!

Kós Károly magyar erdélyi magyar

1883. december 16. (Temesvár) – 1977. augusztus 25. (Kolozsvár)

Teljes névKosch Károly, id. Kós Károly
NemFérfi
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Kós_Károly_(építész)
Életrajz

Képek 3

Könyvei 21

Kós Károly: Varju-nemzetség
Kós Károly: Az országépítő
Kós Károly: Erdély
Kós Károly: Budai Nagy Antal históriája / Varju-nemzetség
Kós Károly: Kidőlt a kereszt
Kós Károly: Életrajz
Kós Károly: Régi Kalotaszeg
Kós Károly: Kalotaszegi krónika
Kós Károly: Hármaskönyv
Kós Károly: A havas

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Írók, költők, gondolkodók, Magyar szépirodalom, Tanulók könyvtára, Klub klasszikusok, Nemzeti Könyvtár

Szerkesztései 1

Kós Károly (szerk.): Székely balladák

Fordításai 1

Adolf Meschendörfer: Corona

Illusztrálásai 15

Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Tamási Áron: Szűzmáriás királyfi
Kós Károly: Erdély
Benkő Samu: „A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni”
Kós Károly (szerk.): Székely balladák
Berde Mária: Földindulás
Kós Károly: Életrajz
Kós Károly: Régi Kalotaszeg
Kós Károly: Hármaskönyv
Kós Károly: Budai Nagy Antal

Antológiák 11

Domokos Mátyás (szerk.): A magyar novella antológiája I-II.
Illés Endre (szerk.): Magyar elbeszélők – 20. század I-III.
H. Szabó Gyula (szerk.): Móricz Zsigmond közöttünk
Erdélyi csillagok
Lukács László – Pomogáts Béla – Rónay László (szerk.): Öröktűz
Sümegi György (szerk.): Naplók, interjúk ’56-ról
Kovács László (szerk.): Séta bölcsőhelyem körül
Pomogáts Béla (szerk.): Querela Hungariae
Romániai elbeszélők
Sas Péter (szerk.): Város a Szamosnál

Róla szóló könyvek 2

Benkő Samu: Kós Károly életrajz
Kocsis L. Mihály: Olvasó példány

Népszerű idézetek

>!
printemps

Jegyezd meg: mindenki bolond, aki nem olyan, mint a többi, aki más, aki nem úgy éli az életet, mint a többi mind.

9. oldal

>!
Piintyő

Ősz lett, és a házsongárdi kertekben szedték az almát meg a körtét és verték a diót. Ó, gyönyörűségesen szép őszidő. Soha-soha annyi színesség, olyan tarkaság, mint ilyenkor, amikor a falevél változtatja a színét, készülvén az örökkévaló elmúlásra. Lesz a zöldből aranysárga és lilaszínű levél, lesz karmazsinveres, és van, aki bársonybarna színűre változik.
Az eltakarított sarjú nyomában kinő a kökörcsin halovány ibolyaszínű virágja; a kalibákra, nyári mulatóházakra kapaszkodó vadszőlő bogyói sötétkékek, és a sövények fagyalbokrairól gazdagon csüngenek a fekete gerezdek. És ez a sok-sok szín nem kiabál, nem harsog, mint nyár elején a virágzás, de szelíden mosolyog, szépen egymáshoz simul, s egy kicsi-cseppet mintha bánatos volna az egész így együtt.

189-190. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Házsongárd · kökörcsin · ősz
1 hozzászólás
>!
ÁrnyékVirág

Csudálatos dolog, de igaz, hogy az emberek a völgyeket szeretik és nem a hegyeket.
Talán mert félnek tőlük; lehet. Hogy itt fenn erdőt látnak, meg követ, meg felleget, aki az ormok körül tekereg. Hogy itt fenn erősebben zeng a zivatar. De itt korábban kél a nap és későbben nyugszik és – közelébb az Isten. Talán éppen ezért nem szeretik a hegyeket.

