Kolozsvári Grandpierre Emil erdélyi magyar magyar
1907. január 15. (Kolozsvár) – 1992. május 11. (Budapest)
| Nem | férfi |
|---|
Könyvei 68
Kapcsolódó sorozatok: Mesemondó kiskönyvtár · Összes sorozat »
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Tények és tanúk Magvető · Millenniumi Könyvtár Osiris · Rakéta Regénytár Magvető · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Magvető Zsebkönyvtár Magvető · A magyar próza klasszikusai Unikornis · Gyorsuló idő Magvető · Magyar Ifjúsági Remekírók Unikornis · Kincses Könyvek · Vidám Könyvek Magvető · Harminc Év Magvető
Szerkesztései 3
Fordításai 39
Antológiák 38
Róla szóló könyvek 1
Népszerű idézetek
Törvényre hiába vinném a dolgot. Olyan az, mint a pókháló: csak a kicsi akad meg rajta, a nagy vad keresztültöri.
15. oldal, I. kötet (Szépirodalmi, 1963)
Mi, magyarok semmivel sem disznólkodunk más népeknél kevesebbet, sőt, a káromkodásban kiemelkedő eredményeket értünk el, de az a szilárd meggyőződésünk, hogy bizonyos szavaknak és emberi megnyilvánulásoknak az irodalomban helye nincs, ha még oly fontos volna is róluk beszélnünk.
101. oldal (Magvető, 1971)
A légy meg a bolha
Egyszer a légy meg a bolha elindult világot próbálni. Mentek, mendegéltek egy darabig, aztán a bolha megkérdezte:
– Hallod-e, pajtás, mitől dülledt akkorára a szemed?
Azt mondta a légy:
– Nekem attól, bolha pajtás, hogy mikor tehetem, az emberek feje búbján sétálgatok. Egyet lépek, egyet csípek, egyet lépek, egyet csípek. Addig-addig, míg az ember megdühödik, s fölemeli a kezét, hogy agyoncsapjon. Csak hát én elröpülök, ő meg magát veri fejbe. Ezen aztán olyan jót mulatok, hogy a szemem majd kiugrik a helyéből.
A bolha jóízűt kacagott a magyarázaton.
Egy darabig szótlanul lépegettek. Aztán megkérdezte a légy:
– Hát neked, bolha pajtás, mitől olyan görbe a hátad?
Azt mondta erre a bolha:
– Attól, légy pajtás, hogy én nem felülről csípem az embereket, mint te, hanem alulról. S ez bizony nehéz mesterség, mert ahányat csípek, annyiszor kell fölemelnem az embert. Egyet csípek, egyet emelek, egyet csípek, egyet emelek. No hát, ettől a sok emeléstől görbedt meg a hátam.
Ezen a légy akkorát kacagott, hogy a szeme még jobban kidülledt.
A nagy szerelemek nem halnak meg, hanem nyugtalan holtakként visszajárnak, s minden látogatásukkor kiszakítanak egy részt a teremtett világból. A fájdalom a boldogság váltakozó színhelyeire űzi az emlékezést, régen feledésbe süllyedt mozzanatokat ébreszt föl, futó csókot a gesztenyefa alatt; a száj megtelik a csók édességével, a szem a virágzó fa látványával, az orr a nehéz illattal, a fül a lombok susogásával, s az emlékezés már-már gyönyörűség. Hirtelen változik a szín, a száj megkeseredik, a gesztenyefák ellenséges harcosokként sorakoznak az utca két oldalán, s ha tíz év múlva Palermóban látunk egy gesztenyefát, ugyanaz a szorongás markol meg. A sötét varázslat százszor megfismétlődik: azonos eredménnyel, és fogy a világ édessége, a reménység zsugorodik a szívben. A lelket fájdalmasan zajló üresség tölti be, mely az idők folyamás legfeljebb enyhül, de csak a halállal szűnik meg.
Felfogtam, hogy a tigris nem gonosz, hanem éhes, hogy a menyét nem vérengző, mert hogy mivel és miként táplálkozik, annak a normáit emberi mértékkel nem határozhatjuk meg, az igazság csak a menyét szemszögéből érthető. Márpedig mi, emberek, sem menyét módra, sem ló módra, sem marha módra nem tudunk gondolkodni, noha az utóbbi gondolkodásforma nem áll távol tőlünk. Képesek csak arra vagyunk, hogy megfigyeljük az egyes állatok viselkedését, s levonjuk belőle, ami emberi ésszel fölfogható, mint a világhírű etológus, Konrad Lorenz.
279. oldal, A könyvtár
