!

Körmendy Zsuzsanna

Könyvei 4

Körmendy Zsuzsanna: Hódolat George Orwellnek
Körmendy Zsuzsanna: Arthur Koestler
Körmendy Zsuzsanna: Bocsánat, emlékszem
Körmendy Zsuzsanna: Ilyennek képzeltük a rendet?

Szerkesztései 11

Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 2004
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Szép versek 1993
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 2003
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 1998
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 2002
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Szép versek 1992
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 1996
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 2001
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Szép versek 1994
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 1997

Antológiák 2

Funk Miklós (szerk.): Lányok fényben és árnyékban
Hermann Veronika – Szegő János (szerk.): A hiány felmérése

Népszerű idézetek

>!
Richard_the1st

Jellemző, hogy milyen részletesen, élvezettel írja le Cynthia azt az esetet, amikor Koestler az őrsön, ahová részegsége miatt kerül be, föl­pofoz egy francia rendőrt. Alighanem ez volt az abszolút hősiesség. (Az egyik francia újság a következő címmel hozta le a hírt: „A jógi megpofozta a komisszárt”.)

>!
Richard_the1st

…egy Picasso-idézetet választ mottóul („Úgy futottam a kommunizmushoz, mint friss vizű forrás­hoz”), ám Koestler ezt a mondatot elég sajátosan folytatja: „… és úgy hagytam el, ahogy az ember kimászik egy mérgezett folyóból, mely­nek piszkos habjain elöntött városok törmelékei úsznak, és megfúlt emberek tetemei.”

>!
Richard_the1st

Ugyancsak Faludy jegyezte le Déry Tibor kiszabadulásának történetét. Egy alkalommal Mikessel és Ignotussal Koestlernél jártak, és elmondták neki, hogy rosszak a hírek Déryről: a váci fegyházban raboskodik, rossz az egészségi állapota, élete veszélyben forog. „Déry! Milyen derék ember, milyen rossz író” – mondta Koestler, majd másra terelődött a szó. De hajnalban Koestlernek eszébe jutott a segítés módja. Gaitskell, az angol munkáspárti vezér két nap múlva indult Moszkvába, Hruscsovhoz egy megbeszélésre. Koestler hajnalban fölhívta Gaitskellt, nem hagyta lerázni magát a titkártól, és rávette a politikust, hogy Déry ügyét hozza szóba Hruscsovnál, hivatkozzon Kádár és Hruscsov jó barátságára, ha a belügyekbe való be nem avatkozás kifogása hangoznék el.
Déry Tibort a következő héten szabadon bocsátották

>!
Richard_the1st

Orwellnek, mint említettük, a darab (Twilight Bar) nem tetszett, bíráló elemzését meg is jelentette, s ezzel meg is sértette barátját. Koestler a barátaitól elvárt bizonyos lojalitást a műveivel szemben, de legalábbis azt, hogy kritikájukat személyesen, és ne nyilvános bírálat­ban közöljék. Orwell viszont nem kívánt betartani ilyen formaságokat. „Az egy rohadt kritika volt, amit írtál, nem?” – kérdi Koestler. „Az egy rossz darab volt, nem?” – replikázik Orwell.

51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arthur Koestler · George Orwell
>!
Richard_the1st

