Velvet_Teddy>!

A megtörténő dolgok olvashatóságának allegóriáját […] kiteljesíti és kiterjeszti, hogy amint Victor a regény világában valóságosként tapasztalt, majd filmforgatásként egyaránt megélt szituációkban találja magát, úgy a háttérben egy hatalmas, lenémított televízión – ellentéteként a csupán forgatókönyvként és hangként észlelt instrukcióknak – a Die Hard (Drágán add az életed) című akciófilm folytatása fut egy olyan készülékről, mely a végén automatikusan visszatekeri a szalagot. Az újrajátszás és az ismétlés metaforájaként nemcsak a folyamatosan, váratlanul terroristák ellen vívott harcokba-akciókba bonyolódó, az életét mind nehezebben adó (a klasszikus akciómozi folytatásának szlogenje: „Die Harder” – magyarul Még drágább az életed) főszereplő John McClane/Bruce Willis figurája tükrözi – bár meglehetősen görbe tükörként – Victor Wardét, de a filmben futó film is a Glamoráma végtelen regresszusba torkolló mise en abyme-jává válik, melyben valós és imaginárius, aktuális és virtuális, karakter és az azt megformáló újabb és újabb egymásba fordulása pillantható meg. A harmadik fejezet elején, Londoban bukkan fel először a Christian Bale-hasonmás, akinek leírásában a színész és a Marry Hannon-filmben általa megformált Patrick Bateman (aki maga is szereplője a Glamorámának: úgy lép színre még New Yorkban, mint aki épp a ’91-es regény egyik jelenetéből érkezett) jellemvonásai íródnak egymásra.

174. oldal (Glamoráma)

Kapcsolódó szócikkek: Christian Bale · Die Hard · Drágán add az életed
Velvet_Teddy>!

[…] olyan regényről van tehát szó, mely egy filmet tartalmaz, a film pedig egy másik filmet – és mindehhez nem áll rendelkezésünkre olyan stabil narratív keret, amelyben megbízhatnánk (BAELO-ALLUÉ 2011).

176. oldal (Glamoráma)

Velvet_Teddy>!

Aligha véletlen, hogy a regény egyik fő dilemmájaként említhető Doppelgänger-hatás, az identitás megtöbbszörözése, illetve határainak feloldhatósága az említett technikai médiumok természetének következménye, amit a fényképeket módosító és „bolygókat megmozgató” Bentley sokatmondó megjegyzése fenyegető tapasztalatként vetít előre: „Életeket formálhatsz. A fénykép csak a kezdet.”

181. oldal (Glamoráma)

Velvet_Teddy>!

Aligha véletlen, hogy Victor zenekarának próbahelyén Philip K. Dick teljes életműve ott sorakozik a polcon; a képzelt, szimulált és újraírt világok dilemmáit feldolgozó szerző egyik nevezetes művében (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?) biológiai és mesterséges entitás (ember és android) megkülönböztetésére az empátiateszt szolgál, jóllehet épp az együttérzésre való képesség kitüntetettségébe vetett hit omlik végül össze, amikor a saját művi eredetükről sem tudó, magukat embernek tételező létezők humán attribútumokra tesznek szert. (A Dick-regényben a technikai-művi, azaz elektromos szerkezetként gyártott, valamint az egyre fogyatkozóbbnak, éppen ezért mind értékesebbnek feltűnő valódi állatok birtoklása határozza meg az emberi jólét fokozatai közti különbségeket is.)

186. oldal (Glamoráma)

Velvet_Teddy>!

Azok között a hatástényezők között, melyek az Amerikai Psychót a populáris kultúra produktumaitól elkülönböztetik, nem elhanyagolható jelentőséggel bír ez a folyton visszatérő ironikus hang, amely lehetővé teszi, hogy a szöveg távolságot tartson önmagától. És erre – ahogy azt Baudelaire-től tudjuk – csak a művészek és a filozófusok képesek, mégpedig azért, mert az ő megmunkálandó anyaguk a nyelv, ami módot ad arra, hogy az ember megkülönböztesse magát a világtól (DE MAN 1996). És ez talán soha nem volt nehezebb, mint abban a korban, amelyhez Ellis regénye is tartozik.

133. oldal