!

Kontra Ferenc magyar

1958. június 18. (Darázs, Jugoszlávia) –

NemFérfi
Honlaphttp://www.kontraferenc.com/
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Kontra_Ferenc

Könyvei 15

Kontra Ferenc: Farkasok órája
Kontra Ferenc: Gimnazisták
Kontra Ferenc: A kastély kutyái
Kontra Ferenc: Angyalok regénye
Kontra Ferenc: Az álom hídja
Kontra Ferenc: Wien – A sínen túl
Kontra Ferenc: Drávaszögi keresztek
Kontra Ferenc: A halász fiai
Kontra Ferenc: Gyilkosság a joghurt miatt
Kontra Ferenc: Nagy a sátán birodalma

Szerkesztései 2

Kontra Ferenc (szerk.): Az év novellái 2013
Kontra Ferenc (szerk.): Az év novellái 2014

Antológiák 10

Király Levente (szerk.): Körkép 2012
Király Levente (szerk.): Körkép 2014
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 2002
Erős Kinga (szerk.): Az év novellái 2018
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 1996
Hegedős Mária (szerk.): Körkép 92
Nagy Gabriella – Keresztury Tibor (szerk.): Eurovízió
Veress Zoltán – Dávid Gyula (szerk.): A szétszórtság arénája
Sinkovits Péter (szerk.): A feledés emlékezete
Mészáros Sándor – Erős Kinga (szerk.): NKA 25

Róla szóló könyvek 1

Rózsássy Barbara (szerk.): Kilátással a tengerre

Népszerű idézetek

>!
vargarockzsolt P

Bármilyen lefegyverző is a könyvtár sokféleképpen kifejtett metaforája, a könyvtári könyvekben főleg azt nem szeretem, hogy nem az enyémek. Ami mindenkié, az egy kicsit idegen. Mert a saját könyveihez bensőségesebb kapcsolat fűzi az embert;..

Forum Könyvkiadó 2002, 21. o.

16 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Azt mondják, Thomas Mann mindig is tudatában volt annak, hogy regényei kétféle olvasót vonzanak: egyrészt a nagyközönségnek szólnak, akik jó olvasmányra vágynak, másrészt egy kisebb csoportnak, akik hajlandóak intellektuális erőfeszítéseket tenni, hogy a regény rétegeit felfejtsék.

Forum Könyvkiadó 2002, 41. o.

15 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Május 26. Amikor a regényem befejeztem, a számítógép helyesírás-ellenőrző programján fennakadt a lefeg szó, nem ismerte fel, nem találtam a Helyesírási kéziszótárban sem. Hogyan írjuk tulajdonképpen? John Dos Passos Manhattani kalauz című regényének 79. oldalán így szerepel: „Úgy érezte, mintha a két keze helyén üres kesztyű lefegne.” (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973) Esterházy Péter A szív segédigéi című könyvében viszont két f-fel írta a 24. oldalon: „A fólia hangosan leffegett a szélben.” (Magvető Kiadó, Budapest, 1985) Változott közben a szó helyesírása? És honnan lehet ezt tudni? Nos, rájöttem: az Értelmezőben megtaláltam, az utóbbi a helyes.

Forum Könyvkiadó 2002, 127. o.

9 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

A költőket régente úgy képzelték el, hogy kedélyesen sétálgatnak valamely árnyas ligetben, de a poéta éppenséggel a hontalan csavargó alteregója is lehetett. A technika fejlődésével kiszélesedett a horizont, most már nem elég az írónak csak úgy általában utazgatni, „pokolra kell annak menni” a szó valódi értelmében, életveszélyes helyzeteket kell keresnie a világ legtávolabbi pontjain annak, aki meg akar felelni a kor kihívásainak.
A posztmodern kalandor és a nomád író prototípusa volt Bruce Chatwin, akiről a magyar olvasó vajmi keveset hallhatott eddig. Szülei az angol iparosok középosztályába tartoztak, ő maga azonban sokkal nagyobb kedvét lelte a színművészetben, amelyben saját metamorfózisának lehetőségét kereste. A megmagyarázhatatlan titok, az ismeretlen vonzotta, amikor elindult föl nem fedezett vidékek megismerésére, minden könyve más-más helyszínen játszódik, Patagónia, Afganisztán, Ausztrália, Afrika legsötétebb, legelhagyottabb zugai érdekelték.
Monográfusa, Nicholas Shakespeare nem tekinti az útirajzot az irodalom holmiféle alacsonyabbrendű műfajának, ő nemcsak Bruce Chatwin könyveit olvasta el nagy figyelemmel, nemcsak írásos hagyatékát tanulmányozta, hanem végigjárta azt az utat, amelyet Bruce Chatwin is megtett, s meggyőződhetett róla, hogy egyénisége nagy hatással volt arra a közösségre, ahol megfordult. A világ minden táján úgy emlegették, akik ismerték, mint üstökösként föltűnő, titokzatos jelenséget. Útleírásaiban nem csupán az idegen tájak megidézése érdekes, hanem az életleírásnak az a módja, ahogyan nemcsak az egzotikus közösségek életét, hanem a sajátját is megfigyelte. A tudósításokat metafizikus tartalommal telítette, a valóságot és annak megélt változatát, a csodás fantáziavilágot vegyítette, s közben mintha mindig a saját véges életét látta volna. Individualizmusát filozófiai gondolkodásának egész rendszerével támasztotta alá: „Aki szabad akar lenni, annak nem szabad beállnia a sorba. A hatalom megvesztegeti az embereket, ezzel beállítja őket a sorba, és létrehozza a jóllakott barbárok társadalmát. A hatalommal, a hatalom gyakorlóival együtt a büntetés is a múlté lesz, ami nagy eredmény, felbecsülhetetlenek az értékei. Ha áttekintjük a történelmet – persze nem az iskolások és a hétköznapi emberek számára szerkesztett történelmet – , akkor felfordul a gyomrunk.”

