Kutrovátz Gábor

Vicces kedvű finn asztrológiakritikusok kidolgozták a sporalógia tudományát. A finn műszó a sporából jön, ami helsinki szlengben a villamost jelenti. A sporalógia azt tanulmányozza, hogy a sínen, tehát (mint a bolygók az ekliptikán) rögzített útvonalon haladó villamosok (kiváltképp a 3-as számú) hogyan befolyásolják az emberek személyiségét a születésük pillanatában. Az elmélet mögött álló érv szerint a villamosok sokkal közelebb vannak hozzánk, mint a bolygók. A sporalógia tudományának nincsenek kidolgozott szabályai, csak néhány vezérelv igazít el a működése felől. A zöld és sárga villamosok nyugalmat és művészi hajlamokat jeleznek, míg a piros és a zöld villamosok mérnöki irányultságra utalnak. A 4-es villamos (Katajanokka-Munkkiniemi) és a 10-es villamos (Kirurgi-Huopalahti) a rossz és a jó iskolai előmenetelre utalnak, merthogy a 4 és 10 a legrosszabb és legjobb jegy a finn iskolában.

147. oldal, 6. fejezet: A csillagok, a sors és a csillagjóslás sorsa

Däniken szerint a régi emberek a földönkívüliektől ta­nultak repülni, majd megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat. Na de az is lehet, hogy egyszerűen csak a régi em­berek, akik nem tudtak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat (a tudomány nagyjából így gondolja). Vagy a régi emberek, akik maguktól megtanultak repülni, megrajzolták a térké­peket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat. Vagy a földönkívüliek, akik tudtak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatot, és hozzá se szóltak a régi emberekhez. Vagy pedig a spagettiszörny a felelős mindenért. Ezek az elméletek mind lehetsé­gesek, nehéz belátni, miért volna éppen Dänikené a leginkább meggyőző. Kicsit szikárabban megfogalmazva – ha egy elméletet azzal védünk, hogy „lehetséges”, akkor, mivel potenciálisan végtelen számú hasonlóan lehetséges elméletet tudunk ugyanazon jelenségek magyarázatára létrehozni, mindegyik valószínűsége tart a nullához. Egy elmélet elfogadásának így nem lehet feltétele az, hogy az „lehetsé­ges”! Hogy komoly alternatívaként tekintsünk rá, „valószínűnek” is kell lennie.

209-210. oldal, Történetírás - a jó, a rossz és a relatív

Ezt a helyzetet [a tudomány határainak megváltoztatásáért folytatott vitát] a könyv írói közül ketten is megélték és élvezték: egyszer ugyanis nyilvános vitában ki kellett állniuk a csillagászokkal szemben, akik a Föld gömbölyű volta mellett érveltek. Mivel mindenki azt gondolja, hogy a Föld gömbölyű, „ellenfeleink”, akiknek saját kutatási területükön kellett publikálni, doktorijukat megírni stb., nem sokat törődtek a vitával. Mi azonban, minthogy pontosan az ilyen problémák és a döntési mechanizmusok vizsgálata az egyik kutatási területünk, rászántunk egy egész hétvégét „lapos Föld elméletünk” kidolgozására. Egyikünk csillagász lévén, körülbelül tudtuk az ellenfél várható érveit, így nem volt más feladatunk, mint tudománytörténeti ismereteink, leleményességünk és arcátlanságunk korlátain belül minden lehetséges eszközt megragadva kialakítani stratégiánkat. Ókori látáselméletek, 20. századi matematika és topológia, részletes beszámolók kétdimenziós modellek segítségével (hiszen az igazi Föld lapos, a földgömb csak egy primitív, félrevezető modell) elértük, hogy a nyilvános vitát követően egy minisztériumi helyettes államtitkár odasúgta nekünk, hogy meggyőztük.

267. oldal, Viták, csaták, határok, csatárok

Bár összeesküvések, rejtett tervek bizonyára valóban vannak, és ezeket időnként meggyőző módon le is leplezik, összeesküvés-elméleteknek nem e leleplezéseket hívjuk, hanem azokat a magyarázatokat, amelyek immunisak az esetlegesen őket megcáfoló tényekkel szemben: az összeesküvést minden bizonyítja és semmi nem cáfolja. Ha ugyanis valami mégiscsak cáfolni látszana, akkor az nyilván az elterelés része, amellyel az összeesküvést kitervelői meg kívánják védeni a leleplezéstől. Az összeesküvés-elméletek hívői rendszerint nem tudnak megnevezni olyan tapasztalatokat, amelyek fennállása esetén elvetnék az elméletüket, ahogyan Karl Popper, az összeesküvés-elmélet típusú magyarázatok egyik kritikusa fogalmazott, ezek az elméletek kibújnak az esetleges falszifikáció alól, és ezért nem (lehetnek) tudományosak.

209. oldal, 8. fejezet – Történetírás – a jó, a rossz és a relatív – Összeesküvés-elméletek (Typotex, 2008)

Az elméletek olyan hajók, melyek a tudatlanság tengerén úsznak. A tapasztalat sziklaszilárd talapzata csak kiemelkedő szigetecskék formájában érhető el. Ezek a szigetek azonban alkalmatlanok arra, hogy az elméletek hajóit hozzájuk horgonyozzuk – csupán arra alkalmasak, hogy elsüllyesszék a hozzájuk csapódó hajókat. Mégis, a tudományos elméletek bátor hajósai bemerészkednek a sziklák közé, hiszen csak ezen a módon kerülhetnek kapcsolatba a tapasztalattal. A hajósok tudják, hogy ha sikerülne megúszni minden sziklával az ütközést (a cáfolatot), akkor a távolban ott várna rájuk az Igazság szigete – ám ez végtelen messze van, valójában elérhetetlen. A tudománytalan hajósok azonban elkerülik a sziklás vizeket, nehogy kitegyék a hajót a tapasztalati konfliktus veszélyének. Ők soha nem fognak sehova eljutni, hiszen nem haladnak semmi felé sem.