Természetes, hogy Bécsben tanul tovább, és az eddigiek alapján az is, hogy a műszaki tudományok vonzzák, tehát műegyetemre iratkozott be. De a sors úgy hozta, hogy sosem lett belőle mérnök, egyetemi tanulmányait egy rá igen jellem­ző gesztussal szakította félbe. A történet beszédes, érdemes föleleve­nítenünk: Koestler egy Orohov nevű orosz szocialista diákkal („mint­ha egyenest az Ördögökből lépett volna elő”) a szabad akaratról vi­tatkozott. Egyetemista társa kétségbe vonta a szabad akarat létezését, Koestler pedig azon az állásponton volt, hogy ha vannak is határok, szabad akarat azért mégiscsak van, kell hogy legyen. „Nem ittunk al­koholt, csak gyönge teát literszám, mégis megrészegülten, mámoros fejjel jöttem el.” – írja a szerző, az ifjúkor lényegét oly pontosan megragadva. Orohovval szembeni érvei a vitában elfogytak, de még hazamenet is a vita és főként saját álláspontjának hatása alatt van. Mi mást is tehetett volna, hogy végletes egyértelműséggel bebizonyítsa: az ember igenis szabad! – elégette az indexét.
„Ausztriában ez az igazolvány a diák szent útlevele volt: belejegyezték a letett vizsgákat, az elvégzett kurzusokat, és minden olyan tényt a tanulmányaival kapcsolatban, aminek jelentősége volt. Pótolni igen nehéz volt (…) Indexem elégetése a szó szoros értelmében hídégetés volt, azonnal véget vetett min­den reménynek, hogy valaha tisztes polgár leszek, a mérnöki kar tagja.”

20. oldal

>!
Richard_the1st

Álnéven, bajuszt növesztve, „Albert Dubert taxisofőr”-ként belép az idegenlégióba. Marseille-ben légiós futárként dolgozik. Hamis menetparancsok révén néhány társával átszökik Casablancába, mert annak kikötője nincs német ellenőrzés alatt. Egy halászhajón más me­nekültekkel együtt sikerül eljutnia Lisszabonba, onnan társai Angliá­ba mennek, Koestlernek azonban nincs vízuma. A lisszaboni brit kon­zulátus indítványozza, hogy vizsgálják meg papírjait, s engedjék to­vább, de a kérést elutasítják.
Régi barátja, Walter Benjamin, amikor átkelt a Pireneusokon és a spanyolok azonnal letartóztatták, öngyilkosságot követett el: a nála lé­vő morfiumtablettákat – melyekből Koestlernek is adott néhányat –, lenyelte. Koestler úgy érzi, „a végzet nyelvén” kapott üzenetet, és megpróbálja követni Walter Benjamin példáját. Talán ismét a végzet üzent: a tablettákat kihányja, életben marad.
Neki még dolga van.
Koestler ekkor már eldönti, hogy mindenképpen Angliába kell jut­nia. Úgy érzi, Európában kell maradnia, mert ha elhagyja a kontinen­set, talán soha többé nem kerül vissza. Vízum nélkül átszökik tehát Angliába, és Bristolba érkezvén gyakorlatilag föladja magát. Tudja, hogy börtön vár rá, de tisztában van azzal is, hogy Anglia börtöne az akkori zaklatott időkben az ő számára a körülményekhez képest a leg­nagyobb biztonságot jelenti.
Sevilla és Le Vernet után van összehasonlítási alapja: a pentonville-i börtönt akasztófahumorral „három csillagos” szálláshelynek mondja. „Megnyugtató volt tudni, hogy olyan helyen vagyok, ahol még mindig kivételes és ünnepélyes alkalomnak számít, ha kivégeznek valakit” – ír­ja ezekről a napokról.

>!
Richard_the1st

Négyfajta ember van, magyarázza Spartacusnak az esszénus. Az első azt mondja, ami az enyém, az az enyém, ami a tiéd, az a tiéd. Ez a „középosztály”. A második típus azt mondja: ami az enyém, az a tiéd, ami tiéd, az az enyém. Ez a szerény, az átlagember. A harmadik szerint: ami az enyém, az a tiéd, ami tiéd, az is a tiéd. Ő a jámbor istenfélő. A negyedik: ami az enyém, az az enyém, ami a tiéd, az is az enyém. Ő a gonosz.