II. fejezet.

>!
Goofry P

Csudálatos ez erősen, amikor időváltozás készül. Először messziről hallatszik csak valami csendes morajlás, de körös-körül még minden mozdulatlan. Aztán, mintha suttogni, készülődni kezdene minden, mintha reszketne, sóhajtoznék a föld, és minden élő rajta. Pedig még mindig nem moccan semmi sem. Egyszerre azonban a hegyek taréján megmozdul az erdő, s mintha láthatatlan zuhatag omlott volna felülről reája, hullámozni, hajolni kezd minden fa, minden fűszál, és a madarak ijedten bújnak a sűrűségbe.
Jön a szélvész, jön már; mit hoz vajon: esőt, avagy jeget, fagyot, avagy aszályt, áldást, avagy átkot? Vagy talán ahogy jött, el is megyen, és csak az ijedséggel marad a föld?
Így volt akkor tél elején. Még csak távolról morajlott, és megborzongott az egész kis Erdélyország. Még nem mozdult semmi, de – mozdulni fog bizonyára.
Valami készül: ezt érzi minden ember egyszerre. Suttogás, mozgolódás támad az emberek között. Itt is, ott is szó kél, beszéd támad és adódik tovább. Hírek jönnek, hírek mennek; ki tudja hol támadtak, ki kérdi, ki adja gazdájukat? De szél fúvatlan nem fú. Sok beszédből lassan-lassan teste nő a hírnek . . .

160. oldal

>!
Piintyő

Az idő kereke csak forog-forog. Emberek halnak, és emberek születnek, a cintermekben elkorhadnak a régi fejfák, és kidűlnek, de helyettük újak ültetődnek a földbe, és valahány új fejfát farag a faragó ember, annyi cseppnyi bölcsőt is hímez veres tulipánttal meg bazsarózsával, új anyák szíve örömére. A gyermekek pedig megnőnek, és az Úristennek örök életet nevelő keze arcukra írja és szívökbe rója a szülők megfrissült arcát és vérének melegét.

233. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bazsarózsa
1 hozzászólás
>!
Gedi P

– Szépen tudsz írni, szebben, mint pap bácsi. Hol tanultad?
– Az iskolában Fehérvárt.
– Fehérvár? Vár az?
– Város. Mint Kolozsvár.
– Olyan nagy? Vannak ott is nagy házak?
– Vannak. És van ott vár is, ebbe őnagysága lakik.
– Ki az: őnagysága?
– A fejedelem, Bethlen Gábor úr.
– Tudom már! Pap bácsi mesélt arról. Láttad-é te azt a fejedelmet szemtől-szembe?
– Sokszor. Ott laktunk a várban két esztendeig. Aztán láttam Fogarason, Görgényben, Hunyadon. Vadászáskor és egyébkor is.
– Olyan sokfelé laktál?
– Ó, többfelé is. Jártam idegen országokon is. Havasalföldén is és láttam a Dunát is.
– Mi az?
– Az egy víz. Folyóvíz, de roppant nagy. Gályák is járnak rajta.
– Mi az a gálya?
– Az olyan, olyan, mint… Megállj, csinálok egyet papirosból. Meglátod. Csakhogy, aki a Duna vizén jár, az nagy. Nagyobb, mint ez a ház. És úszik a víz tetején, mint a réce, aztán emberek vannak rajta. Sokan…
– Mesélj, Gáspár, mesélj…

21. oldal (Erdélyi Szépmíves Céh, 1934)

Kapcsolódó szócikkek: Bethlen Gábor · Duna · Gyulafehérvár · Kolozsvár
>!
ÁrnyékVirág

– Mit mondasz, halódik a fiú?
– Lehet. Nagy a seb. Mérges seb. Az éccaka lesz a tusakodás a kaszással. Ott leszek én is, ha kopog az ajtón. Ha nem ülhet az ágya szélire, amíg a nap felsüt, akkor megél a fiú. Ott leszünk: én és az uram is. Csendes jóéccakát nagyuram.

60. oldal

>!
deardurr

Ott künn az erdőben, a kék mennybolt alatt, a párálló, életet nevelő, virágzó, gyümölcsöző, örökké termő, szülő anyaföldön őszintébb lesz minden ember. Ott lehet elmondani olyat, ami a falak között tilos volna, ott közelebb vannak egymáshoz az emberek, őszintébbek, igazabbak.

Kilencedik fejezet, 114.old.

>!
ÁrnyékVirág

Szelíden öregedő, szomorúan mosolygó őszi napon, de amikor éccakára hóharmat hull a határra.
A nagy diófa alatt kerek malomkő asztal, mellette csepp kis leány. Tördösgeti a diót lapos vízikővel, hámozgatja a friss belet és eszegeti; eccer-eccer odapillant a hosszú fiúra, aki a gyepen fekszik hanyatt és az eget bámulja.

(első mondat)

>!
Algernon +SP

Az idő azért csak telik. A tavaszra eljön a nyár, és íme, megint végit járja az ősz is. A hegyek ormán ül a hó már, és lenn a síkon is, meg a völgyben elpihent az élet. Az első hóharmattal vége a sátorozásnak, és az emberek behúzódnak az állattal a téli szállásokra. S megkeresik egymást, mert ráérnek immár csendes beszélgetésre a füstös házban lobogó tűz mellett.

147. oldal