64. oldal (3. Filozófusok a tudomány határairól - Popper demarkációs kritériuma)

A következő probléma a „lehetségesség” értelmezése körül adódik. Ha a dänikeni elmélet erénye, hogy elképzelhető, akkor komolyan is kell vennünk, de csak annyira, mint azt a végtelen számú konkurens elméletet, amelyet mellé tehetünk, és amely ugyanennyire lehetséges. Däniken szerint a régi emberek a földönkívüliektől tanultak repülni, majd megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat. Na de az is lehet, hogy egyszerűen csak a régi emberek, akik nem tudtak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat (a tudomány nagyjából így gondolja). Vagy a régi emberek, akik maguktól megtanultak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat. Vagy a földönkívüliek, akik tudtak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatot, és hozzá se szóltak a régi emberekhez. Vagy pedig a spagettiszörny a felelős mindenért. Ezek az elméletek mind lehetségesek, nehéz belátni, miért volna éppen Dänikené a leginkább meggyőző. Kicsit szikárabban megfogalmazva – ha egy elméletet azzal védünk, hogy „lehetséges”, akkor, mivel potenciálisan végtelen számú hasonlóan lehetséges elméletet tudunk ugyanazon jelenségek magyarázatára létrehozni, mindegyik valószínűsége tart a nullához. Egy elmélet elfogadásának így nem lehet feltétele az, hogy az „lehetséges”! Hogy komoly alternatívaként tekintsünk rá, „valószínűnek” is kell lennie.

209-210. oldal

A kreacionisták talán legfőbb érve a hiányos tudásunkat használja ki (ez jól látszik, amint végigolvassuk a főbb érveket.). Senki sem gondolja azonban, hogy ma minden, az evolúcióval kapcsolatos kérdés megválaszolható. De, ahogy arra sokan rámutattak, a kreacionisták a bizonyítékok hiányát a hiány bizonyítékának próbálják feltüntetni. Ennek az érveléstechnikának külön neve is van, az ún. nem tudásra apellálás (latinosan argumentum ad ignorantiam).

171-172. oldal, 7. fejezet – És monda Isten: legyen evolúció (Typotex, 2008)

Dan Brown sokszor még olyan tényeket is rosszul állít, amelyekre a forrásul választott munkák még helyesen hivatkoztak. Az olimpiát nem nyolcévenként rendezték Aphrodité tiszteletére, hanem négyévenként Zeuszéra. A Vénusz valóban ötszöget jár be az égbolton, de csak jóindulatú közelítésben, és periódusa független az olimpiai játékok gyakoriságától, amelyeknek pedig semmi közük sincs bármiféle istennő tiszteletéhez. A Merovingok nem megalapították Párizst, legfeljebb székhelyükül választották az akkorra már hétszáz éves múltra visszatekintő települést.

203. oldal, 8. fejezet – Történetírás – a jó, a rossz és a relatív – A da Vinci-kód (Typotex, 2008)

A már említett 2005-ös Kitzmiller-Dover-perben a kreacionizmus előfeltevéseinek problematikussága is nyilvánvalóvá vált. A tanúként meghallgatott Behe eskü alatt állította, hogy az értelmes tervező feltételezése számára tudományos és nem vallásos nézet, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy elképzelésének plauzabilitása, vagyis valószerűsége összefügg azzal, hogy milyen mértékben fogadjuk el Isten létezését. A bíró ebből a „meglepő, de félre nem érthető” kijelentésből arra következtetett, hogy mivel semmilyen más, általa ismert tudományos elmélet plauzabilitása nem függ attól, hogy elfogadjuk-e Isten létezését, így az értelmes tervező elképzelése mégsem a tudományra, hanem a vallásra tartozik. Ez az egyik ok, amiért a korábbiakban már a kreacionizmus egyik alfajaként kezeltük a sokak által elkülöníteni kívánt intelligens tervezést.
A kreacionizmus tudomány volta ellen szól az a tény is, hogy nemigen vannak olyan tudományos eredmények, amelyek alátámasztanák az elméletet. Behe szintén eskü alatt azt vallotta, hogy „nincsen olyan referált (peer reviewed) tudományos tanulmány, amely az értelmes tervezést kísérletekkel vagy számításokkal támasztaná alá, amely részletes és szigorú (rigorous) beszámolóját adná annak, hogyan történhet bármilyen biológiai rendszer intelligens tervezése”. Elismerte, hogy könyvének példáit nem támasztják alá referált folyóiratok cikkei, sőt arra sincs tudomány normáknak megfelelő tanulmány, hogy bizonyos komplex rendszerek valóban „tovább nem egyszerűsíthetően összetett rendszerek” (irreducibly complex systems).

175-176. oldal, 7. fejezet – És monda Isten: legyen evolúció (Typotex, 2008)

Ha kivonnánk a tudáskészletünkből mindazt, amit nem személyesen tapasztalunk meg vagy következtettünk ki – mint ahogy az újkori gondolkodók bíztattak minket –, akkor szánalmasan kevés maradna: nagyjából annyi, mint azoknál a fejlettebbe állatfajoknál, melyeknél a kommunikáció alapú tudás nem játszik komoly szerepet.

310. oldal, 11. fejezet – Viták, csaták, határok, csatárok (Typotex, 2008)