Krúdy Gyula magyar

Krúdy talán a legnagyobb magyar író, mondom ezt Esterházy, Krasznahorkai, Márai, Kosztolányi, stb. ismeretében és elismerésében. Látszólag összevisszaság, amit ír, történet nem is nagyon van, állandóan elveszti a fonalat, stb. De hát nála pont ez a fonal. Akkor a legjobb, amikor elveszti a fonalat, akkor a legnagyobb, a hasonlatai, az életről szóló zenéje, ami olyan, mint a gordonkaszó: csak mély hangú férfiak olvashatják föl, Latinovits vagy Mácsai, az élettől megtört, bölcs és (tehát) optimista emberek.

Költői, de nem erőszakoltan. Amit ír, az a regény költészete. A vers-költészet teljesen más. Ha az ember ráérez az iróniájára, azt a nevetést hallja, ami Kundera szerint Rabelais óta végigkíséri a regényirodalmat. A bölcsességeket úgy szórja, mint a fruttit, de nem okoskodik, és nem erőszakolja az olvasóra, amit gondol. Mint a legokosabb emberek, sokszor ő is ellentmond önmagának. Úgy bölcsek a könyvei, hogy nem a teljes relativizmus értékmentességébe menekül, mint rengeteg 20. századi szerző, vagy főleg a maiak: nem mondja, hogy minden mindegy, értékek márpedig nincsenek (lásd még: liberalizmus és társai), hogy mindenkinek egyformán igaza lehet, tud arról, hogy egyetlen igazság van, de minden embernek másképp lehet igaza, mindenki, a legutolsó utcaseprő is része valami egésznek, és a rész igazsága más, mint az egészé, de ugyanúgy igazság az is. Lassúak a könyvei, lassan is kell olvasni, bizonyos életbeli bölcsesség is szükségeltetik hozzá (ki a fene használ már ilyen műveltető ikes igéket? ezt is Krúdytól loptam), csendes, nyugodt, beletörődő könyvek, de nem rezignáltak, nem egyhelyben ülnek, nem lusták, hanem pont olyanok, amilyennek lenniük kell. Ha Krúdy krimit írt volna, az legalább 800 oldalas lett volna, és egyáltalán nem lehetne gyorsan elolvasni. Nem is baj. Majd egyszer megírom ezt pontosabban is, 40 évesen, akkor már lehet bölcs az ember, én egyáltalán nem vagyok az.

A kedvenc klasszikus magyar szerzőm. Veretes nyelvezete példaértékű és tömör gyönyör, művei ráadásul bemutatják, hogy milyen volt a világ nem is olyan régen, csak egy néhány generációval előttünk. Kifinomult humora és nagyon emberi karakterei közel hozzák hozzánk és igen olvasmányossá teszik festői szépségű, ugyanakkor lebilincselő szövegeit. Műveiből megláthatjuk, hogy az ember mint olyan vajmi keveset változott, annakidején hasonló kihívásokkal néztek szembe eleink, mint mi ma. Épp csak a körülmények alakultak át, az emberi természet jottányit sem.
Aki nem ragaszkodik mindenáron napjaink pörgéséhez, annak nagy élmény Krúdyt olvasni. Rengeteget tudna adni a mai embereknek, úgyhogy olvassátok!

Nos, miután átküzdöttem magam az @Enzo által gondosan polcra gyűjtött 20 kötetes Krúdy-válogatáson (https://moly.hu/polcok/krudy-gyula-muvei-a-szepirodalmi-konyvkiado-sorozata), úgy gondolom, joggal írhatok egy értékelést magáról az íróról is.

Két dolgot előrebocsátanék: az egyik, hogy ez egy nagyon jó, igényes válogatás, ami a szerkesztés oroszlánrészét magára vállaló Barta András munkáját dicséri. A másik pedig, hogy mind a húsz kötet tartalma (sőt ezeken kívül is még néhányé) on-line elérhető az Arcanum honlapján:
https://www.arcanum.com/en/online-kiadvanyok/Krudy-krud…

Tehát ha valaki nem röstell képernyőn olvasni, az egész sorozathoz hozzájuthat.