88. oldal

>!
Richard_the1st

„Csak vívtuk a magunk szóháborúját, és közben nem láttuk, hogy az ismerős szavak immár nem mutatják az utat, sőt, rossz irányba vezetnek. „Demokrá­cia”, mondtuk ünnepélyesen, mint valami imában, s hamarosan Európa egyik legnagyobb országa a lehető legdemokratikusabb módon a gyilkosai­nak szavazott hatalmat. Leborultunk a „Tömegek” akarata előtt, s kiderült: amit akarnak, az a halál és az önpusztítás. Elkoptatott rendszernek véltük a kapitalizmust, és hajlandóak voltunk felváltani azt a rabszolgaság vadonatúj formájával. Nagylelkűséget, türelmet prédikáltunk, s a Gonosz, amelyet el­tűrtünk, demoralizálta civilizációnkat. A társadalmi haladás, amelyért harcol­tunk, a kényszermunkatábor felé tartott. Liberalizmusunk zsarnokok és el­nyomók cinkosává tett minket; békeszeretetünk kihívta az agressziót, és há­borúhoz vezetett.”

30. oldal

>!
Richard_the1st

Megdöbbentő pl., hogy a spanyolországi börtönélményeiről Koestler odahaza, családi körben szinte semmit nem mondott el, fölöslegesnek is érezte, és a jelek szerint olyan nagyon nem is voltak rá kíváncsiak. Lehet, hogy nem is közöny miatt, hanem valami fatális nemértéséből annak, hogy kicsoda is a gyermekük, és valójában mi történik vele.
„Életem börtönben töltött éveiről édesanyám a mai napig egyetlenegyszer sem beszélt, s még a börtön szót sem ejtette ki a száján soha. Nem kérdezte, milyen volt a koncentrációs táborban, vagy amikor a halálos ítéletem vég­rehajtására vártam, sem pedig azt, hogyan és miért sikerült megmenekül­nöm. Ilyesmi egyszerűen nem fordult elő egy jó családból való fiatalemberrel, aminek még mindig tartott, és aminek meg is maradok halálomig. Ki­mondatlanul úgy gondolta: mindezt csak kitaláltam, hogy a könyveim érde­kesebbek legyenek. A viktoriánus nemzedék, amelyhez ő is tartozott, rendel­kezett azzal a csudálatos képességgel, hogy száraz lábbal keljen át az özön­vízen, talán mert egyszerűen elképzelhetetlennek tartották, hogy bokájuk fölé emeljék a szoknyájukat.”

10. oldal

>!
Richard_the1st

…mindez közvetlenül karácsony előtt történt. Koestlerben megvolt a jó szándék, Párizsba ment, hogy ajándékokat vásároljon az orvos gyerekei számára, aki Mamaine-t kezelte – csak hát valahol elakadt. S mint más esetben, amikor úgy érezte, jobb, ha nem ül volán mögé, úgy ezúttal is leparkolt egy félreeső helyen, és lefeküdt a kocsiban, hogy kialudja mámorát. A Párizs külvárosában járőröző rendőröknek azonban föltűnt a nyitott ajtajú kocsi, Koestlert gyanúsnak találják, és beszállítják az őrsre. „El lehet képzelni, mit érezhetett, amikor végül fényes nappal felébredt, és egy zárkában találta magát. Félálomszerű állapotban ismét visszakerült a sevillai börtönbe” – írja nagy beleérzéssel Cynthia.
Aztán a rendőrkomisszár elé vezették kihallgatásra. Amikor azt kérte, hadd telefonáljon a feleségének, hogy tudassa vele, mi történt, elutasították kérését. Ekkor Arthur megütötte a komisszárt a szeme alatt, mire válaszul ő is kapott egyet az egyik flictől. Végül mintegy nyolc óra fogva tartás után szabadon engedték, de még hátra volt annak szörnyűsége, hogy tavasszal bíróság elé kell állnia, amikor is megbírságolták. Franciaországban a lerészegedést könnyű szemmel nézték, egy flicet megütni pedig minden francia legmerészebb álma volt. Maxim [Koestler házi alkalmazottja és sofőrje] reakciója mindent elárul: „a M’sieur egy igazi hős.”