Kuncz Aladár erdélyi magyar magyar
1886. január 1. (Arad) – 1931. június 24. (Budapest)
Tudástár · 17 kapcsolódó alkotó
| Nem | férfi |
|---|
Képek 1
Könyvei 6
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Nemzeti Könyvtár · Klub klasszikusok Magyar Könyvklub · Re-Vízió Kráter · Magyar Elbeszélők Szépirodalmi
Fordításai 4
Antológiák 7
Róla szóló könyvek 1
Népszerű idézetek
Jónak, gyöngédnek, figyelmesnek lenni éppen akkor érdemes, amikor baj van. A szerencsés körülmények között gyakorolt figyelem csupán udvariasság, igazi humanizmussá csaka veszedelmek között válik.
Barátom a pokoli kazamatában hónapokig nem aludt. Töprengett a világ során. Hogy van az, hogy egyénenként az emberek általában jók, értelmesek, de tömegben minden őrültséget és gonoszságot el lehet velük követtetni?… Tépelődései között, amint írta, rájött a fekete sorsú emberiség jobbulásának nyitjára. Amint kikerül a fogságból, megváltja a világot.
380. oldal
Óriási zsivaj, kiáltozás fogadott az állomás előtti kis téren. A tér s a belényíló utca tömve volt férfiakkal, fekete ruhás asszonyokkal és gyerekekkel. Szidalmak, kövek röpködtek felénk. Aki közel ért, az esernyőjével, botjával felénk vágott. Egészen érthetetlen volt ez a gyűlölet. Hiszen arról volt szó, hogy Párizsban élő és dolgozó embereket, átutazó turistákat hoztak ide, s ez a tömeg olyan gyűlölséggel fogadott bennünket, mintha a harctéren fogtak volna el, vagy kémkedésen csíptek volna rajta.
39. oldal (1995)
Belém nyilallik a kérdés: mit tettem, hogy egyszerre a megbélyegezettek, a ragályos betegséggel megvertek osztályába kerültem, akitől elhúzódnak az emberek? Ezelőtt tíz héttel én is olyan kiránduló, olyan szabad és független ember voltam, mint ők. Most megaláztak és megbélyegeztek. Úgy szállítanak, mint fegyenceket… Miért? A háború miatt? Hát okvetlenül háborús kényszer az, hogy ártatlan nyaralókat, akiket bizonyára nem a gyűlölet, hanem a rokonszenv hozott az országba, mint betörőket elfogjanak, megalázzák és lefokozzák? Melyik háborús törvény rendeli el, hogy a saját területen vendégként tartózkodó és fegyvertelenül elfogott ellenséget, azonkívül hogy kizárjuk a harcból, egyszersmind megbüntetni, meggyalázni is jogunk van?
Ő már levonta mindennek végső következtetését. Irtózatos gyűlölettel beszélt a polgári társadalomról, amely az egyenjogúságot csak abban tudta keresztülvinni, hogy hazug eszményeiért tízmillió embert egyforma kegyetlenséggel küldött a halálba… Ez a fiatal festő már nem tépelődött, nem gyötrődött olyan fogalmakon, mint haza, nemzet. Elvetett magától mindent, ami a régi világra emlékeztette. Európát olyan gyárnak tekintette, amely, amint azelőtt a cipőt, ruhát, árucikkeket ontotta magából, csak azért, hogy nyerjen, most több mint négy éven át bombát, fegyvert, szenvedést és halált gyártott, hogy nyereségét biztosítsa. Szemében nem volt különbség nemzetek, győzők és legyőzöttek között. Egy egész új világban élt. Ami most volt, arra már visszanézett; nem habozott, nem vitatkozott, nem töprengett, mint mi. Könyörtelenül és hidegen csak ítélkezni tudott…
Bizonyára többet olvasott, mint ők együttvéve, pedig ezekről az arisztokratákról nem lehetett elmondani, hogy ne művelődtek volna. De nem voltak szenvedélyes rabjai a könyveknek, s az életet nem úgy értelmezték, hogy annak gazdagságát a művészi és lelki élmények sokasága alkotja.
Kráter Műhely Egyesület, 2004., 132.
– Érzem már, hogy megint közeledik a láz. De most még mindent világosan látok. Tiszta fejjel teszek vallomást neked. Nyugodtan halok meg, mert rám az életben már csak rossz várhat. Ami boldogság érhetett, azt itt a fogságban kaptam meg… Annyi börtön van a világon, amiről az emberek nem tudnak, talán még azok sem, akik magukban hordozzák. Én a börtönömből ott szabadultam ki, ahol rátok a legkeservesebb rabsorsot mérték. Hazudnék, s most nem akarok hazudni, ha nem mondanám meg neked, bármilyen szörnyűnek is tartod: soha oly boldog nem voltam, mint a fogságban…