Most pedig az íróról: egyik legtermékenyebb szerzőnk, az életműve terjedelmesebb, mint Jókaié. Így persze nem csupa remekműből áll a gyűjtemény, akadnak benne jócskán középszerű vagy gyenge darabok. A sorozat 20 kötetéből 9 regényeket (inkább kisregényeket), 6 novellákat, 5 pedig egyebet (memoárokat, emlékezéseket, portrékat, újságcikkeket) tartalmaz. Hogy ne szaporítsam túlzottan a szót: ez utóbbi 5 kötet (főleg az újságcikkek) nem túl izgalmasak, a publicisztika szerintem nem Krúdy műfaja. Ám ezekben is akadnak felfedezésre érdemes, jobb írások; nekem a töredékekből összeállított Podmaniczky Frigyes-életrajz, a Budapest vőlegénye volt kellemes meglepetés.

A novellákon (meg persze a regényeken is) erősen érződik kezdetben Mikszáth hatása. Kb. 1908–1909 táján viszont Krúdy megleli az igazi hangját: azt a meghökkentő hasonlatokkal telzsúfolt, kevéssé cselekményes, későromantikus, édes-bús, nosztalgikus elbeszélői stílust, ami legjava írásainak sajátja. Ha röviden kéne őt jellemeznem, azt mondanám, ő a nosztalgia bajnoka, a K.u.K.-korszak, a 'boldog békeidők' költője. Mert az írásai zömmel kis költemények prózában, szeszélyesen kanyargó, oldalláncos cselekménnyel.

Akik kedvelik ezt a pasztell színekkel ábrázolt, elégikus világot, azok tökéletesen bele tudnak merülni a szerző kedvenc helyszíneinek, a régi Nyírség udvarházainak, a Felvidék cipszer városkáinak, a századfordulós Budapestnek az atmoszférájába. Ez a világ persze álomszerű, ahogyan a szerző ifjúságának tovatűnő – és a húszas évek nyomorúságában még szebbnek tűnő – egykori valóságára visszapillant, minden megszépül. Így születnek a – legjobb novellák társaságában – az olyan kis gyöngyszemek, mint a Palotai álmok, a Napraforgó, Az útitárs az N.N., vagy a Hét Bagoly.

Külön említem meg az elégikus szerelmi nosztalgia esszenciáját: a Szindbád-novellákat és regényeket. Ezek több kiadásban is megjelentek, egy kötetben, és minden Krúdy-kedvelő polcán az első helyen állnak.

Ám Krúdy tud néha – költőisége mellett – kegyetlenül tárgyilagos, és szigorú is lenni, és ezek az írásai – számomra – még az említett gyöngyszemeket is überelik. Három kiemelkedő, komoly társadalomkritikát is megfogalmazó regénye az Asszonyságok díja, a Rózsa Sándor…, és mindenekelőtt A tiszaeszlári Solymosi Eszter. Ha a Krúdy-kedvelőknek egy minimum-gyűjteményt kéne összeállítanom, akkor a Szindbád-kötet és egy Válogatott novellák mellett ez a három lenne ott a polcon.

Ugyanakkor nekem a korai írások Mikszáth-utánzása nem jön be (érdekes kivétel a kis korai gótikus rémregény, A podolini kísértet, pedig az is teljesen Mikszáth-szagú), és nem kedvelem az Alvinczi Eduárd hóbortos alakja köré szőtt vörös postakocsi-regényeket sem. A történelmi regény műfajában sem remekelt az író, egy jobb írása van csupán, A magyar jakobinusok. Amit pedig kifejezetten rühellek, azok a húszas évek végén írott 'gyomor-novellák'. Ez az időszak amúgy is Krúdy hanyatló korszaka, és nem csupán a novellákban, hanem a regényekben is túlzott hangsúlyt kap az evés (pl. Boldogult úrfikoromban). Érdekes viszont, hogy egyik legkiválóbb műve, a A tiszaeszlári Solymosi Eszter végére 1931-ben tette ki a pontot. Szóval lett volna még az íróban tartalék…

A csillagozás az író tehetségének és a legjava műveknek szól.

Akiket az egyes kötetek konkrétan érdekelnek, a polcról elérhetik; én mindegyikről írtam szöveges értékelést. Persze nem kell a véleményemet készpénznek venni: Krúdy egy karakteres, stílusával megosztó író, lesz, akit elvarázsol, lesz, akit untat. Odaírhatta volna mottóul minden könyve elé azt a mondatot, mely állítólag Berzeviczy Gergelytől, az első magyar gazdasági írótól származik, és szerintem a legfrappánsabbb mottó, amit valaha kitaláltak:

Nem fogok tetszeni minden olvasónak, de nekem sem tetszik minden olvasó.

