Kúnos Ignác magyar

Alig hogy elhelyezkedtek, hallják, hogy íme, jődögél a majom. Hideg volt odakint és siet a majom az égő parázs felé, hogy megmelegedjék egy kissé. Amint a tűz felé tartja a kezét, szétpukkad a forró Tojás és neki a majom arcának. Ugy össze-vissza égeti, hogy rémültében szalad a dézsához és dugdossa az arcát a vízbe, hogy enyhítse a fájdalmát. Csak erre várt a rák koma. Neki a majomnak az ollójával és belehasít vele az orrába. Eszeveszetten rohan a majom és szaladtában az ételes szekrénybe ütődik. Kirepül belőle a Méh és olyat szúr a fulánkjával a majomba, hogy hátratántorodik és rálép a Tengerifűre. Elcsúszik a majom a síkos fűvön és hanyattvágódik rajta. Kapja magát a Kőmozsár, lefordul a gerendáról és olyat zuhan a majomra, hogy ott agyonlapította.

Igy bűnhődött meg a majom, így adta meg az árát a gonoszságának.

– A hetedik réteg tengerén – kezdi el a dev –, ott úszkál egy nagy sziget. A szigeten egy ökör legelész, az ökörnek a gyomrában egy aranykalicka, a kalickában egy fehér galamb. Az az én talizmánom.
– Hogyan juthatni arra a szigetre? – kérdezi az asszony.
– Annak meg ez a módja – feleli a dev. – Szemben az Anka palotájával egy hegy meredez az égnek. Egy forrás van a hegy tetején, oda jár fel reggelenként a negyven táltos ló. Ha akad olyan bátor ember, hogy ivás közben megvasalja, felnyergeli az egyikét, aztán megfékezi, és rá is pattan, akkor oda viszi a táltosa, ahová akarja. „Mit parancsolsz, édes gazdám?” – csak annyit kérdez meg tőle.

68-69. oldal, A szélördög

Nem gondolt a lány rosszra, és elmondja az apónak, hogy három tündértől kapta a talizmánját. Azért a rózsa, a gyöngy meg a fű, és hogy addig az élete, ameddig a talizmánja.
– Mi is hát az a te talizmánod? – tudakolja az öreg.
– Hegy tetején kis őzike, ha ő meghal, én se élek – feleli a lányka.

140. oldal, Rózsa-szépe

Éjjel-nappal imádkozik a szamuráj, egyre az oltár előtt fohászkodik. Napok múlnak el, hetek múlnak el, csak várakozik az álmára. A harmadik hét után történt, amint egyszerre csak összeroskad a nagy fáradságtól és elnyomja az álom. Egy hosszúszakállú öreg lép le hozzá az oltárról és ekkép szólal meg:

– Még az előbbi életedben lehetett, hogy valami bűnt követtél el és azért kellett lakolnod. Most már levezekelted a bűneidet és segíteni akarok rajtad. Ha majd felébredsz, siess ki ebből a templomból és indulj neki az életnek. Ami legelsőnek kerül a kezedbe, azt ragadd meg; az hozza majd meg a szerencsédet. Jobb lesz ezután az életed.”

Jártamban-keltemben, mesét-mondát kerestemben, betévedtem a kertjébe, ciprusok zöld ligetjébe, bülbül-madár danájára, gül-rózsáknak virultára.

Előszó

Azzal felmennek a hegyre a palota elé, a táltost odaköti a kapu vasához, és amint nyerít egyet a ló, egy nagy kapu nyílik meg előttük. Egy oroszlánnak tátongott elő a torka, egy csapás, és kettészelte a sehzáde kardja. Az oroszlán gyomrát aztán felhasítja, hát egy aranykalicka van benne. A kalickában három kis galamb, és amint fogja az egyiket, és simogatja, cirógatja, egyszerre csak prrr… kirepül a kezéből. Gyorsan utána a táltos, és ha sebtiben meg nem fogja, és ki nem csavarja a nyakát, még meggyűlt volna a sehzáde baja.
Megint rajta a táltoson, és – hunyd be a szemdd, nyisd ki a szemed – Csampalak palotája előtt vannak. A kapunál még a második galambot is megölik, és amint benyit a legény a sárkányhoz, hát ott fekszik a szörnyeteg, jártányi erő sincs már benne. Meglátja a sehzádekezében a galambot, és rimánkodik a haldokló szörnyeteg, hogy hadd simogathassa meg azt a kis állatkát, hátha könnyebb lesz a kimúlása.
Megesik rajta a legény szíve, és már nyújtja felé a galambot. Szalad erre a szultánkisasszony, kikapja a sehzáde kezéből a galambot, és egykettőre kitekeri a nyakát. Nagyot hördült a sárkány, kiadta a fekete lelkét.
– Szerencséd – mondja a táltos –, hogy nem adhattad oda azt a galambot. Új élet szállt volna belé, ha megfoghatta volna.

50-51. oldal, A negyven sehzáde

Tolvaj lopózkodik egyszer a Hodsa házába. «Efendim, tolvaj van a házban», mondja az asszony az urának. «Meg ne moccanj!» feleli vissza a Hodsa. «Hátha talál valamit, amit majd elvehetek tőle.»

Mese, mese, meskete, egyet ugrott két kecske, varangybéka szárnyra kelt, bolha néne megugrott, a sok szúnyog utána. A kakas még imám (pap) volt, a tehénből borbély lett, s a sok liba imádkozott. Réges-régi időben, sírt az anyám a bölcsőben, amint apám ringattam, mindez pedig akkor volt, egy padisa ördg volt.

53. oldal, A szélördög

Az ördög nyála épp a köldöke táján érte az embert. De siet az emberi faj megvédelmezője, a jóságos Allah, kiszakítja azt a húsdarabot, amelyre az ördögi nyál odatapadt volt, és lecsapja a földre. Így támadt az emberi testen a köldök. A földre dobott húsdarab pedig, melyen rajta ragadt az ördög nyála, a föld porában új életre támadt, és majdnem egy időben az emberrel, megteremtődött az állatok egyike, a kutya. Félig az ember testéből, felerészben pedig az ördög nyálából.

Innen, hogy a mohamedán ember nem bántja a kutyát, de nem engedi be a házába sem. Mert emberi húsból van az eredete, megvédi; mert ördögi nyálból a mibenléte, megveti. Hűsége a kutyának meg a ragaszkodása emberi vonás; vak dühe meg a vadsága, a sátán öröksége. A moszlim pedig könyörületes.

13. oldal, A teremtés mondája

Hej iharral, iharral, jóllaktam a viharral; mondok nektek egy mesét, mese, mese mesketét; szépeknek a panaszát, rútaknak a jajszavát. Aki figyel, cukrot eszik; aki meg nem, hanyatt esik. Belgrádban van Mahmud aga, Adakálén Bekir gazda, Fetiszlámban Hasszán háza.
Réges-régi időkben, szita volt a szűrőben, hol volt, hol nem volt, anyám fiam lánya volt, ez a világ meg se volt, volt egyszer egy padisa.

369. oldal, Zöldike, a tündérmadár (Móra, 1980)