Forum Könyvkiadó 2002, 131-132. o.

5 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

A német irodalom legnagyobb sztárját ezen a „potteres” őszön Elfride Jelineknek hívják. De még mindig nem beszélhetünk úgynevezett „nőirodalomról”, amit senki sem ismer el sem fogalomként, sem besorolásként, mégis mindenki használja.
Az irodalmi lapok és a könyvesboltok reklámújságai az ő fotóival vannak tele: középkorú írónő jobbra néz, polgári környezetben, kutyájával; írónő ziláltan, mezítláb bolyong egy erdei ösvényen; írónő az elhagyott pályaudvaron szabadidő-ruhában, kedvenc kabalájával, egy rongybabával; írónő mindenki ízlése szerint, minden mennyiségben. A kötet címe Mohóság, alcíme: egy szórakoztató regény.
Prototípusa annak, hogy már egy írónőnek is el kell adnia magát valamilyen külsőleges bohócsággal, minél deviánsabb, annál inkább odafigyelnek rá. (Erről jut eszembe, alkalmam volt egy hosszú nyári utazást tenni a mai magyar líra egyik hasonlóan extravagáns szirénjével, és marhára idegesített, mert az volt a szokása, hogy folyton a melltartója pántját csattogtatta, csak úgy, szórakozottságból, akkor is, miközben mások felolvastak. De ennek a megítélése sem volt ilyen egyértelmű, mert akadt, aki majd elélvezett a gyönyörűségtől, miközben kigúvadt szemmel azt figyelte, miként kísérik a csattogást ama nagy dudák kilengései a hártyavékony blúz alatt.)
Szóval: az osztrák írónő a címnek megfelelően mohón bőbeszédű, könyve 464 oldalon jelent meg, és az összes klisét felsorakoztatja, ami a szórakoztató regényekben szokásos, a mohóság sokféle változatáról szó van benne, a kapzsiságról, a bujaságról, az életvágyról és a halálvágyról, természetesen akad itt bőven szex és bűnügy is, és már az első fejezetben kiderül, ki a gyilkos, a továbbiakban csak a morbiditás fokozódik, az áldozatokat természetesen megerőszakolja egy szexuálisan eltévelyedett monstrum. Van benne hullagyalázás és kannibalizmus, a tettes áldozatát arra kényszeríti, hogy emberi húst egyen, majd mindennek a fokozásaként abban lel kielégülést, hogy a saját húsát falja. Az elbeszélő pedig írói mohóságában hetet-havat összehord, aktuális eseményeket taglal, Clinton és Monica Lewinsky története sem hiányozhat belőle. És nem elég, hogy szerző a legképtelenebb történetekkel fárasztja olvasóját, a tetejében még ki is neveti. Na, ez a legnagyobb hülyeség, amit eddig leírtam – mondja egy helyen. Vagy: „Ez a legrémesebb viccem, tudom.” Emellett tele van a könyv a legrosszabb szóviccek tömegével. Akit mindez nem idegesít, annak nincsenek is idegei.
A német kritikusoknak nincsenek. Nem veszik tudomásul, hogy néhány éve Brett Easton Ellis Amerikai pszichója már bőven kimerítette a szexuális gyilkosság és a kannibalizmus témáját. Sőt, úgy látják, hogy Elfride Jelinek az osztrák hétköznapok hangulatát fogalmazza meg. Megállapítják ugyan, hogy soha ilyen pocsék regényt nem olvastak még, stílusa puskaporszáraz, tele van gusztustalansággal, ízléstelenséggel, lerí róla, hogy fél kézzel lapátolták össze, regényként pedig egy csőd, mégis rajonganak érte, mert valamiféle különös poétikát sejtenek mögötte, amely nem kíméli az olvasót, olyan durva és olyan kíméletlen, mintha egyenesen kalapáccsal verte volna a regényt a számítógépébe. Mindemögött pedig ott áll az írónő agyonfényképezett, excentrikus személyisége, ami kétségtelenül hozzájárul a sikeréhez.

Forum Könyvkiadó 2002, 136-137. o.

>!
Lipe MP

1999. március 24-én. Napok óta törtem a fejem a Napóleon Boulevard slágerének refrénjén, ma eszembe jutott: “De ha eljönnek a repülők, ugye szépek lesznek, mint azelőtt. Ugye lesz majd füst, ami betakar, ugye nem játszik, aki nem akar.”

124. oldal

>!
Lipe MP

Nem is gondoltam rá, hogy jöhet egy ismeretlen ember, aki a karjába vehetne, de mégsem teszi.

8. oldal, Apám földrajza

>!
Lipe MP

Mert a kimondatlanul maradt szavak megértésében nőttem fel.

10. oldal

>!
Lipe MP

Lassan mindannyian távozóban vagyunk vagy elmentünk innen, pedig lett volna mit mondanunk egymásnak.

10. oldal