Ő az, aki megírta Magyarországot, a magyar életet. A teljesség igényével. Mindenhova bepillantott: kis- és nagyvárosba, faluba és tanyára, bele a tájba. Klubba, lóversenyre, bordélyba, kocsmába, kastélyba, bérlakásba, kaszárnyába, cirkuszba, színházba, temetőbe, postakocsiba, parlamentbe, kaszinóba, étterembe, szerkesztőségbe, postahivatalba, bútorkereskedésbe, konyhába és hálószobába. Urak és csirkefogók, arszlánok és bukott nők, ribancok és vidéki varrólányok, párbajhősök és pohos élősködők enciklopédistája Krúdy.
Iróniája finom: nem kímél se kort, se nemzetet, se osztályt, se nőt, se férfit, se a borbélyok, se a huszárok kackiás bajuszát. Iróniája, akár csak regényei, novellái, tárcái és karcolatai: egyetemes. Stílusa Prousthoz áll a legközelebb, csak hozzá mérhető. Aki Krúdyt ismeri és megérti, az Magyarországot ismeri, és érzi meg. Krúdy maga a nagy zabálás színek, illatok, gyönyörök szoknyák és versenylovak kavalkádjában: ő az utolsónak felfordított treff ász a zöld posztón, ami mindent visz. (Egy igazi Royal Flush..)

20 évesen nem értettem és nem olvastam. 30 évesen megérintett írásainak különleges szépsége, és az általa megálmodott csupa csoda Magyarország. 40 évesen mindezek mellett értékelem pengeéles iróniáját, amellyel megmutatja szereplőinek romlottságát, hazudozásaikat, törtetésüket át bárkin és bármin, legtöbbször a nagy semmiért. Krúdy egyedi világot alkotott, a legtöbben az első lépések után elmenekülnek, amit a formája ellenére lírai életmű is elősegít, de aki beljebb merészkedik, azt örökre elvarázsolja a zseni, aki mindent tud az életről, és úgy olvas az emberi lélekben, mint a nyitott könyvben.

Krúdy az egyik legmodernebb magyar író. Fura ezt mondani, tekintve, hogy művei témája általában az a régi, szalonkabátos, dohányillatú Magyarország, a Tabán, a Nyírség, a Szepesség, a konyhában készülő töltött káposzta, a felidézett még régebbi szerelmek emléke vagy a kávéházi kasszírnők harisnyás lába – de ez csak a téma. Krúdy a XX. század elején, nagyjából Einsteinnel egy időben fedezte fel, hogy az idő relatív/szubjektív. Szereplői hol évszázadokat alszanak át, hol egyetlen pillanat alatt élnek meg hosszú éveket. Rítusaik vannak, melyek ismételgetésével – úgy érzik – régmúlt pillanatokat élhetnek újra, és régmúlt pillanatokat próbálnak újraélni, hogy újraalkossák azt a letűnt, régi világot. Ezek a szereplők úgy indulnak téren és időn átívelő utazásra, hogy fel sem állnak a sváb kiskocsma borfoltos asztala vagy a félvilági úrinő porcelán terítéke mellől.

…"ő az egyetlen, aki tud még valamit a régi Magyarországról, amely volt még és oly kevéssé volt máris, mintha díszlet és színhely lenne csak Szindbád álombeli utazásaihoz… Féltek tőle, nem szerették, eltűrték s kelletlenül megbecsülték, mert kivesző őslény volt; nagyon ritka és tüneményszerű." [Márai Sándor]
…"Krúdy valamiképp azt mondta el, amit mindnyájan leginkább szerettünk volna… olyan próza zenéje alatt, aminőhöz hasonlót hiába keresnénk a magyar irodalomban… de Krúdy az érzékenyebb, tapasztaltabb, a költőibb s a merészebb… legmagyarabb írónk, aki nem volt sem népi, sem városi… s egész világát maga teremtette meg… ezért magányos, álomszerű és örök!" [Sőtér István]
„Szindbád varázsköpönyegét kanyarítja vállára, de kalandjainak hőse mégis minden ízében magyar marad: egy nyíri pajkosból költővé vedlett Casanova, aki vörös batárján az utol nem ért hangulatok országútjain bolyong.” [Várkonyi Nándor]
Idézi őket Kozocsa Sándor ("Szindbád"/Szépirodalmi,1985 utószavában, 844-5-6.oldal).

Számomra Krúdy a magyar szépirodalom, azon belül a regényírók koronázatlan királya. Erős, masszív figyelemmel megáldott, erős karakterekkel, szenzációsan elmesélt, ugyanakkor elgondolkodtató történetei mindig örömet okoznak olvasásukkor.