Kuczka Péter magyar

múltad nincs már, holnapod nincs már,
hallgass, nem vagy, nem voltál, nem leszel soha.

A semmi ágán ül szívem
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! Nincsen remény!

A SÍRT, hol nemzet… Népek sírnak értünk,
utánunk? Vezérek törlik könnyüket? Ágyúk
lőnek sortüzet, zászlók lehajlanak? Idegen

az emberi érzés, nem lesz gyász akkor sem, az
érdekük, hatalmuk, pénzük, mohóságuk, rabló
vágyuk örömre, dalra serkenti őket, előjönnek

haramiafészkekből késsel kanyarintani az
itt hagyott maradékot, falni, zabálni az
örökséget teli szájjal, egymást is irigyen

leskelődő szemmel nézni, kinek jut több,
kinek jut Tokaj nektáros szőlőivel, ki kapja,
marja el a Magyar Tengert, a Tisza lágy vizét,

a Várhegyet, az olajkutakat, az Alföld
termő síkját, melyért csak halni tudtunk,
hazánkat, melyért nem tanultunk élni.

22. Vers

ZUHANUNK, beletaszít az idő emésztő, fekete
gödreibe a Pénz, merev bankó arca nem is
rezzen, nem elég neki éveink ólma, csontjaink

porlása, néptelen falvak látványa, temetők
végtelen semmije, nem elég, hogy magunk is
öljük, pusztítjuk egymást, ádáz, testvéri dühvel

nyomjuk lentebbre a másikat, míg veszetten
kapkodunk lepottyantott krajcárokért s tesszük
értük parancsát, nem halljuk egymás sikolyát,

nem látjuk kolduló összeomlását, zsugorodó
akaratát, porladó szellemét, népünk, nemzetünk
elrabolt jövőjét, agyunkból kitörölt múltunk

évezredét, őrjöngő csoportban marjuk, pusztítjuk
egymást. Halljátok, halljátok, mint víz alól a
fulladozó, úgy kiáltok, halljátok, zuhanunk.

1. Vers

MEGSZÁMLÁLTATTÁL, statisztikai könyvek
sorolják sírba menetelőhalottaidat,
az anyák méhében halálra ítéltetett

csecsemők sokaságát, korai öregség,
rokkantság, nyomor, állami fosztogatás
áldozatait, átlag életkorod vészes,

végzetes csökkenését, megmondják, hol,
miben vagy utolsó helyén a világnak,
megmondják, hogy könnyűnek találtattál,

s ha feltekintesz magad fölött az égre,
látod villogni a Mene, Tekel, Ufarzin
betűit, neked rezegnek ott és nem

közeli és távoli uraidnak, mert nékik
palotáik égbenyúló tetején a Bank
felirat fel-felgyúló fénye világol.

2. Vers

MARKUKBAN vannak bankok, gyárak, földek és
minden, ami tiéd volt egykor, mert két dolgos
kezeddel raktad magasra gyermekeidnek,

s már semmi másod nincs, hát lelkedért nyúlnak,
vezetnek, formálnak, terelnek, mint a barmot,
korlátok között, ne lásd, amit látsz, ne hidd,

amit hittél, elszedik könnyed mozdulattal,
savakkal maratják, kalapácsokkal tördelik
emlékeid márványát, bronzát, nem kímélnek

semmit, nem szent nekik, mi néked szent volt,
felejts el mindent, hiszen bohócok és bolondok
voltak nagyjaid, hőseid, királyaid, szemétre

valók dalaid, verseid, cseréld hát idegenre szép
nyelvedet, múltad nincs már, holnapod nincs már,
hallgass, nem vagy, nem voltál, nem leszel soha.

4. Vers